Majtényi László adatvédelmi biztos kezdeményezésére az Igazságügyi Minisztérium és az ombudsman között egyeztetés kezdődött annak érdekében, hogy előkészítsék a Büntető törvénykönyvnek (Btk.) a személyes adatok védelmével és a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos rendelkezéseinek a módosítását.
Majtényi László kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy az előkészítő munkálatok részeként ajánlásban foglalta össze a Btk. vonatkozó rendelkezéseivel kapcsolatos megállapításait és javaslatait.
Az adatvédelmi biztos működésének hat évében azt tapasztalta, hogy az említett két alkotmányos alapjog büntetőjogi védelme nem érvényesül megfelelően.
Ennek okát Majtényi László abban látja, hogy a Büntető törvénykönyvben meghatározott törvényi tényállások – a jogosulatlan adatkezelés és a különleges személyes adatokkal való visszaélés – egyrészt pontatlanok, fogalomhasználatuk nehezen egyeztethető össze az adatvédelmi jog fogalmaival, másrészt rendkívül tágan határozzák meg a büntetni rendelt cselekmények körét és olyan magatartásokat is büntetni rendelnek, amelyek ellen a büntetőjog eszközeivel történő fellépés nem indokolt.
- Ennek következtében ritkán indul az információs jogok megsértése miatt büntetőeljárás, így büntetlenül maradnak azok az elkövetők is, akiket cselekményük miatt valóban büntetni kellene – áll a közleményben.
A tájékoztatás szerint az adatvédelmi biztos áttekintette az elmúlt hat évben vizsgált ügyeit és összegyűjtötte azokat a körülményeket, tényállási elemeket, amelyek közösek voltak a büntetőjogi fellépést igénylő adatvédelmi jogsértésekben.
Majtényi László a büntetendőség körének szűkítése érdekében javasolja ezen körülmények mint tényállási elemek felvételét a bűncselekmény megvalósulásának feltételei közé, szorgalmazza továbbá a törvény fogalomhasználatának pontosítását, egyértelműbbé tételét is az elkövetői kör és az elkövetési magatartások tekintetében.
A büntetendőség köréből így kikerülő cselekményeket – köztük az adatvédelmi nyilvántartásba való bejelentkezés elmulasztását – az ajánlás szerint át kell emelni a szabálysértések körébe.Majtényi László felhívta a figyelmet arra is, hogy a közérdekű adatokkal kapcsolatos bűncselekményt indokolt lenne a személyes adatok védelmével összefüggő tényállástól elkülöníteni, külön szakaszban meghatározni.