Bírósághoz fordul egy édesanya, aki egy hónap múlva várja gyermeke megszületését, és szeretné eltetetni az újszülöttje köldökzsinórvéréből kinyert őssejteket – tudta meg a Magyar Hírlap.
Jelenleg erre Magyarországon nincsen lehetősége, ugyanis az a cég, amely idáig egy brüsszeli őssejtbankba szállított Magyarországról, ellehetetlenült, miután januárban kutatási tevékenységgé nyilvánították az ilyen tárgyú vállalkozást. “Bár semmiféle jogszabályt nem sértünk, a kórházak nem működnek együtt velünk, így nem tudjuk tovább folytatni tevékenységünket” – mondta a Korridornak Merhala Zoltán, a Sejtbank Kft. ügyvezetője. A leállás egyik oka, hogy az egészségügyi miniszter tanácsadó testülete, az Egészségügyi Tudományos Tanács ez év januárjában úgy foglalt állást, hogy “az összegyűjtött, izolált és tárolt köldökzsinórőssejtek lehetséges felhasználása tudományos kutatási stádiumban van, ezért a köldökzsinórvér-őssejtek gyűjtésével és tárolásával kapcsolatos tevékenység egyelőre nem tekinthető megállapodott, rutin egészségügyi szolgáltatásnak”. “Az Egészségügyi Tudományos Tanács nem hatóság, csak állásfoglalásokat, ajánlásokat tesz közzé” – mondta Merhala, hozzátéve: a gyakorlati problémát az okozza, hogy a kórházakat adatszolgáltatásra kérte az Országos Tisztiorvosi Hivatal, ettől a kórházak megijedtek, és nem hajlandóak levenni az anya kérésére sem a köldökzsinórvért.
Az ETT azt várja, hogy kutatási tervet nyújtson be hozzá a társaság, és ha az megfelel az előírásoknak, folytathatják tevékenységüket. “Mi nem kutatunk semmit, benyújthatnák akármilyen tervet, úgyis elutasítanák” – reagált erre Merhala. “Mi azt vállaljuk, hogy a levett köldökzsinórvért elszállítjuk a brüsszeli őssejt-laboratóriumba, ahol szakszerű feldolgozás során kiválasztják a vérből az őssejteket, és megfeleően tároljuk” – mondta az ügyvezető. “Az ETT kísérletről beszél, holott a gyakorlatban már Magyarországon is használtak őssejtet a beteg gyógyításához” – tette hozzá Merhala Zoltán. Dr. Papp Zoltán, az ETT Kutatásetikai Bizottságának elnöke szerint akik a szabadságra hivatkozva tiltakoznak az ellen, hogy a tanács jelenleg ellenzi a beavatkozást, éppen az egyenlőségre nem gondolnak. A Népszavának nyilatkozva Papp úgy vélekedett: elfogadhatatlan diszkrimináció, hogy akinek volt több százezer forintja, annak lehetősége volt erre a beavatkozásra, másnak viszont nem. “A köldökvér a magzathoz tartozik és nem az orvoshoz, vagyis ellentétes az egészségügyi törvény szellemével, hogy a szülők nem rendelkezhetnek róla” – szögezte le a Magyar Hírlapnak Kolláth György alkotmányjogász. Szerinte az önrendelkezési jog gyakorlásának ez esetben a rendkívül konzervatív szemlélet a gátja, s ha a törvény kiegészítése szükséges, azt mielőbb meg kell tenni.