Augusztusban akár másfélszeresére is nőhet a hazai diplomás munkanélküliség. Az elhelyezkedési gondok ellenére töretlen a felsőfokú képzés iránti igény: a legnépszerűbb szakok a bölcsész, a gazdasági és a jogász. Pedig a diplomás munkanélküliek többségének ilyen képzettsége van.

Várhatóan a jövő hónapban tetőzik a diplomás munkanélküliség, ugyanis augusztusban kerül a legtöbb pályakezdő a regisztrációba – mondta lapunknak Vass István, a Fővárosi Munkaügyi Központ igazgatója. Május végéig átlagosan 13 885 regisztrált diplomás munkanélküli volt, a diplomás pályakezdők száma 2874 volt, tudtuk meg Lázár Györgytől, a Foglalkoztatási Hivatal főosztályvezetőjétől. Ez már most 20 százalékkal több, mint a tavalyi ilyenkor.

Továbbra sem találkozik a kereslettel a „népszerűség” – derül ki az adatokból. A diplomások körében a jogász a legnépszerűbb szak, s az igazgatásszervező, és a gazdálkodási is előkelő helyen van, mondta el Roberts Éva, az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) tájékoztatási igazgatóhelyettese. Az alapképzésre jelentkezők között az egyetemi közgazdasági és a főiskolai idegenforgalmi és szálloda szak vezet, a harmadik helyen a jogászképzés áll. Az idegenforgalmi és szálloda szak népszerűségének növekedése szakemberhiányt csökkenthet, a gazdasági és a bölcsészképzések népszerűsége 4-5 év múlva tovább növelheti a diplomás munkanélküliséget.

Bővebben:
http://www.vg.hu/index3.php?…