Magyarország a gyermekek sérelmére elkövetett erőszak elleni küzdelemben van a leginkább elmaradásban a gyermekjogok védelme terén – mondta el Ocsovai Tamás az MTI-nek a gyermeki jogok napja alkalmából szervezett szakmai konferencián pénteken Budapesten.
Az elmúlt években sok családon belüli erőszakkal, gyermekbántalmazással kapcsolatos esemény került napvilágra, amelyek ügyében nem léptek fel a hatóságok – közölte a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára.
“Magyarországon a gyermeki jogok helyzete a fejlett államokhoz mérten jó” – mondta Ocsovai Tamás. Hozzátette: ugyanakkor nem minden esetben ismerik föl a bíróságok, magánszemélyek azt, hogy egy adott probléma az ENSZ-egyezménybe foglalt gyermekjogi kérdést érint.
Ocsovai Tamás a gyermekjogok érvényesítése kapcsán a legfontosabb kormányzati feladatnak az esélyegyenlőség megteremtését nevezte. Példaként említette, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a gyermekek 38 százaléka számít veszélyeztetettnek, míg Győr-Moson-Sopron megyében tíz, Budapesten hat százalék alatt van ez az arány.