Az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának az adatmentési üggyel foglalkozó albizottsága keddi ülésére László Csabát és Péterfalvi Attilát várták, ám a pénzügyminiszter nem jelent meg, így csak az adatvédelmi biztos tájékoztatóját hallgatta meg a testület.
Semjén Zsolt (Fidesz), az albizottság elnöke kifogásolta, hogy a pénzügyminiszter távolmaradt az üléstől és nem küldött senkit maga helyett. – Annak ellenére is kifogásolható László Csaba viselkedése, hogy hamarosan megkezdi munkáját az adatmentés kivizsgálására létrehozott parlamenti bizottság – fogalmazott az elnök, elismerve, hogy a párhuzamos vizsgálódás az ügyben nem indokolt.
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos megismételte korábbi állásfoglalását, miszerint nincs jogszabályi felhatalmazás arra, hogy kormányváltások idején személyes adatokat mentsenek el. – Nem támogatok olyan jogszabály-módosítást, amely erre felhatalmazást ad – tette hozzá Péterfalvi Attila, aki megismételte, hogy jogértelmezéssel nem lehet személyes adatokat kezelni, és kifogásolta, hogy az adatmentések nem köthetők konkrét célhoz.
Szászfalvi László, az emberi jogi bizottság MDF-es elnöke nevetségesnek és elfogadhatatlannak nevezte László Csaba Péterfalvi Attilához írt levelét. – Példátlan törvény- és alkotmánysértést követett el a kormány az adatmentési ügyben, amiért politikai felelősséggel tartozik – mondta.