Az SCO Group az elmúlt hét végén jelentette be, hogy sikerült az első tárgyalást lefolytatnia a legnagyobb internetes keresőmotorként nyilvántartott Google képviselőivel a Linux-szal kapcsolatos licencdíjak ügyében.
A Google szolgáltatásainak biztosításához több, mint 10.000 Linux szervert használ, így a nyílt forrású operációs rendszer legnagyobb kereskedelmi hasznosítói közé tartozik.
“Ha több, mint 10.000 Linux szervert használnak, amik a Unix-szal kapcsolatos szellemi tulajdonunkat is tartalmazzák, akkor azt akarjuk, hogy lincenceljék is azokat”, mondta Blake Stowell, az SCO képviselője. A tárgyalások a két cég között egyelőre még csak “alacsony szinten” folynak, ami feltehetőleg annak tudható be, hogy a Google szeretné kivárni az SCO és az IBM között a Linux kapcsán folytatott csatározás következő, január 23-án esedékes fordulóját.
Az SCO-t az ügyben eljáró bírónő a múlt év decemberének elején tartott meghallgatás után kötelezte arra, hogy a szóban forgó időpontig nevezze meg és mutassa be azokat a Linux kernelben található kódrészleteket, amelyeket véleménye szerint az IBM illetéktelenül épített be a nyílt forrású rendszermagba.
Bár a január 23-ára kitűzütt meghallgatáson elhangzó információk akár sorsdöntő jelentőségű is lehet az ügy kimenetelét illetően, azonban a nyilvánosság számára valószínűleg nem hoz majd nagy fordulatot – az SCO ugyanis ragaszkodott a zárt tárgyaláshoz, így a Linux fejlesztőinek továbbra sem nyílik majd lehetőségük a vitatott kódrészletek lecserélésére a nyílt forrású rendszerben.