Új informatikai laboratóriummal bővült az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara, az ötmillió forintos beruházással, pénzügyminisztériumi támogatással.
Az ELTE tájékoztatása szerint a számítógépes labor létrehozásával a kar a korszerű jogi ismeretek mellett az informatika alapjainak oktatását is biztosítani tudja a jövőben. A tervek szerint a jogászhallgatók két félévben kötelező jelleggel tanulják majd az informatikát. A most átadott laborban 25 számítógép, nyomtató és hat web-kamera segíti az informatikai ismeretek tanítását.