Mennyiben érvényesülnek az emberi jogok Magyarországon? A jogvédõ szervezetek örvendetes és aggasztó jeleket egyaránt tapasztalnak.
A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodához az idén több roma panaszos fordult, mint a korábbi években, és az ügyek is összetettebbé váltak – ad gyorsjelentést lapunknak Furmann Imre, az iroda igazgatója. A mostani év azonban nem ettől különleges. Sokkal inkább az a meglepő, hogy a hatóságok – mindenekelőtt a fogyasztóvédelem és az igazságszolgáltatás – feltűnően nagy együttműködési készséget mutattak a jogvédő szervezetekkel. Ugyanez érvényes a belügyi és az igazságügyi tárcára, valamint az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalra is – tette hozzá Furmann. Szerinte jó esély van arra, hogy még sikeresebbé váljon az állam és a jogvédő szervezetek együttműködése. Ha így lesz, a magyar társadalom minden tagja érzékelheti, hogy nem marad magára a bajban. Ha viszont nem alakul ki harmonikus együttműködés, akkor – hangsúlyozta – “a szervezetek külön-külön Naprendszerben bolyonganak majd, és az ügyfelek is úgy érezhetik, hogy csak labdáznak velük”.
Bővebben:
http://www.nol.hu/cikk/342940/