Köszönöm a válaszát! Még annyit szeretnék kérdezni, hogy most vajon kellene valamit csinálnom, vagy várjam, mi fog történni? A közjegyző nem mondott semmit. Nem kellett aláírnom semmit, nem kellett kifizetnem semmit, csak elballagtam... (Persze a gyerekek adatait felvették.)
„Tényleg a kiskorú gyerekeimet fogja perelni?” Szinte biztos. A törvényes képviselőjén keresztül, vagyis rajtad.
„Keressek sürgősen ügyvédet?” Ha ki akarsz még dobni pénzt... de nem ártana megmutatatni valakinek minden papírt.
„Utána számoltam, az első megkeresésük óta még nem telt el egy év, esetleg még kérhetem a tulajdonrész átadását, vagy a hagyatéki tárgyalás után már felesleges?” Most utasítottad vissza, nem? Akkor már nem.
„Ha minden nagyon rosszra fordulna, még a gyerekek nevében visszautasíthatom, hogy az állam kapja meg?” Igen, de ahhoz a gyámhivatalnak is lesz egy-két szava. Nem biztos, hogy engedik, ingatlanról lemondani, ha az örökség egyébként pozitív, akkor nem nagyon szoktak beleegyezni. A gyermek érdekei, ugye. De lehet, hogy az elbirtoklással meg tudod győzni őket. Ha nem engedik, fizessék ők az ügyvédet... no meg a perköltséget, ha kell.
Ha jól látom, az én ügyem volt itt a fórumon az utolsó, most szeretném folytatni. Túl vagyok a hagyatéki tárgyaláson, ahová elég naivan mentem el, így utólag ez egyértelmű. Abban bíztam, hogy az utolsó pillanatban még meg tudunk egyezni. Nem így történt. A leendő elbirtokló nem szólt egy szót sem, csak állandóan vihogott. Az ügyvéd, aki képviselte, gyakorlatilag köszönés helyett már rögtön nekem támadt, hogy ha nem egyezek bele az elbirtoklásba, akkor per lesz, amit megnyernek. Arra hivatkozott, hogy a többi 5 tulajdonos önként belement az elbirtoklásba, ezért ez is menni fog. Sok lehetőségem nem volt (legalábbis én úgy éreztem) és visszautasítottam az örökséget, amit így a két kiskorú gyerekem kapott meg. Amikor ezt kimondtam, onnantól kezdve kritikán aluli volt az ügyvég viselkedése, konkrétan sértegetett, meg fenyegetett, hogy ingem-gatyám rá fog menni erre a perre, amit a gyerekeim ellen indít. Amikor kérdeztem, hogy ugyan miért nem hamarabb keresték meg a többi hat tulajdonost, miért várták meg a 15 évet, választ nem kaptam, csak annyit, hogy teljesen mindegy, nincs jóhiszemű meg rosszhiszemű a bíróságon, ezzel senki nem foglalkozik. Szeretnék pár dolgot kérdezni: Tényleg a kiskorú gyerekeimet fogja perelni? Keressek sürgősen ügyvédet? Utána számoltam, az első megkeresésük óta még nem telt el egy év, esetleg még kérhetem a tulajdonrész átadását, vagy a hagyatéki tárgyalás után már felesleges? Ha minden nagyon rosszra fordulna, még a gyerekek nevében visszautasíthatom, hogy az állam kapja meg?
A közjegyző 30 napot adott nekik. (Azért arra még a közjegyző szeme is elkerekedett, amikor az ügyvéd azt mondta, hogy ő még az államtól is elbirtokolná a tanyarészt...)
Ha beleállsz a dologba, akkor viszont legyél Te is kemény mint a vídia.
Követeld, hogy minden felújítást, karbantartást számlával igazoljanak. Követeld, hogy a tanya hasznosításából, üzemeltetéséből származó haszon tulajdonrész arányos részét fizessék ki neked. Követeld, hogy a tulajonrészed arányában fizessenek az ottlakásért többlethasználati díjat. És jelezd, hogy nem mondasz le a részedről, állsz a per elébe. Satöbbi, satöbbi, satöbbi.
Ami csak eszedbe jut. Keress egy ügyvédet, és beszéld meg vele.
Amiket fent írtam annak egy jó része teljesen alaptalan. De ha pereskedni akarnak, akkor érezzék a törődést. Hogy nem egy fogalmatlan emberrel állnak szemben.
Aztán még a per előtt is
Ha pedig visszautasítod a hagyatékot - lemondani már nem mondhatsz le róla -, akkor az a sorban utánad következőre (gyermekedre, más rokonra) száll, ha nincs, akkor végső esetben az államra. Bármelyik esetben, ha nem _ajándékozza_ nekik az örökös, akkor pereskedhetnek. Az meg nekik sem jó valójában, hiába akarják úgy beállítani, hogy azzal majd hű de rosszul jársz. Igen, rosszul járhatsz, de ők is.
Szóval a legjobb valamilyen kompromisszum, csak a kezdő tétet elég alacsonyra szabták. Te meg szabd jó magasra. Aztán egyezkedhettek.
Köszönöm a tanácsaikat! Jövő kedden lesz a hagyatéki tárgyalás, még gondolkozok, hogy mi legyen. Kíváncsi vagyok, hogy milyen meglepetések érnek még a közjegyzőnél. A várható közjegyzői díj 25000-ft, innen gondolom, hogy egy-két százezer forintnál többet ér az 1/7 részem. Semmiképp nem akarom, hogy boldogan elballagjanak a naplementébe egy fillérekért megszerzett tanyával. Az ügyvéd, akitől a levelet kaptam, nem nagyon reagál semmire. Amikor írtam neki egy emailt, egy hónap múlva hívott fel a leendő elbirtokló élettársa, hogy ő intézi ezt az egész ügyet és az ajánlatuk nulla forint, cserébe elfogadom az ő követelésüket és megúszom az elbirtoklási pert. Nem szeretnék ajándékba adni nekik semmit. Ügyvédet még nem kerestem, bár kaptam már egy szegedi nevet. Valószínűleg szükségem lesz rá. Még egyszer köszönöm!
A hagyatéki hitelezői igény kötelmi jellegű igény, míg az elbirtoklás dologi jogi (tulajdoni) igény, így nem feltétlen zárják ki egymást!
Számomra visszaélés gyanús, hogy vesz vki 1/7-ed arányú tulajdoni illetőséget, elkezdi felújítani az egész ingatlant, megvárja a 15 év elteltét és hagyatéki hitelezői igény kielégítése jogcímen vinné a tulajdonostárs hányadát.
Nem kizárt a tulajdonostárstól történő elbirtoklás sem, de a biróság ott még szigorúbban kell hogy eljárjon, így az ismeretek alapján én is azt mondom, hogy állj bele az ügybe!
Vkat rossz irányból közelited meg a dolgoz. Nézz utána,mennyit ér az 1/7-ed részed! Néhány százezer forint miatt nem érdemes pereskedni. . Fogadd meg az ügyvéd úr tanácsát,egy svédcsavarral. lépések:
semmit ne irj le!
nézz utána mennyit ér a föld amit örököltél(1/7-ed)
Példa: 450 ezer ft
felhivod az ügyvédet,hogy 200 ezer ft ellenében lemondasz a területről,ha ez nem tetszik,akkor visszautasitod a hagyatékot,és pereskedhet az állammal.
Postán átveszed a pénzt,és aláirod a megállapodást.
Üdv, a szomszéd elbirtokolni szeretne. Telekalakítási eljárást indított a járásbíróság kérésére. Kérdésem az lenne, a telekalakítási eljárás jogerős befejezéséhez, minden érintett fél hozzá járulása szükséges? mivel mi nem szeretnénk hogy elbirtokoljanak.
Köszönöm a válaszát! Az lenne még a kérdésem, hogy az ügyvéd levelében, amit az idézéshez csatoltak, az van, hogy ha vitatom a követelést, akkor térítsem meg a felújítás költségét (5 millió), meg a rét évi 100.000 ft-os karbantartását. Bízom benne, hogy ennek csak az 1/7 részére gondol, nem az egészre... Ez lenne a hitelezői követelés. Szóval, ha utólagosan beszállok a "felújításba" és a nevemre kerül, még akkor is elindíthatják az elbirtoklást?
Azért várt eddig, hogy saját jogán elteljen az elbirtokláshoz szükséges 15 év. Mivel halottal szemben pert indítani több mint vakmerőség, ezért - miután rájöttek, hogy nagymamád meghalt- a jegyzőnél (pót)hagyatéki eljárást kezdeményeztek (jogi érdeket igazolva), és első körben ott próbálják érvényesíteni az igényt. Ha nem mész bele és nevedre kerül az ingatlanhányad, akkor esélyes, hogy megperelnek, ekkor lehetne hivatkozni az elbirtoklási határidő nyugvására (nem tudtad a telefonhívásig vagy jobb esetben a közjegyzői értesítésig, hogy ingatlan-nyilvánatartáson kívül öröklés jogcímen tulajdonosa lettél az ingatlannak), illetőleg, hogy az elbirtoklást állító felperes "alattomos" (visszaélésre alkalmas, csalárd) módon jutott az ingatlanhoz. Utóbbi vonatkozásában jobban kellene ismerni az első szerzés körülményeit. Sztem a Ptké. 41. § alapján új Ptk-s az ügy, mivel az elbirtoklás ténye a Ptk hatályba lépése után áll(hatott) be. Ezért ha meg is állna az elévülési jellegű határidő nyugvására történő hivatkozás, abban az esetben is a tudomásszerzéstől számított 1 éven belül bírósághoz kellett volna forduljál a dolog birtokának kiadása iránt. Lehetséges, hogy ezért vártak 1 évet a telefonhívás óta (felvették pl. a beszélgetést). Ha visszautasítod a hagyatékot és nincs más örökös, akkor az államra száll a hagyaték és velük pereskedhet, mert ők hivatalból nem ismerenek el semmilyen valós-vélt igényt. Javaslom a további konzultációt ügyvéddel.
2000 és 2015 között akár el is telhetett a 15 év. Ezt én innen nem tudom bizonyosan megmondani. Az elbirtoklás pozitív feltételeit az elbirtoklónak kell bizonyítania. A jogelődjének birtoklási idejét hozzászámíthatja a sajátjához. A 2003. évben történt haszonnélvezeti jog törlése, illetőleg a 2007-es - vélhetően hivatalból történő - földmérési területkorrekció nem alkalmas az elbirtoklási határidő megszakítására. A 2016. évben történt vétel megszakítja, feltéve, hogy még nem telt el. Kérdés egyébként az is, hogy lehetséges-e telekalakítás? E körben a HÉSZ az irányadó. A perben a felperesnek vázrajzot kell csatolnia.
Kedves dr Egyed Zoltán, köszönöm szépen a válaszát! A tulajdoni lap első bejegyzése 1978-as, attól kezdve többször is volt tulajdonos változás különböző hányadokra a családon belül is, ajándékozás, öröklés, ráépítés, adásvétel, soha nem telt el az időpontok között 10 évnél hosszabb idő. Akitől mi vettük, 2000-ben szerezte meg a teljes ingatlan tulajdonjogát, édesapjának pedig 2003-as haláláig volt haszonélvezeti joga rajta. Akkor felújították és bérbe adták néhány évre, mivel a tulajdonos vidéken élt. Továbbá van egy bejegyzés 2007-ből földrészlet terület változás megnevezéssel, amikor a terület 1 m2-rel csökkent - ezt nem tudom, hogy micsoda. Ebben az esetben a 15 évet honnan kell számítani: 2000-től, vagy 2003-tól, esetleg 2007-től? Az, hogy mi 2016-ban megvettük, újraindította a 15 év számítását? És az, hogy a telekadót a teljes területre 2011-től a korábbi tulajdonos és mi fizetjük számít valamit? Köszönöm szépen előre is a válaszát!
A tanácsukat szeretném kérni! Próbálom röviden összefoglalni a történetet: Egy éve kaptam egy elég zavaros telefont egy férfitől: én kinek a lánya vagyok, mikor halt meg a nagyapám (a nagymamám volt akit keresett, ez csak később derült ki), mert van egy tanya, amit ő művel már ezer éve és neki az kell. Fogalmam sem volt, hogy ez mi lehet. Visszahívni nem tudtam, mert a helyi művelődési ház telefonjáról hívott. Eltelt egy év és most kaptam egy levelet egy közjegyzőtől, hogy jelenjek meg egy hagyatéki tárgyaláson, mert a nagymamámtól örököltem egy tanya részt (külterület, kivett tanya és rét) 12/84 rész. Egy kísérő levél is volt vele egy ügyvédtől, hogy mondjak le az ügyfele javára a részemről, mert ő 2001 óta ott él, megvette az 1/7-részt, ráköltött egy rakás pénzt és most el akarja birtokolni. Ha nem egyezek bele, elindítják az elbirtoklási pert, amit meg fognak nyerni. Letöltöttem a tulajdoni lapot és láttam, hogy már csak az én részem és egy másik van szabadon, a többit már megszerezte (megegyezés útján). Írtam az ügyvédnek, hogy azért fenyegetés helyett akár meg is egyezhettünk volna. Egy jelképes összegért boldogan lemondtam volna a részemről. Nem válaszolt, egy hónappal később az elbirtokló élettársa hívott fel, hogy ha akadékoskodok, per lesz, amit megnyernek és fizethetek. A tanya, mint utóbb kiderült 1964-ben egy fölrendezés során került 7 testvérhez. A nagymamám tulajdonába a halála után, ezért nem tudott róla senki, se apukám, se én (azóta apukám is meghalt). Nem értem, miért kellett 2001 óta várni, hogy megkeressék a tulajdonosokat, nyilván tudtak róla, hogy több tulajdonos van. Az lenne a kérdésem, hogy mit tehetnék? Menjek bele a perbe, esetleg próbáljak lemondani az állam javára a részemről? Egyszerűen nem akarom, hogy ilyen könnyen hozzájussanak ennyi sumákolás után. Hát ez nem lett rövid, de nagyon hálás lennék, ha valaki tudna tanácsot adni!
Kérdés az, hogy eltelt-e 15 év szakadatlanul akként, hogy a szomszéd és jogelődje háborítatlanul birtokolta az érintett területet, illetőleg volt-e elbirtoklási időt megszakító körülmény (pl. tulajdonátruházás, felszólítás stb.), esetleg fennálltak-e az elévülési jellegű határidő nyugvásának feltételei?!?
Földmérő már kimérte, a szomszéd azt nem is vitatja. Viszont először elbirtoklást emlegetett, mert hogy akitől ő vette, már az is használta a területet, így lehet, hogy összesen megvan a 15 évük. Eladásról is egyeztetünk, de ha nem tudunk egyezségre jutni, arra az esetre szeretnénk egy másik megoldást találni.
Igen. A birtokvédelem nem megy,mert 1 éven túli állapot. Ekőször méresd ki földmérővel,kié a terület? Mivel a szomszéd nem birtokolja a területet 15 éve,elbitoklásról nem lehet szó.
Vagy esetleg mi elbonthatjuk-e akár saját költségünkön is a melléképületeket és lelakatolhatjuk a területre vezető kiskapuját? Vagy ezzel birtokháborítást követnénk el?
Szeretnénk elkerülni a hosszadalmas, költséges pereskedést, ezért is próbálunk inkább megegyezni a szomszéddal. Nincs valamilyen gyorsabb megoldás? Nem lehetne például birtokvédelemért fordulni mondjuk az önkormányzathoz?
2016-ban vásároltunk egy ingatlant. A telek kb. 90 méter hosszú. A ház átépítéséhez építési engedélyt kaptunk, a felmérésnél jelezte a földmérő, hogy a földhivatalnál bejegyzett adatok szerint van ugyan egy kerítés a telekhatáron, de egy másik is van kb. 3 méterrel beljebb a mi területünkön és a kettő közötti részt jelenleg a szomszéd használja. A szomszéd 9 éve vásárolta az ő ingatlanát, állítása szerint már ezzel a két kerítéssel, ő melléképületeket épített oda. A telekadót a területre 2011-es bevezetése óta a mi ingatlanunk korábbi tulajdonosa, illetve most már mi fizetjük. Szeretnénk rendezni a tulajdonviszonyokat, ezért a következő kérdésekben kérem szíves segítségüket:
Lehet-e szó elbirtoklásról ebben az esetben a szomszéd részéről?
Ha nem tudunk békésen megegyezni, akkor milyen jogi eszközhöz folyamodhatunk, hogy a területet visszaadja és a melléképületeket elbontsa?
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.