Az uniós állampolgárok, így a magyarok is, április 2-től már csak előzetes regisztráció után léphetnek be az Egyesült Királyság területére. Az Elektronikus Utazási Engedély (ETA) kiváltására március 5-dike óta van lehetőség. “A változás elsőre némi aggodalmat keltett az utazók körében, de az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy az új rendszer nem jelent komoly akadályt az utazások tervezésében és lebonyolításában” – mondja Nagy Szilvia, a Vár a Világ utazási iroda ügyvezetője.

Az engedély 16 fontba, mintegy 7600 forintba kerül. Az ETA a mobileszközökre letölthető UK ETA alkalmazás használatával igényelhető a leggyorsabban és a legegyszerűbben, illetve a brit kormány honlapján – gov.uk – is folyamodhatnak elektronikus beutazási engedélyért az érintettek.

Az ETA két évig vagy a kérelmező útlevelének lejártáig érvényes, és az érvényességi idő alatt korlátlan számú nagy-britanniai beutazást tesz lehetővé, esetenként legfeljebb hat hónapra.

“Az ETA nem vízum, hanem digitális beutazási engedély, amellyel a brit hatóságok már az utazás előtt ellenőrizni tudják a beutazni szándékozókat, ami gyorsabbá és gördülékenyebbé teszi a határátlépési folyamatot” – hangsúlyozza Nagy Szilvia ügyvezető. “Az engedély beszerzése gyors és egyszerű folyamat. A regisztráció nagyjából öt percet vesz igénybe, ha minden szükséges adat és dokumentum kéznél van. Az utasaink körében eddig nem volt rá példa, hogy valaki ne kapta volna meg az engedélyt” – teszi hozzá.

A brit kormány adatai szerint az alkalmazáson keresztül beadott kérelmek többségéről perceken belül döntés születik, bár hivatalosan akár 3 munkanapig is eltarthat a feldolgozás.

Kinek kell utazási engedélyt igényelnie?

Az utazási engedélyt az Egyesült Királyságba utazó olyan magánszemélyeknek kell megigényelniük, akiknek nem kell vízum a belépéshez.

ITT megtekintheti azoknak az országoknak a teljes listáját, amelyek állampolgárainak meg kell igényelniük az elektronikus utazási engedélyt az Egyesült Királyságba való belépéshez.

Az idősebbeknek elkél a segítség

Az utazási iroda tapasztalatai szerint a fiatalabb utazók és diákcsoportok könnyedén kezelik a rendszert, hiszen az angol nyelv ismerete és az applikációk használata számukra természetesebb. Az idősebb korosztály számára azonban hasznos lehet a segítség.

Egyes esetekben a fényképfeltöltés okozhat problémát, ha a rendszer nem tudja megfelelően azonosítani az útlevélképet. „Érdemes figyelni arra, hogy az engedélyhez jó fényviszonyok között készítsük a fotót, ne legyen rajta mosoly, árnyék vagy zavaró háttér, az útlevélképtől ne legyen jelentős eltérés” – tanácsolja a Nagy Szilvia. Felhívja a figyelmet arra is, hogy ha az útlevél már csak rövid ideig érvényes, érdemes újat igényelni a regisztráció előtt, hiszen az ETA két évre szól, és így kihasználható a teljes időszak.

Fontos tanácsok utazóknak

Bár az emberek jellemzően nem örülnek az új adminisztrációs terheknek, a szakértő szerint az ETA bevezetése nem fogja csökkenteni az utazások számát. „Nagyon sok országban van hasonló regisztrációs kötelezettség, és annak idején a Covid-regisztráció ennél sokkal több időt és energiát igényelt.”

Az utazási irodák felkészültek arra, hogy időben felhívják az utasok figyelmét a kötelezettségre, így elkerülhető az a kellemetlenség, hogy valaki csak az útlevélellenőrzéskor szembesüljön a hiányzó engedéllyel. A tapasztalatlanabb, nyelvismerettel nem rendelkező utazóknak mindenképp ajánlott olyan szolgáltató segítségét igénybe venni, akinek van tapasztalata az Egyesült Királyságba történő utaztatásban.

Így igényelhető az ETA

A UK ETA nevű alkalmazás letölthető a Google Play vagy az Apple App Store áruházakból.

A kérelmezéshez szükséges dokumentumok:

  • Az útlevél, amellyel az ügyfél az utazást tervezi (nem másolat vagy digitális útlevél!,)
  • Érvényes e-mail cím,
  • Digitális fizetési mód (Visa, Mastercard, American Express, JCB, Apple Pay vagy Google Pay).

Az alkalmazás használata során fényképet kell készíteni az útlevélről és a kérelmező arcáról. Nem szükséges megadni az utazás részleteit.

Amennyiben valaki nem akar alkalmazást letölteni, online is benyújthatja kérelmét a brit kormány hivatalos weboldalán (GOV.UK).

Fontos, hogy minden utazónak – csecsemőknek és gyermekeknek is – rendelkeznie kell ETA-val. A családtagoknak egyénileg kell a kérelmeket benyújtaniuk, és így előfordulhat, hogy a döntések is különböző időpontokban érkeznek meg.

Kinek NEM kell utazási engedély?

Nem kell utazási engedélyt igényelni annak, aki

  • brit vagy ír állampolgár (beleértve a kettős állampolgárokat is),
  • brit tengerentúli területek állampolgárságát igazoló útlevéllel utazik,
  • Írországban él, és Írországból, Guernseyből, Jerseyből, vagy az Isle of Manról utazik,
  • vízummal, vagy egyéb letelepedési engedéllyel rendelkezik az Egyesült Királyságban (például letelepedett vagy előzetesen letelepedett jogállással, vagy tartózkodási engedéllyel),
  • mentesül a bevándorlási korlátozások alól.