Az európai parlamenti választásokról, az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák mandátumának meghosszabbításáról, valamint az adótörvények módosítását célzó javaslatokról dönt az Országgyűlés hétfői és keddi plenáris ülésén.
Ismét szavazási dömping várható az Országgyűlés hétfői és keddi plenáris ülésén. A honatyák többek között döntenek az Európai Parlament tagjainak választásáról és jogállásáról szóló törvényjavaslatról. Ennek elfogadása esetén a 24 leendő magyar képviselőt jövő júniusban pártlisták alapján választhatjuk majd ki. Listát a bejegyzett pártok állíthatnak; a listaállításhoz pedig legalább húszezer választópolgár aláírással hitelesített ajánlása szükséges. Mandátumot arról a listáról lehet szerezni, amelyre az összes leadott szavazat több mint öt százaléka jut.
Zárószavazás lesz az Irakban tartózkodó háromszáz magyar katona eredetileg hat hónapig tartó mandátumának 2004. december 31-ig szóló meghosszabbításáról is.
Ugyancsak dönt a Ház arról a javaslatról, amely a magyar tudomány ünnepévé nyilvánítaná november 3-át, azt a napot, amelyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét felajánlotta a Tudós Társaság, a későbbi akadémia megalapítására. Jelenleg ez a nap a magyar tudomány napja.
Többórás szavazás várható hétfőn az adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatokról is. Kedden megkezdődik az agrártörvények és az új szövetkezetekről szóló törvény módosítását célzó javaslat általános vitája, valamint a képviselők lefolytatják az elektronikus hírközlésről, a postáról és a közalkalmazottak jogállásáról szóló előterjesztés részletes vitáját.