Nem alkotmányellenes, ha a munkáltatói rendkívüli felmondás közlése előtt a munkavállaló kivételes esetben nem kap lehetőséget a tervezett intézkedés indokainak megismerésére, a felhozott kifogások elleni védekezésre – ismertette döntését az Alkotmánybíróság.
A Munka törvénykönyve értelmében a munkáltatói rendkívüli felmondás közlése előtt lehetőséget kell adni a munkavállalónak a tervezett intézkedés indokainak megismerésére és a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre, kivéve, ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem várható el.
Az indítványozó a “kivéve, ha az eset összes körülményeiből következően ez a munkáltatótól nem várható el” szövegrész alkotmányellenességének megállapítását kezdeményezte, mert álláspontja szerint ez a rendelkezés sérti a jogbiztonság elvét.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a megsemmisíteni kért rendelkezés – az indítványozó értelmezésével ellentétben – nem jelenti azt, hogy a munkáltatóknak a törvényben előírt kötelezettséget “nem vagy csak részben” kellene betartaniuk. Álláspontjuk szerint a törvényhozó egyértelmű munkáltatói kötelezettséget fogalmaz meg, az eltérés lehetősége csupán a szabály szigorúságát enyhíti.