Kedves Fórumozók,Jogászok!
Segítséget szeretnék kérni határozott idejű bérleti szerződés felmondása kapcsán felmerült jogi vitában.
Végtörlesztéses lakáseladás miatt, a bérlővel szemben január végén a határozott idejű (május 31.-ig tartó) bérleti szerződésünket felmondtuk.
A szerződésben nem volt kikötve, hogy ebben az esetben neki a kaució kétszerese visszajárna, valamint az sem, hogy mi történik akkor, ha a bérbeadó mondja fel a határozott idő lejárta előtt a szerződést. Vonatkozó pontként csak annyi szerepel, hogy a szerződést bármelyik fél bármikor felmondhatja, legalább 1 hónapos felmondási idő biztosításával.
Ezen kívül, ami még most fontos, és a szerződés tartalmazza, hogy a kaució nem szolgálhat a közüzemi tartozások fedezeteként.
Hogy a bérlő tovább tudjon költözni másik helyre, a két havi kauciót már visszakapta (azzal hogy ezt kérte, elfogadta, úgy gondolom mondhatjuk hogy közös megegyezéssel mondtuk fel a szerződést). Az eddigi baráti viszonyra való tekintettel úgy, hogy a lakást még nem adta át (noha már kiköltözött, csak néhány bútorát hagyott bent),és mint utólag kiderült 2 havi közüzemi tartozást sem rendezett.A kulcsokat sem adta még át, és mint írtam, a lakás sincs kiürítve.
Természetesen a közüzemi tartozásokat (kb. 140.000 ft) + bérleti díjrészletet szeretnénk most rajta behajtani, de a bérlő nem hajlandó kifizetni arra hivatkozva, hogy neki a kaució kétszerese járna vissza, pluszban szerinte nekünk albérlet támogatást is kell neki fizetnünk a határozott idő lejártáig (a mienknél havi 20.000 forinttal drágábban bérelt most lakást). Ezen kívül kötött vezetékes internetet, amit az új helyre nem tudtak átköltöztetni, így annak a május 31-ig felmerülő költségét is velünk akarja kifizettetni.
Abban szeretném a véleményeteket kikérni, hogy a fentieket jogosan követeli-e? Valamint kérdésem még, hogy jól gondolom-e azt, hogy addig jogosult vagyok tőle bérleti díjat kérni, amíg a lakást kiürítve, kulcsokkal együtt át nem adja?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Bolkrisz