Kedden dönt a Budapesti Munkaügyi Bíróság Baranyay László végkielégítésének ügyében. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) tavaly júniusban felmentett elnök-vezérigazgatójának – amint arról a Magyar Hírlap már beszámolt -, megközelítőleg 160 millió forintos végkielégítés járt volna egykori munkaadójától. Ez az összeg az MFB egykori vezetőjének munkaszerződése szerint 16 havi jövedelméből és nyolchavi titoktartási díjból áll össze.
Az MFB 2002. június 24-ei igazgatósági ülése azonnali hatállyal mentette fel Baranyayt tisztségéből. Az új vezetés indoklása szerint a bank első számú vezetője a bank munkatársainak ajánlásával ellentétes módon, nem kellő gondossággal kezelte a korábban kibocsátott, összesen 450 millió eurós kötvénykibocsátásból származó tőkét. A bankközi forintpiacra kihelyezett összegek alacsony kamatot hoztak a banknak, mivel az érte kapott, kicsit több mint 5 százalékos kamat 1-2 százalékponttal elmarad az eurókötvényekért fizetett 7 százalék körüli kamattehertől. Az MFB szerint a rendkívüli felmondás miatt nem jár a 150-200 millió forint közti végkielégítés. Baranyay László ezért bírósághoz fordult.