Elképzelhető, hogy a 2002-es parlamenti választások utánra húzódik az új adatvédelmi biztos kinevezése
- vélekednek ellenzéki források. Az MSZP és az SZDSZ továbbra is tájékozódik Berki Ádám ügyvéd adatvédelemmel kapcsolatos eddigi tevékenységéről, míg a Fidesz és az FKGP támogatja Mádl Ferenc jelöltjét az adatvédelmi posztra.
Ellenzéki források szerint az a tény, hogy Mádl Ferenc új jelöltet állított, mégiscsak azt mutatja, hogy a köztársasági elnök ismeri az alkotmányt, az országgyűlési biztosokról szóló, valamint az adatvédelmi törvényt, amelyekből kiderül: az adatvédelmi biztos helyettesítése nem ilyen esetekre vonatkozik, vagyis feladatát Lenkovics Barnabás ombudsman nem láthatja el.
A Fidesz és az FKGP elfogadhatónak tartja Mádl Ferenc jelöltjét. Az MSZP – noha továbbra is Majtényi Lászlót tartanák a legalkalmasabbnak a posztra – nem fog “görcsösen ragaszkodni” a korábbi adatvédelmi biztoshoz, ha ezzel megakasztanák egy alkotmányos intézmény működését – nyilatkozták szocialista képviselők. Az SZDSZ a július 30-ai ügyvivői testületi ülésen alakítja ki álláspontját – közölte lapunkkal Kóródi Mária. A szabaddemokrata politikus szerint “nem túl biztató”, hogy nem tudnak Berki Ádám adatvédelmi tevékenységéről. A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szerint kiemelkedő tudású elméleti vagy legalább 10 évi szakmai gyakorlattal rendelkező szakembert lehet megválasztani az adatvédelmi biztos posztjára. A leendő biztosnak az adatvédelmet érintő eljárások lefolytatásában, felügyeletében vagy tudományos elméletében kell jelentős tapasztalatokkal bírnia. Berki Ádám ügyvéd szakterülete 25 éve a szerzői jog- és az iparjogvédelem. Mivel a képviselők nem akarnak rendkívüli ülést összehívni az adatvédelmi biztos jelölésének ügyében, Berki Ádámot szeptember előtt biztos nem hallgatják meg a parlament illetékes bizottságai. De ha a pártok nem tudnak megegyezni, akkor az sem kizárt, hogy a jövő nyári választásokig húzódik az új adatvédelmi biztos kinevezése.
Kósáné Kovács Magda (MSZP) egyébként Lenkovics Barnabáshoz kíván fordulni a köztisztviselői esküszöveg miatt. Az ezzel kapcsolatos adatkezelést a szocialista képviselő “alkotmányos szempontból abszurdum”-nak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: adatvédelmi biztos híján, de nem mint annak helyettesének küldi a panaszt Lenkovics Barnabásnak. Az ombudsman ugyanis csak saját hatáskörben, a rá vonatkozó törvényi előírások szerint járhat el adatvédelmi ügyekben.