Minden bírónak saját számítógép, amelyről egységes hálózatról minden, az ítélkezéshez szükséges adatbázis elérhető. Ez a rövid távú informatikai fejlesztési terve az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának (OIT). Ezáltal nem csak a bírák és segítőik munkája válik könnyebbé, hanem az eljárások is felgyorsulnak, ha már sehol nem kell heteket várni például egyetlen lakcímre.
Az informatikai fejlesztés következő állomásaként a helyi és a munkaügyi bíróságok is bekapcsolódnak majd a már meglévő egységes számítógépes hálózatba. Így az év végéig 1300 új munkaállomást alakítanak ki az ország bíróságain. A tervek szerint az ország valamennyi bírájának asztalán lesz egy számítógép és a belső informatikai rendszeren keresztül a lakcím valamint a körözöttek nyilvántartásához, a népségnyilvántartóhoz, az adóhivatal valamint a földhivatal és az ügyészség adatbázisához is hozzáférhetnek majd. Ebből a rendszerből érhetik majd el a több mint százezer oldalnyi közösségi joganyagot valamint az Európai Bíróság határozatait is. Bár arra még jó ideig várni kell, hogy elektronikus úton is elfogadják a bíróságok az iratokat, annyit azonban még a közeli jövőben mindenképpen érezni fognak az állampolgárok, hogy jelentősen felgyorsulnak az eljárások. Hiszen már sehol nem kell majd a jövőben heteket várni például egyetlen lakcímre.
Horváth János, az OIT hivatalának főosztályvezetője lapunknak elmondta, hogy a fejlesztés fokozatosan halad és a tervek szerint a jövő év elejére épül ki teljes egészében a rendszer. A valóban egységes és teljes rendszer kiépítése 8,25 millió euróba (2,2 milliárd forintba) kerül. Ebből 3,5 millió eurót Phare-támogatásból fedeznek a bíróságok. A 4,75 millió euró szükséges önrészt költségvetésből kell majd finanszírozni, amihez a bírósági költségvetési fejezet a kormányzattól remél többlettámogatást. Hiszen túl azon, hogy a bírák és az ügyfelek kényelmét egyaránt szolgálja a korszerű számítógépes rendszer, elengedhetetlen az európai uniós csatlakozás szempontjából is. Ha ugyanis a csatlakozás pillanatában nem áll minden bíró rendelkezésére számítógép, nem tudja majd feldolgozni és alkalmazni a több mint százezer oldalas közösségi joganyagot. Ezzel pedig Magyarország vesztese lesz a bővítésnek, ahelyett, hogy nyertese lenne – hangoztatta többször is legfőbb érvét Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazsgászolgáltatási Tanács elnöke.
Az egységes számítógépes hálózathoz pillanatnyilag a Legfelsőbb Bíróság, valamennyi megyei bíróság, valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatala kapcsolódik. A fejlesztések eredményeként pedig “kifelé” is szolgáltat majd a bíróság. Számítógép segítségével már most is elérhető a cégnyilvántartás, a hirdetményi kézbesítéseket szintén egységes számítógépes programon tartják nyilván, ehhez kapcsolódik majd a jövő év elején az alapítványok és társadalmi szervezetek valamint a gondnokoltak nyilvántartása. Az informatikai rendszer biztonságát a szokásos számítógépes védelmi rendszer biztosítja – mondta Horváth János. Ugyanakkor az adatokhoz kizárólag jelszóval és akkreditációval lehet hozzáférni. Arról pedig naplót vezetnek, hogy ki, mikor, milyen adatot kért le a rendszerből, és utólag mindenkinek el kell tudnia számolni azzal, hogy melyik ügyhöz volt szüksége információra. Ezen a rendszeren keresztül egyébként semmiféle államtitoknak minősülő adatot nem lehet elérni. A bíróságokon ezek aránya egyébként is mindössze egy ezrelék, a megfelelő védelem kiépítése viszont 6-8-szor nagyobb költséget igényelne. Ezért inkább kihagyták az adatbázisból – közölte a főosztályvezető.
Horváth János azt ígéri, reális időn belül az ítéletek is nyilvánosságra kerülnek, a Legfelsőbb Bíróság határozatihoz hasonlóan. Amennyiben pedig a jogszabályok ezt lehetővé teszik, más bírósági anyagok is belekerülhetnek az adatbázisba, ezzel kapcsolatban már meg is kezdődtek a kísérletek. A cégbíróságon már most is egyenértékű a papír és a hiteles elektronikus levél, de talán nem is kell már sok idő ahhoz sem, hogy az ügyészség e-mailben emeljen vádat és ilyenkor nem kell majd feltétlenül több mázsa iratot sem megmozgatni. Mindez természetesen csak azokra a papírokra vonatkozik, amelyeket fel lehet számítógéppel dolgozni. A véres kés pedig a jövőben is zsákban érkezik majd – érzékeltette a hagyományok megmaradását a főosztályvezető.