A Vér és Becsület Kulturális Egyesület megszüntetése érdekében az ügyészség által indított polgári per első tárgyalását mára tűzte ki a Fővárosi Bíróság (FB). Az FB sajtótitkárságának korábbi tájékoztatása szerint a Fővárosi Főügyészség keresetében az egyesület bejegyzésének törlését indítványozta.
A kereset előzménye az volt, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal kezdeményezésére a főügyészség vizsgálatot rendelt el. Ennek során megállapították, hogy a 2001 februárjában alapított és 2002 májusától közhasznú szervezetként nyilvántartott egyesület egyértelműen alkotmányellenes céllal működik. Az ügyészségi vizsgálat során bebizonyosodott, hogy a kinyilvánított kulturális céloktól eltérően, az egyesület tagjai vállaltan újfasiszta eszményeket követnek, amelyek ellentmondanak a Magyarország által is aláírt 1947-es párizsi békeszerződésben foglaltaknak.