Kedden kezdődik az Elender internetszolgáltató szervereit közel három éve feltörő hackerek pere. A fiatal elkövetők szélsőséges esetben 12 év szabadségvesztéssel büntethetők.
Az Elender Rt. honlapjának feltörésével megvádolt két fiatal a vádirat alapján bűnszövetségben, folytatólagosan elkövetett közérdekű üzem megzavarása és bűnszövetségben elkövetett magántitok jogosulatlan megismerése miatt áll bíróság elé kedden; a törvény szerint bűnösségük esetén 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdődő büntetőperben harmadik társukat bűnsegédi magatartással vádolja az ügyészség.
A vádirat szerint a két hacker 1999. december 29-én feltörte az Elender Rt. honlapját, a hálózatok forgalmának lehallgatására alkalmas úgynevezett “sniffer” programmal naplózták az előfizetők és a szerver közti adatforgalmat, a felhasználók azonosítóját és kódolt jelszavát rögzítették, majd egy számítástechnikai szakközépiskola szerverén visszafejtették. Az elkövetők mintegy 1900 felhasználói nevet rögzítettek a hozzá tartozó jelszavakkal, az egyik fiatal hacker az internetszolgáltatót gúnyoló szöveget is szerkesztett. A hackerek 2000. január 8-án jogosulatlanul behatoltak az Elender rendszerébe, ezért a cég munkatársainak több órára le kellett választaniuk a szervert az internetről. Ez mintegy 35 ezer előfizetőt érintett. Három héttel később a két tettesi magatartással vádolt fiú ismét jogosulatlanul behatolt az Elender rendszerébe, kicserélte a honlapot és jelszavakat hozott nyilvánosságra. A nyomozás során az egyik fiatal beismerő, a másik részbeni beismerő vallomást tett.
Az Elender Rt. egyik vezetője 2000 januárjában úgy nyilatkozott: az ügyfelek 10 százalékának felhasználói nevéhez és jelszavához fértek hozzá a hackerek, de nem kerültek birtokukba a számlázási, a lakcím és egyéb személyiségi jogokat érintő adatokat. Az Elender Rt. a történtek miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. A cég illetékese akkor úgy nyilatkozott: nehézséget okoz az eset jogi definiálása, hiszen sem a Büntető törvénykönyv, sem a Polgári törvénykönyv nem szól az internetes bűnözésről. A cégnél elképzelhetőnek tartották, hogy a betörőket garázdasági, számítógépes csalás, vagy üzleti titok megsértése, szándékos rongálás miatt jelentik fel. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága 2001 februárjában továbbította az ügyet vádemelési javaslattal az ügyészséghez, ahol ez év júliusában emeltek vádat. A számítógépes rendszert ténylegesen feltörő vádlott a bűncselekmény elkövetésekor még 16. életévét sem töltötte be. Az ügyészség tudomása szerint ez az első olyan eset, amikor fiatalkorú hacker ellen indult eljárás.