Az 1981/82-es tanévben 120 nappali és levelező hallgatóval, valamint 14 oktatóval kezdődött meg a jogászképzés Miskolcon, emlékezett vissza köszöntőjében dr. Lévay Miklós a jubiláló Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, aki maga is itt kezdte meg oktatói tevékenységét húsz évvel ezelőtt.
A szeptember 24-i kari ünnepi ülésen megjelentek a kar alapítói, köztük dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök is, aki szintén részt vett az akkori Nehézipari Műszaki Egyetem új társadalom-ismereti karának megszervezésében. A köztársasági elnök köszöntőjében elmondta, hogy a hetveneses években milyen nagy jelentősége volt annak, hogy az akkori szellemi és politikai elit felismerte, Magyarország boldogulásának az egyik legfontosabb feltétele a felsőoktatás fejlesztése.
Ennek köszönhetően Debrecennel versenyezve Miskolcon indulhatott be az országban negyedikként jogtudományi képzés, amelyből hamar színvonalas jogi kar és műhely vált. Dr. Lévay Miklós dékán a húsz évvel ezelőtti eseményt mérföldkőként értékelte, hiszen mindez hozzájárult az egyetem további fejlődéséhez a társadalom-tudományok területén.
A dékán hangsúlyozta, a miskolci jogi kar sajátossága, hogy kimagasló eredményeit mindössze húsz év alatt érte el, döntően pályakezdőkkel, és olyan szakemberek segítségével, mint dr. Kratochwill Ferenc, a kar első dékánja, dr. Horváth Tibor dékán és dr. Novotni Zoltán dékán. Bár a miskolci jogászképzés nemcsak 1981-ig vezethető vissza, az Eperjesről Miskolcra telepített Jogakadémia vállalható és követendő hagyománya a karnak. Az 1980-81-ben az intézményi tanács pótló Karközi Bizottság elnöke, dr. Király Tibor a kar születésének körülményeit idézte fel köszöntőjében. Elmondta, hogy az akkori műszaki egyetem befogadóképessége és az egyetemi vezetés, főleg dr. Czibere Tibor rektor elkötelezettsége fontos szerepet játszott a kar létrejöttében.
A bizottság szigorú minőségi követelményeinek köszönhetően ma már a legjobbak között van a miskolci jogi kar, és emellett a legstabilabb is az országban. Dr. Besenyei Lajos rektor az évforduló kapcsán kiemelte, hogy az egyetem szellemi és tudományos előrehaladásában nagy szerepe van a jogászképzésnek. A jubileum alkalmából a rektor az egyetem legmagasabb kitüntetését adta át dr. Horváth Tibor professzornak, Signum Aureum Universitas kitüntetést kapott dr. Stipta István és dr. Lévayné dr. Fazekas Judit, dr. Rátkai Lászlónét pedig rektori dicséretben részesítette.
Pro Facultate Jurisprudentiae kari kitüntetést kaptak a Karközi Bizottság tagjai, az egykori vezetők, akik a kar születésénél jelen voltak, és azok, akik 1981 óta megszakítás nélkül a kar dolgozói.