A Big Brothert készítő Interaktív Kft. megtagadta az együttműködést a valóságshow-kba jelentkezők személyes adatai kezeléséről indított ombudsmani vizsgálatban.
Erről Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t, utalva arra, hogy eddigi gyakorlatában ilyenre még nem volt példa. Ismertetése szerint ez év január 17-én állampolgári bejelentés alapján indította meg vizsgálatát a Big Brother és a Való Világ című televíziós produkciókba jelentkezők személyes adatainak kezeléséről. Indoklása szerint a magyar televíziózásban új keletű “valóságshow-k” számos, a magánszférát és a személyes adatok védelméhez fűződő jogot érintő kérdést vetettek és vetnek fel, újabb megvilágításba helye ezen jog érvényesülését, illetve érvényesíthetőségét. – A magánszférát és az adatvédelmet érintő új kihívásokra csak megalapozott vizsgálódás után lehet megalapozott választ adni – írja Péterfalvi András, aki törvényben biztosított lehetőségeivel élve kérte az információkat a valóságshow-kat készítő, illetve sugárzó társaságoktól.
Hozzáteszi: az Interaktív kft. álláspontja szerint az adatvédelmi biztos nem kérheti gazdasági társaságtól az adatkezeléssel összefüggő iratok megküldését, azokba a társaság helyiségeiben “a hivatali órák alatt, előzetes értesítés mellett” tekinthet csak be. Péterfalvi Attila közleményében felszólítja Feledy András gyártási igazgatót, az Interaktív Kft. vezetőjét, hogy a többször kért iratokat haladéktalanul bocsássa rendelkezésre. Az ombudsman indoklása szerint ugyanis “az adatvédelmi biztos a vizsgált szervek (az adatkezelők) tekintetében gyakorolhatja mindazon jogokat, amelyeket a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló” 1992. évi, és az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi törvény biztosít számára. – Az említett törvények arra pedig nem jogosítják fel az adatkezelőt, hogy feltételeket szabjon a vizsgálat lefolytatásához – fogalmaz az adatvédelmi biztos.