Az elmúlt években Magyarországon is egyre elterjedtebbé vált a menedékjoggal való visszaélés: sok illegális migráns csak akkor folyamodik menekültstátuszért, amikor jogellenes magyarországi tartózkodása miatt már megindult ellene az idegenrendészeti eljárás.
Erről Végh Zsuzsanna, a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának főigazgatója beszélt kedden arra a nyílt levélre reagálva, amelyben értelmiségiek hívják fel az Országgyűlés elnökének és a belügyi tárca vezetőinek figyelmét a határőrségi fogdákban – véleményük szerint indokolatlanul – fogva tartott külföldiek helyzetére.
A főigazgató elmondta: a hatályos jogszabályok alapján azokat az illegális migránsokat veszik őrizetbe a hatóságok, akiknek személyazonossága, magyarországi tartózkodásának jogcíme tisztázatlan, akiket már korábban kiutasítottak az országból és akik visszafogadási egyezmény hatálya alá tartoznak, így egy másik ország veszi vissza őket.
Hozzátette: az összes menedékjogért folyamodó külföldi állampolgár kevesebb mint 20 százalékának korlátozzák személyes szabadságát különböző időtartamra.
Végh Zsuzsanna kiemelte: Magyarország még mindig tranzit ország. Tavaly a menedékjogot kérők csaknem fele, idén már mintegy 80 százaléka eltűnt kérelme elbírálása előtt.
Jelezte: rendkívül sok a megalapozatlan kérelem is, amikor nemcsak bizonyítani, de még valószínűsíteni sem tudják a kérelmező üldöztetését hazájában.
Egyetértett azonban azzal: ha a vonatkozó törvény különböző jogértelmezésekre ad lehetőséget, akkor azt egyértelműbbé kell tenni.
Utalt arra: az Európai Unió változó menekültügyi szabályozásával történő jogharmonizációval erre lehetőség is nyílik.
Dúzs József, a Határőrség Országos Parancsnokságának főosztályvezetője elmondta: nyolc idegenrendészeti fogdájuk van, az idén összesen 3393 embert tartottak őrizetben. Közülük 208-an kezdtek éhségsztrájkba és 33-an kíséreltek meg öngyilkosságot.
Hangsúlyozta azonban: a november végén történt öngyilkosság a férfi egyéni körülményeire és nem a magyar hatósági intézkedésekre vezethető vissza. A másik halálesetet pedig nem az éhségsztrájk, hanem szívinfarktus okozta.
Kiemelte: a határőrség több vizsgálatot is elrendelt, az ügyészség pedig folyamatosan ellenőrizni a fogdákat. Az őrizetben tartottak helyzetét vizsgálta az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága is, és az általuk felvetett kérdéseket is rendezték.
Hozzáfűzte: megállapodást kötöttek a Magyar Helsinki Bizottsággal is, amely jogsegélyszolgálatot működtet azon őrizetben tartottak számára, akik úgy vélik, jogsértést követtek el a hatóságok velük szemben.