Rezeske
Hibáztál, fizess, ne rinyálj!
Elkerülni úgysem tudod.
Rezeske
Hibáztál, fizess, ne rinyálj!
Elkerülni úgysem tudod.
Persze, tudom én, hogy miről szól ez az egész: nekem, mint állampolgárnak, aki igazából semmi "olyat" nem követtem el, jelen esetben semmi nincs kezemben, ergo:azt csinál a zsaru,amit akar.A gond az, hogy el sem tudom olvasni, mit írt a papírra,mert aztán könnyen lehet, hogy nem is azt, amiért ténylegesen megbüntetett, és könnyen meglehet, hogy ezért nem íratta velem alá, mert ha elolvasom az eredeti példányt, akkor megtagadom az aláírást azért, mert nem az van rajta,amit szóban elmondott.Mindegy, majd kiagyalom, mi legyen, mindenesetre egy ezzel foglalkozó jogászt megkérdezek, mostmár csak azért is...Köszi a sok választ, tippet, ha esetleg még valamit meghallasz, megtudsz, ne habozz velem megosztani :-) Jó éjt :-)
Erre ne alapozz. A rádióforgalmazást évekig megőrzik, mellette manuálisan bejegyzik. Mellette este elszámoltatják a rendőrt.Szóval szinte percre pontosan van egy rádióbeszélgetés, ahol az adataidat lekérdezték, van egy nyilvántartórendszer, ahol szerepel másodpercre pontosan mikor kérték meg az adataidat. Azt nem tudod letagadni, hogy volt veled szemben egy intézkedés és olyan ügyvéd sincs, aki ezt megcáfolja. A többit meg leírtam. Én nem vesződnék vele őszintén leírom nem biztos, hogy jól jössz ki belőle. De ez a Te döntésed.
Javítanék: "ameddig nem telik az x nap, esetünkben 0"
Javítva: ameddig nem telik le az x nap, esetünkben 30"
Igen, volt forgalmazás természetesen, de ez nem bizonyíték semmire szerintem, hisz arra nincs bizonyítékuk, hogy én is ott voltam a bírságolásnál. Az, hogy a csekk nálam van, semmit nem bizonyít: megírja a kamu csekket, és eldobja azt,amit egyébként a megbüntetett állampolgárnak kellene odaadjon, aki ezt aláírásával tanúsítja, eredetiben azon a példányon, ami a rendőrnél marad a tömbben.Szerintem, és hozzáteszem ismét, laikusként gondolva, ezzel a kör bezárul. Nem tehet feljelentést mindaddig, ameddig nem telik az x nap, esetünkben 0, amennyi idő alatt nekem be kell fizessek bármit is.A csekket pedig én is le tudom tagadni: egyszerűen kidobom, és kész. Hogy bizonyítja, hogy azt Ő nekem a saját kezembe adta? Hiába voltak 3-an, mi is voltunk ketten, és neki kellene esetünkben bizonyítania azt szerintem, hogy elkövettem a szabálysértést, mivel az ártatlanság vélelme engem is megillet.De se kamera, se video, se fotó, se hangfelvétel nem készült...szóval: ördögi kör ez...
Emlékezeted szerint volt rádióforgalmazás? Röviden ellenőrizték az adataidat a nyilvántartó rendszerben?
Tulajdonképpen én is várnék a helyedben....Én elhiszem amit írsz nyilván erről szól a fórum. Azt viszont tudnod kell, hogy egy krikszkraksz alapján a világon nincs olyan írásszakértő aki megállapítaná, hogy ki írta alá az okiratot.
Nehéz tanácsot adni várni kell mit lép a másik fél. Amit leírsz az alapján feljelentés várható, bár azért azt nehéz lesz megmagyarázni a rendőröknek, hogyan került hozzád a csekk és a nyomtatvány az aláírásod nélkül. Mert olyan van, hogy a kitörlés után meggondolja magát a megbüntetett személy, de akkor nem adják át neki a harmadik példányt....
Szóval amit leírtál az alapján neked van igazad. Hogy érdemes-e küzdeni ezzel, azt viszont neked kell eldönteni.
Így van, szó szerint. A csekket is, és a "Nyomtatvány helyszíni bírság kiszabásáról"-nevű dokumentumot, amin mondjuk gyakorlatilag semmi nem olvasható (másolati példány).
Tehát Te megkaptad az általad aláíratlan helyszíni bírságról szóló "csekket" a kezedbe?
Hát,nem megállítottak, hanem odasétáltak hozzám..gyalogosan voltak.Az intézkedés végére jött értük a kis mikrobusz....
Ezt megteheti, hogy feljelent a saját hülyesége miatt? Akkor viszont megint maga alatt ássa a gödröt, mert fogom, befizetem a 10.000-et utolsó nap után, és várok.....ha feljelent, visszaperlem, azt, hogy mivel, még nem tudom, de ezt tudják a jogászok szerintem...
Mi ketten voltunk, ők igaz, hárman, de a kamerafelvételeket sem őrzik hónapokig, pláne, hogy nem autóval voltak, csak a közterületes kamera jöhet szóba max..azokat meg ismerjük, milyenek, és nem ezeket meg pláne nem őrzik hónapokig...Szóval, nem tudom, de nagyon meg kellene már őket szívatni egy kicsit...
Kedves Rezeske!
Amennyiben valóban megállítottak és igazoltattak és ez szabálysértés miatt történt ez hidd el az intézkedés " visszahallgatható, és igazolható.
Az, hogy Te a helyszínen aláírtad-e a helyszíni bírságról szóló nyomtatványt az viszont csak akkor derül ki, amikor a rendőrpajtás leadja az intézkedésről szóló nyomtatványt. Nyilván ha észleli, hogy Te azt nem írtad alá, azt fogja írni, hogy megtagadtad az aláírást és ezért feljelentéssel él ellened.
Ezt nagyon nehéz kivédened.
Mondom az emberi oldalát most ne vizsgáljuk............
Szia Vadsuhanc.
Érdekes meglátás, és innen ez már a jog többféle értelmezéséről szól.Ugyanis joggal mondhatom azt, hogy a rendőr bácsik leolvasták a rendszámomat valahol, megírták a helyszini bírságról az azt a bizonyos papírt, amit ugye velem nem írattak alá, kvázi, mondhatom, ott sem voltam, és ez alapján, mivel jelenlegi szándékaim szerint nem akarom befizetni, feljelent úgy, hogy ott sem vagyok, ott sem írok alá semmit....ez egy kicsit azért még a magyar jogrendben is elég húzós, de ez az én hozzá nem értő véleményem, mondhatni, a józan paraszti eszem sugallja...Arról ne is beszéljünk, hogy emberünk ma este váltáskor veszi észre, hogy elfelejtett velem aláíratni bármit, alákarcol egy nevet, és lobogtatja boldogan, hogy tessék, aláírta a delikvens.A legalapabb oktatást kapó grafológus is megmondja, hogy nem én írtam alá....akkor miről beszélünk? De persze, lehet, baromság, amit én gondolok, és nehogy kötekedésnek vedd :-)
Kedves Rezeske!
HA nem írtad alá a a helyszíni bírságot és ezt a rend éber őrei észlelni fogják tesznek ellened egy szabálysértési feljelentés amely jóval több lesz a bírság összegénél.
Csupán a Te rizikód mit választasz.....
Most az emberi oldalát ne vizsgáljuk a dologonak.
Sziasztok.Egy nagyon egyszerűnek tűnő kérdésem lenne, és szerintem jól gondolom, de kellene valami megerősítés:-)
Szóval: Budapesten megbüntettek a rend éber őrei 10.000 Ft-os helyszíni bírsággal, mivel elkövettem azt a bűnt, hogy idős édesanyámat kivittem egy távolsági buszhoz(Népstadionnal szemben induló Nyíregyháza felé induló buszról van szó), megálltam a busz mögött, ahová ténylegesen fel van festve az úttestre a keresztben sárga csíkos jelzés, valamint tábla is van, miszerint megállni tilos, ezt nem is vitattam. Viszont: miután sikerült kitölteniük a jegyzőkönyvet, illetve azt a dokumentumot, amelynek a neve ez: Nyomtatvány helyszíni bírság kiszabásáról", egy apróságot elfelejtett a 3 intézkedő közül mindegyik: velem aláíratni bármit is.Tekintettel arra, hogy nem kicsit berágattak azzal, hogy ezért a tényleg max 2 perces megállásért 10.000-re büntettek, emberiességnek semmi nyoma, pedig jeleztem, hogy szerintem egy figyelmeztetés bőven elég lenne, figyelembe véve, hogy az elmúlt 30 évben még egy icipici kis szabálysértésem sem volt,úgy döntöttem, hogy nem fogom befizetni ezt az összeget, pedig nem a tétel nagysága az,ami bosszant. Kapóra is jön(ne) embereink eme baklövése, miszerint ha nincs aláíratva az ellenőrzés alá vont állampolgárral a jegyzőkönyv, illetve a bírság kiszabásáról szóló nyomtatvány, az jogilag olyan, mintha meg sem történt volna. Jól gondolom szerintetek? Tudom, ha ne fizetek 30 nap múlva legkésőbb, akkor a NAV adóként próbálja meg behajtani, viszont én ezt meg fogom tagadni, mondván, mi alapján szeretne megbüntetni? Tudtok nekem ebben tanácsot adni?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |