A holland parlament kedden szavaz az eutanázia törvényessé tételéről. A kormány támogatta törvénytervezetet várhatóan megszavazzák és így Hollandia lesz az első ország, ahol nem számít majd bűncselekménynek a “kegyes halál”. Hollandiában már évek óta elfogadták az eutanáziát, de az azt végrehajtó orvosokat elméletileg be lehetett perelni. Az új törvény az eutanázia végrehajtását bizonyos kritériumokhoz köti. A törvénytervezet szerint halálhoz csak akkor lehet segíteni a beteget, ha annak elviselhetetlen és csillapithatatlan fájdalmai vannak és már korábban is kérte elaltatását. Közvéleménykutatások szerint a holland emberek többsége támogatja a törvényt. Belga egyetemek által végzett kutatások azt mutatják, hogy az orvosok három úton tudják halálhoz segíteni az eutanáziát kérőt: ópium-alapú fájdalomcsillapítókkal, halálos gyógyszer beadásával és a paciens életét egyébként meghosszabító kezelés elhagyásával.
Kapcsolódó tartalmak
2024.09.30.2024.09.30.