Több mint 1600 fogyasztó kap kompenzációt az EU Solar Nyrt.-től, a napelemes cég együttműködött a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) – tájékoztatott a versenyhatóság csütörtökön.
Közleményük szerint a GVH 2022 júliusában indított vizsgálatot a napelemek telepítésével foglalkozó EU-Solar Kereskedelmi és Szolgáltató Nyrt.–vel szemben, mert a gyanú szerint
a cég megtévesztő módon kommunikálta a lakossági napelem-pályázatok költségmentes előkészítését, illetve kifogásolhatóan hirdette a pályázat keretében általa telepített rendszerek költségmentességét.
A GVH eljárása a cég kötelezettségvállalásával zárult.
Az EU-Solar vállalta, hogy három évig ingyenesen nyújt szervizelési és karbantartási szolgáltatást azoknak az ügyfeleinek, akik a versenyfelügyeleti eljárással érintett pályázat keretében eredetileg vele szerződtek napelemrendszer telepítésre.
A kötelezettségvállalás összesen 1607 ügyfelet érint, a vállalt kompenzációs csomag értéke ügyfelenként három évre mintegy 45 ezer forint. Így a GVH vizsgálatának eredményeként a fogyasztók számára elért kompenzáció összértéke meghaladja a 72 millió forintot – jelezte a versenyhivatal. Hozzátették, hogy a cég által önként vállalt kötelezettségvállalás pontos és maradéktalan végrehajtását utóvizsgálatban ellenőrizni fogják.
A GVH Versenytanácsa az eljárás során nem állapított meg jogsértést, és egyebek mellett azért döntött a cég által felajánlott fogyasztói kompenzációt tartalmazó kötelezettségvállalás elfogadása mellett, mert az EU-Solar végig együttműködő volt az eljárás során, módosított a kifogásolt kommunikációs gyakorlatán és belső eljárásrend bevezetését vállalta az esetleges hasonló aggályok jövőbeli elkerülése érdekében. Emellett a cég korábban sem követett el versenyjogi jogsértést.
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közleményben kiemelte: a nemzeti versenyhatósággal történő együttműködés hozzájárulhat a munkahelyek megőrzéséhez és a gazdasági növekedés helyreállításához.
Az eljárás alá vontak vállalásai valós módon és jelentős mértékben korrigálhatják a piac torzulását és a fogyasztók kárát.