A kormány, korábbi vállalásainak megfelelően, folytatja a pedagógusok béremelési programját, amelynek eredményeképpen a tanárok fizetése jövőre eléri majd a diplomás átlagbér 80 százalékát – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti Kormányinfón, ahol Vitályos Eszter kormányszóvivő azt is bejelentette, hogy az iskolakezdés megkönnyítése érdekében idén is hamarabb érkeznek a szeptemberben esedékes családtámogatási ellátások.
Gulyás Gergely azt mondta: a szerdai kormányülésen az iskolai évkezdet kapcsán áttekintették az oktatás helyzetét. Emlékeztetett:
az idei emeléssel 670-680 ezer forintra nőtt a pedagógus átlagbér, január elsejével pedig további 21 százalékos növekedés várható, és az emelés ezt követően is, 2030-ig folytatódik, hiszen a kormány azt vállalta, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékán tartja a pedagógusbéreket.
Közölte: 2025-ben, a most rendelkezésre álló adatok szerint, a diplomás átlagbér Magyarországon bruttó 1 millió 25 ezer forint lesz, ennek megfelelően a pedagógus átlagbér 820 ezer forintra emelkedik. Hozzátette: nagyon optimista forgatókönyvek szerint már a ciklus végére, 2027 elejére az egymillió forintos bruttó fizetést is meg fogja haladni a tanárok átlagbére.
Hangsúlyozta: a jövő szempontjából nincs fontosabb, mint a közoktatás, és nincs fontosabb annál, hogy a pedagógusokat anyagilag is megbecsüljék, hiszen ez az a pálya, ami megalapozza, hogy a következő generációk tájékozottak legyenek, sokat tudjanak a saját hazájukról és az őket körülvevő világról.
Hozzátette: az anyagi megbecsülés mellett fontos a szakmai megbecsülés is, fontos, hogy mindenki elismerje azt a munkát, amelyet a magyar tanárok végeznek a jövő generáció érdekében. A tanévkezdés is alkalom arra, hogy ezt a munkát megköszönjük – hangsúlyozta.
Vitályos Eszter kormányszóvivő azokról az intézkedésekről számolt be, amelyekkel a kormány a családokat szeretné segíteni az iskolakezdés idején.
A kormányszóvivő jelezte azt is: a kormány a most kezdődő tanévben is biztosítja az ingyenes tankönyveket valamennyi, a köznevelésben és szakképzésben résztvevő diák számára, az önkormányzatokon keresztül pedig továbbra is biztosítja az ingyenes, illetve kedvezményes gyermekétkeztetést a nagycsaládban élő diákoknak, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek, a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő családoknak.
Ismertette: a Kello (Könyvtárellátó Nonprofit Kft.) 2024 augusztusában megközelítőleg 13 millió tankönyvet és 70 ezer oktatási segédeszközt szállít, vagy szállított már ki 1,2 millió diáknak 4100 iskolába.
A kormányszóvivő arra is kitért, hogy a köznevelési intézményekben az elmúlt években jelentős digitális fejlesztés történt: eddig közel 500 ezer notebookot adtak át az 5-12. évfolyamok tanulóinak, 200 milliárd forint értékben, kétszáz okos tankönyvet fejlesztettek és több ezer digitális oktatási tartalmat biztosítanak a tanulók és pedagógusok számára.
Értékelése szerint évtizedek óta nem volt Magyarországon olyan volumenű iskolafejlesztés, mint az utóbbi években, és ezt a munkát a jövőben is folytatja a kormány. Közölte: az elmúlt öt évben 5680 óvodai és iskolai fejlesztés indult el, illetve valósult meg országszerte, jelenleg pedig 220 projekt van folyamatban: 57 új tanuszoda, 87 új tornaterem, 44 tanterem, 31 új iskola és egy óvodafejlesztés, illetve építés.
Az Erzsébet-táborokkal kapcsolatban jelezte: ezek már mind a négy évszakban rendelkezésre állnak, a tanév alatt ősszel, az adventi szezonban és tavasszal a diákok jelképes ezer forintos összegért szinte ingyen vehetnek részt osztálykiránduláson Zánkán.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a nagyobb diákoknak elérhető a KRESZ és a nyelvvizsga támogatás: a 2018-as bevezetéstől kezdve mintegy 196 ezer fiatal részesült KRESZ-támogatásban, 4,9 milliárd forint értékben, és több mint 187 ezer fiatal igényelhette vissza sikeres nyelvvizsgája árát több mint 6,5 milliárd forint összegben.
Kitért arra is, hogy 2024. szeptember 1-től a köznevelésben és szakképzésben tanuló diákok számára az állam ingyenesen biztosítja a B kategóriás járművezetői engedély megszerzéséhez, a közlekedési alapismeretek és gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását.
Hangsúlyozta, hogy a kormány fenntartja, megvédi és lehetőség szerint bővíti a családtámogatásokat, az adókedvezményeknek köszönhetően 2011 és 2023 között több mint 4500 milliárd forint többletjövedelem maradt a családoknál, továbbá a 25 év alatti fiatalok számára szja-mentességet biztosítanak, így az iskola mellett a diákmunka is jobban megéri a fiatalok számára.
Gulyás Gergely arra az újságírói kérdésre, hogy miért nem terjesztik ki Magyarországra is a határon túli magyaroknak adott 100 ezer fontos iskolakezdési támogatást, azt hangsúlyozta: “akik Magyarországon gyermeket vállalnak, számtalan támogatásban, adókedvezményben részesülnek, míg a határon túliak semmilyenben“. A miniszter elmondta, “ez az összeg lényegesen kevesebb, mint amit az anyaországi magyarok kapnak gyermektámogatás, családtámogatás címén, de mégiscsak fontos abból a szempontból, hogy minél többen maradjanak meg magyarnak a határon túliak közül is”.