A megbízási szerződést akár szóban is meg lehet kötni. A szerződésszegésnek is megvannak a következményei. Azt azért nem árt szem előtt tartani, hogy a megbízás nem eredménykötelem.
Megbízási szerződés felmondása
Üdvözlöm!
Első kérdéshez:
A megbízási szerződést mindkét fél csak 'távol' írta alá, a levelezésben (e-mail) megbeszéltek szerint.
Második kérdés:
Kérhetem-e a pénz visszautalását, mivel nem teszi, amit vállalt a szerződésben?
Kicsit konkrétabban ha lehetne. Ez így jogilag nem értelmezhető.
Kötöttem egy megbízást.
Két kérdésem lenne.
Személyesen nem találkoztunk, csak elektronikusan küldte el aláírását, ill. én a sajátomat. Ez így érvényes-e.
Másik, hogy a Megbízott nem küldi el számomra a bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy tenné a dolgát, mit lehet tenni?
A díjat előre kifizettem.
Köszönöm.
Akkor egyszerűen felmondhatod, de ami kár ebből származik, azt meg kell téríténed (pl. drágábban találnak helyetted olyat aki foglalkozik a srácokkal, akkor a különbözetet követelhetik rajtad).
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
A szerződés végén annyi van, hogy a szerződést a PolgáriTörvénykönyv szabályozza.
A szerződésben semmi nincs a felmondásról.
Mit mond erről a szerződés?
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
Szép napot minden kedves Fórumozónak!
Megbizási szerződést kötöttem egy iskolával délutáni sportszakkör vezetésére. A szerződésben megvan adva, hogy mettől meddig szól a megbizás, hetente hányszor milyen időtartamra és a dijazás is. Úgy alakult, hogy fel kéne ezt a szerződést mondanom. Mik a jogi következmények és hogyan tudom felmondani ? Köszönöm a választ előre is.
Zsuzsa
Azok az e-mailes rábólintások is minősülhetnek szerződésnek. Az az igazság, hogy a válaszhoz látni kellene az írott szerződést és az e-maileket is.
Üdvözletem!
Megpróbálom rövidre fogni. Pár hónapja "dolgozom" egy nyelviskolánál. Amikor az iskola vezetője az első tanítványomat közvetítette, egy 10 alkalmas megbízási szerződést írtam alá, amely tartalmazta az oktatás kezdetét, végét, a heti óraszámot az adott tanuló nevével együtt. A tanuló később újabb 10 alkalmat vett, majd újabb tíz alkalmat - ezekről nem kaptam megbízási szerződést, az órákat megtartottam, a tanuló elégedett volt. A tanításért a szerződésben rögzített pénzt mindhárom alkalommal megkaptam a vezetőtől - borítékban, számla nélkül.
A második tanítványomat a vezetőtől "vettem át", tehát az első két hónapjában nem én tanítottam őt. E-mailben igent mondtam a vezető megkeresésére, hogy én fogom őt tanítani. Az iskolától megvett alkalmakat mind letanítottam neki. Az új tanítvánnyal folytatott munkáról nem készült megbízási szerződés. A tanítványomat megkérdeztem, ő sem írt alá semmit sem az iskola vezetőjének, semmi papírt nem kellett kitöltenie.
Kérdésem: milyen kötelezettségeim vannak az iskola felé? Ha az egyetlen általam aláírt megbízási szerződés a 10 alkalom leteltével az első tanulómnál lejárt, akkor előállhat-e bármiféle követeléssel az iskola vezetője, ha én nem kívánok a továbbiakban az iskolának dolgozni, és a jelenlegi 3. tanítványommal megkezdett munkát is meg akarom szakítani, és ezúttal sem írtam alá semmit, pusztán e-mailes "rábólintás" történt? Szerződésben állok-e jelenleg, és hogyan léphetek ki?
Tudom, hogy ezek nagyon amatőr hibák a részemről, de szeretnék ebből kimászni, és tanulni belőle. Köszönöm a válaszokat, a segítséget!
Elképzelhető, hogy a szerződés biztosít felmondási lehetőséget, de ismerni kellene a szerződést.
Köszönöm szépen a válaszokat.
Megpróbálok tető alá hozni egy közös megegyezést.
„Azt szeretném, hogy jogszerűen és nem támadható módon meg tudjam szüntetni a megbízási szerződést,”
A szerződéseket teljesíteni kell. Ha fel szeretnéd mondani, akkor a legjobb, ha a megrendelővel próbálsz megegyezni, mert ellenkező esetben jogosan fog kártérítést is követelni rajtad. Persze abból kiindulva, hogy nem az ő "rosszasága" az akadálya a szeződésszerű teljesítésednek.
Ehhez a szerződést is ismerni kellene, és azt is tudni kellene, mitől is olyan rossz ügyfél.
Tisztelt Fórumozók!
A következőkben kérném a segítségeteket:
szeretnék egy vállalkozási szerződéstől elállni, vagy felmondani. A csavar a dologban az, hogy én a megbízott vagyok.
Elég az hozzá, hogy tipikus rossz ügyfél esete.
Megtörtént a szerződés kötés, előleg elutalása (előző munkanap) és már volt valamennyi teljesítés is (szintén előző munkanap). Azt szeretném, hogy jogszerűen és nem támadható módon meg tudjam szüntetni a megbízási szerződést, természetesen, a már kifizetett díjat maradéktalanul visszafizetném és az eddigi teljesítés ellenértékéről is lemondok. A helyzetből adódóan nem igazán látom lehetségesnek a közös megegyezést.
Kérem, segítsetek, hogy ez lehetséges-e és ha igen, hogyan.
Köszönöm.
köszönöm a gyors választ. Akkor nem marad más hátra, megy neki az ügyvédi felszólítás.
„hogy tudnám rákényszeríteni, hogy adja át a még nála lévő könyvelési anyagot.”
Perrel. Ez általában így van, ha valaki nem akar önként teljesíteni. (Nem kizárt, hogy egy jól megírt ügyvédi felszólítás is elég lenne.)
Art. 47. (1): a bizonylatokat az adóhatósághoz bejelentett helyen kell őrizni. Ez általában az adózó székhelye. Persze, ha elkövettétek azt a hibát, hogy ti a könyvelő irodáját adtátok meg, akkor előbb az adatváltozást is be kell jelenteni.
T. kovács Béla Sándor!
Köszönöm a gyors reagálást, választ, de ebből még nem tudom konkrétan, hogy hova is fordulhatnék, ezzel a problémával.Azt én is gondolom, hogy hibázott a könyvelő, de tanácstalan vagyok, hogy tudnám rákényszeríteni, hogy adja át a még nála lévő könyvelési anyagot. Egyáltalán van e valami alapja annak, hogy visszatartja a lentiekben leírt indokai alapján.
Ha lehetséges, kicsit bővebb választ szeretnék kérni, hogy mit tehet vagy nem tehet.Sajnos nem ismerem a könyvelőkre vonatkozó rendelkezéseket,ezért is fordultam itt a fórumban segítségért.
Előre is köszönöm.
Mondjuk, az is tévedés, hogy a szerződéspéldány híján ne tudna az új ügyvezető eljárni a bankban.
Hú, mekkora tévedés! És nem hiszem, hogy egy könyvelő ezt ne tudná.
Tisztelt Fórumozók!
Segítséget szeretnék kérni, egy Kft átalakulása, során keletkezett könyvelő váltás problémával kapcsolatban.
2011. novemberében alapítottunk egy Kft.-t A cég könyvelésével megbíztunk egy könyveléssel foglalkozó Bt-t. Természetesen megbízási szerződés is készült. Mivel induló cégről volt szó, sok mindent kellett vásárolni még 2011 novemberben és decemberben is. A vásárolt eszközökről a számlákat leadtuk a könyvelőnek.
Majd 2012 január elején, sajnos egy hirtelen egészségromlás miatt le kellett mondanom a cégben az ügyvezetői tisztségemről, valamint az üzletrészem is értékesítettem. Az ügyvezető tisztséget a továbbiakban a másik tulajdonos társ vette át, aki szintén alapító tag volt.
Mivel én véglegesen kiszálltam a cégből, így az új ügyvezető ügyvéd útján módosította az alapító okiratot. A cég neve, és székhelye is megváltozott. Mivel vidékre került az új székhely, így az új ügyvezető másik könyvelővelő irodával kötött szerződést.
A kérdésem és a gondom a következő. A cég alakulásakor megbízott könyvelőnk a mai napig, többszöri kérésre sem adta át a könyvelési anyagot, számlákat amiket november és december hónapra lekönyvelt. Arra hivatkozik, hogy a lekönyvelt számláknak addig nála kell maradnia amíg a tavalyi évre nem adja be az éves bevallást az APEH felé, mert ha közben az APEH részéről ellenőrzés történik a lekönyvelt számláknak nála kell lenni.
Tanácstalan vagyok, hogy jogosan tartja e vissza a könyvelési anyagot. Ha nem jogos a részéről, akkor hová tudnék fordulni ezzel a problémával.
Ugyanez a helyzet a cég eredeti bankszámla szerződésével. Közölte, hogy a számviteli törvény előírja, hogy a bankszámla szerződés eredeti példányának is nála kell lennie.
Ez valóban így van? Mert azt sem hajlandó visszaadni. Ennek hiányában az új ügyvezető nem tud eljárni a bankban, hogy átírassa a cégben keletkezett változásokat.
Előre is köszönöm, ha valaki felvilágosítással tudna segíteni.
Ha még szerződés sincs, akkor jogviszony sincs, nincs mit felmondani. Ha nem egyeznek meg mindenben, akkor nem is lesz jogviszony.
Főszabályként egyébként a megbízási szerződés mindkét fél részéről indoklás nélkül felmondható, tartós szerződés esetén a felek megállapodásával ez a jog korlátozható. Pl. felmondási idő kikötésével.
Tisztelt Fórumozók!
Szeretném megkérdezni, hogy határozatlan időre kötött megbízási szerződés rögtön felmondható a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal? A másik fél még 30 napos felmondási időt akar beleírni a szerződésbe...
Segítséget előre is köszönöm szépen!
Üdvözlettel:
Cans1
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02