Az Alkotmánybíróság hétfőn megtárgyalja a nemzetbiztonsági szolgálatról szóló törvény mellékletében szereplő “C” típusú biztonsági kérdőív egyes részeinek alkotmányosságát megkérdőjelező indítványt.
A testület megvitatja a szövetkezetekről szóló törvénynek a lakásszövetkezeti tagsági viszonnyal kapcsolatos szabályozását kifogásoló indítványt.
Az Alkotmánybíróság folytatja a köztársasági elnök előzetes normakontrollra irányuló indítványának tárgyalását, a fogva tartottak sajtó útján történő nyilatkozattételi jogával kapcsolatos jogszabály-módosítás ügyében.
Az államfő szerint a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló törvényerejű rendelet múlt év végi módosítása alkotmányellenes, ezért nem hirdette ki, hanem megküldte az Alkotmánybíróságnak és indítványozta, hogy a testület az aggályos rendelkezéseket alkotmányossági szempontból vizsgálja meg. Mádl Ferenc úgy ítélte meg, hogy a cenzúrát előíró rendelkezések szükségtelenül, illetve aránytalanul korlátozzák az elítélt, valamint az előzetesen fogva tartott és az elzárás hatálya alatt álló véleménynyilvánítási szabadságát, továbbá a sajtószabadságot. Az alkotmánybírók elé kerül az az indítvány, amely a büntetőeljárásról szóló törvénynek a megismételt eljárásra vonatkozó rendelkezéseit támadja.
Az Alkotmánybíróság keddi teljes ülésének napirendjén szerepel a bíróságok szervezetéről szóló törvénynek a jogegységi eljárással összefüggő szabályait kifogásoló indítvány.
Egy indítványozó a távhő-szolgáltatásról szóló törvénynek azt a rendelkezését vitatja, amely szerint a fogyasztói hőközpontot és a hőfogadó állomást magában foglaló helyiség használatáért a tulajdonos a távhő-szolgáltatótól térítésre nem tarthat igényt. Egy másik indítványozó a gyülekezési jogról szóló törvény egészének az alkotmányosságát kifogásolja.
Az alkotmánybírók foglalkoznak azzal a mulasztásos alkotmánysértés vizsgálatára irányuló indítvánnyal, amely szerint Budapest főváros önkormányzatának közgyűlése nem tett eleget jogalkotási kötelezettségének, mert 2000. március 1-jéig nem alkotta meg a türelmi zónák kijelölésének részletes szabályairól szóló önkormányzati rendeletet.
A testület foglalkozik azzal az indítvánnyal is, amely a Büntető törvénykönyvnek a rágalmazásra vonatkozó törvényi tényállását vitatja.