Abdullah Öcalan kurd gerillavezér emberi jogainak megsértése miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Törökországot szerdai ítéletében. A bíróság szerint Öcalan nem részesült tisztességes tárgyalásban. A bíróság ugyanakkor nem találja embertelennek az elítélt fogva tartásának körülményeit.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) szerdai ítéletében elmarasztalta Törökországot az Abdullah Öcalan egykori kurd szeparatista vezető pere ügyében. Az EJEB ítélete szerint Ankara a per során nem biztosította a tisztességes jogi eljárás feltételeit, és megsértette Öcalan jogait. A héttagú bírói testület ugyanakkor úgy véli, hogy a kurd vezető fogva tartásának körülményei nem sértik Öcalan jogait.
A török igazságszolgáltatás árulás és szeparatizmus vádjával 1999 júniusában halálra ítélte a Öcalant, aki 16 évig volt a török hatóságok ellen vívott harcok vezetője. Az összecsapásokban 30000 ember vesztette életét. Öcalan jelenleg a törökországi Imrali szigetbörtön egyetlen lakója. Beadványában Öcalan a per lefolytatásának törvénytelen módját és fogva tartásának körülményeit kifogásolta. Ankara 2002-ben egy új törvény nyomán azzal a feltétellel változtatta az elítélt büntetését életfogytiglanra, hogy sosem bocsátható szabadlábra.
Tavaly novemberben harmincnégy olasz szenátor levélben adott hangot azon aggodalmának, mely szerint a szeparatista vezetőt több hónapja teljes elszigeteltségben tartják a börtönszigeten, ahol sem családtagjai, sem ügyvédei nem látogathatják meg. Marco Bertotto, az Amnesty International olasz szekciójának elnöke szerint noha Ankara számos nemzetközi kötelezettséget vállalt az emberi jogok tiszteletben tartására, még mindig “dívik” az országban a foglyok kínzása.