Kalifornia állam egyik szenátora jogi eszközöket vetne be a Google hamarosan induló ingyenes email-szolgáltatásának leállításába, ugyanis véleménye szerint az megsérti a személyiségi jogokat. “Szerintünk ez a magánszféra abszolút megsértése. Olyan, mintha egy hatalmas reklámtábla lenne a lakás közepén”
- mondta Liz Figueroa demokrata szenátor.
A Google korábban bejelentette, hogy hamarosan olyan ingyenes email-szolgáltatást indít, amelynek keretén belül a felhasználóknak 1 Gbyte tárhely áll a rendelkezésére, így gyakorlatilag soha nem kell törölni a régi leveleiket. A rendszer azonban az érkező és elküldött levelekben a bennük szereplő szavak alapján hirdetéseket helyezne el.
Jogvédő csoportok nemrégiben hivatalosan is panaszt tettek brit hatóságoknál azt állítva, hogy a Gmail nem ad lehetőséget a felhasználóknak a levelek végleges törlésére.
A Google állítása szerint kivizsgálja a panaszokat ill. közleménye szerint “egészen biztos, hogy a Gmail megfelel az amerikai és európai törvényeknek”.
Bővebben:
http://www.hwsw.hu/hir.php3?…
Kalifornia is megtorpedózni készül az 1 GB-os e-mail tárhelyet
További problémákkal kell szembenéznie a Google-nak: a hamarosan beindítani tervezett, 1 GB-os tárkapacitást ingyenesen ígérő szolgáltatás ellen az Arnold Schwarzenegger kormányzó által irányított Kalifornia is felemelte a szavát.
A Terminal.hu cikke:
http://www.terminal.hu/newsread.php?…