A Fidesz egy éve nem talál jelöltet, a döntés pedig kétharmados.
Képtelen helyzet, hogy a Fidesz egy éve nem képes végiggondolni, kik a jelöltjei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöki posztjára – véli Veres János (MSZP), az eseti bizottság elnöke. A politikus a testület zárt ülését követően elmondta: az MSZP több, az MDF pedig egy jelöltet nevezett meg az ülésen. Veres János a jelöltek nevéről nem kívánt nyilatkozni, de annyit elárult, nem ugyanazokról a személyekről van szó.
A bizottság elnöke úgy vélte: a Fidesz miatt nem lehet jelöléssel fordulni az Országgyűléshez, az ellenzéki pártnak nincs indoka arra, miért nem nevezett meg jelöltet. Veres János ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy a Ház még az idén határozzon az ÁSZ alelnökeiről, de hozzátette: ez a Fideszen múlik. Az ÁSZ két alelnökének megbízatása tavaly novemberben járt le. Az alelnököket – ugyanúgy, mint az ÁSZ-elnököt – az Országgyűlés kétharmados többséggel választja meg, mandátumuk 12 évre szól.