Tavaly a fővárosban összesen 56 jogerős ítélet állapította meg a gyemekbántalmazás valamilyen formáját, közülük 25 ügyben szexuális erőszak volt a vád; valószínűsíthető azonban, hogy az ismertté vált esetek az összes ilyen cselekmény alig egytizedét alkotják.
Minderről Morvai Krisztina egyetemi adjunktus, a Női- és Gyermekjogi Kutató és Oktatási Központ vezetője tájékoztatta az MTI-t annak kapcsán, hogy szombaton egyhetes magyar-angol konferencia kezdődött a téma elméleti és gyakorlati szakembereinek részvételével Balatonaligán. A rendezvényt a British Council támogatja.
Morvai Krisztina elmondta, hogy az általa vizsgált fővárosi ügyekből arra lehet következtetni: a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményeket a közfelfogással ellentétben többnyire nem ismeretlenek, hanem az áldozat környezetében élő személyek követik el, így különösen az apa, a nevelőapa, a nevelő vagy a szomszéd.
Az ítéletekből is kiderül: a családon belüli bűncselekmények sértettjei sok esetben hiába fordulnak a hatóságokhoz, sem a rendőrség, sem a gyámhivatal, illetve a gyermekjóléti szolgálat nem tesz érdemi, hatékony intézkedéseket.
Morvai Krisztina kutatásai az ombudsman egyik ajánlásával összhangban arra is figyelmeztetnek: nem megfelelő az információáramlás a gyerekvédelemben illetékes hatóságok között, nem értesítik egymást a veszélyeztetett családokról.
A vizsgálat rávilágít: amennyiben megindul a nyomozás, az további lelki sérüléseket okoz az áldozatnak. Az ilyen jellegű büntetőeljárások átlagosan 3 évig húzódnak, eközben tettes és áldozat többnyire továbbra is egy fedél alatt él. Ennek is betudható, hogy a sértettek az eljárás során gyakran visszavonják terhelő vallomásukat.
Az eljárás része az is, hogy a gyermekkorú áldozatnak többször, több különböző, ismeretlen személy előtt kell előadnia traumatikus élményeit.
Előfordul, hogy a büntetőjogi szankció a gyermekek sérelmére elkövetett legdurvább szexuális bűncselekményeknél is csupán felfüggesztett szabadságvesztés – tekintettel például az időmúlásra, mint enyhítő körülményre -, tehát a gyakorlatban a sértett változatlanul a legteljesebb mértékben ki van szolgáltatva az elkövetőnek.
Morvai Krisztina szerint azok az apák, nevelőapák, akik gyermekük sérelmére követnek el szexuális bűncselekményeket, többnyire korántsem szerencsétlen, beteg emberek, akik nem urai saját cselekedeteiknek, sokkal inkább racionálisan cselekvő agresszív személyiségek, akik tudatosan igázzák le környezetüket. Az egyetemi oktató szerint ezek az elkövetők teljes felelősséggel tartoznak tetteikért; nem csupán terápiát, hanem büntetést is érdemelnek. Ellenkező esetben a gyermekek jogait és méltóságát nem egyedül az ilyen elkövetők, de a hatóságok, az állam és a jogrendszer is sérti.
Az áldozatok védelme érdekében szerinte biztonsági intézkedésekre is szükség lenne, ám ennek Magyarországon még nem kidolgozottak a jogi feltételei.
Morvai Krisztina tanulmányában utal a Legfelsőbb Bíróság egyik elvi döntésére, amely fenntartja és megerősíti az úgynevezett házi fegyelmi jog intézményét azzal, hogy felment egy apát, aki rendszeresen vesszővel verte gyermekét.
Az egyetemi oktató megítélése szerint a házi fegyelmi jog intézménye ellentétes az ENSZ Gyermekek jogairól szóló egyezményével és a magyar gyermekvédelmi törvénnyel.
Az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának Magyarországról szóló 1998. évi helyzetértékelése megállapítja: a gyermekbántalmazás, illetve a családon belüli szexuális erőszak kezelése érdekében megtett intézkedések elégtelenek.
A bizottság nyomatékosan ajánlja, hogy Magyarország indítson megelőző kampányokat és az oktatás, illetve a kutatás terén is tegyen meg mindent e jelenségek ellen.
