Magyarországon a hatóságok általában tiszteletben tartják az állampolgárok emberi jogait, de bizonyos területeken vannak problémák – állapította meg szokásos éves emberi jogi jelentésében az amerikai külügyminisztérium.
A 2000. évre vonatkozó jelentés szerint továbbra is van antiszemita és rasszista diszkrimináció Magyarországon, de az év során nem történtek újabb támadások. Továbbra is súlyos probléma a romák hátrányos megkülönböztetése és a nők elleni erőszak. A lakosság 25 százaléka szegénységben él.
A sajtószabadságról megállapítja egyebek közt, hogy noha bizonyos hírmagyarázó műsorok a közmédiában gyakran szolgálnak jobboldali nézetek hirdetésére, a fő hírműsorok zömében politikailag semlegesek.
A hétfőn közzétett jelentés szerint továbbra is vannak értesülések rendőri túlkapásokról, bár ezek gyakorisága csökkent az előző évhez képest. A rendőrségi visszaéléseknek, mint amilyen a gyanúsítottak verése, a “túlzott erő” alkalmazása velük szemben, a zaklatás, leggyakoribb áldozatai a romák és a sötétbőrű külföldi állampolgárok. Kínzásról azonban nem érkezett hír.
A rendőrség gyakran zaklatja a magyarországi lakhellyel rendelkező külföldieket, főleg a nem európaiakat, és időnként közömbösséget mutat az utcai bűncselekmény áldozatává vált külföldiek iránt – olvasható a jelentésben. A külföldiekkel kapcsolatos bánásmódot ecsetelve a jelentés többször is említést tesz arról a 30 éves kameruni állampolgárról, aki 2000. december 18-án kitoloncolás során életét vesztette.
A börtönök zsúfoltak, de megfelelnek a minimális nemzetközi szabványoknak. A foglyok között végzett 1999-es felmérés azt mutatta, hogy nem létezik a börtönszemélyzet általi túlkapások problémája – közli a jelentés.
A kormány tiszteletben tartja az igazságszolgáltatás függetlenségét. A perek méltányosak, de olykor lassúak. Emberi jogi és roma szervezetekre hivatkozva a jelentés azt írja, hogy az igazságszolgáltatásban a romák kevésbé részesülnek méltányos elbánásban, mint a nem romák.
A sajtó- és szólásszabadságról szólva a jelentés azt írja, hogy azt “a kormány a gyakorlatban tiszteletben tartja, bár az év során a FIDESZ vezette koalíciós kormány az állami tulajdonú médiában a személyi döntésekre gyakorolt befolyása révén aktív kísérleteket tett a hírszolgáltatás vélt baloldali elfogultságának kiegyensúlyozására. Mindazonáltal a nézetek és vélemények széles skálája elérhető az erősen versengő nyomtatott és elektronikus sajtóban.”