Hogyan biztosíthatja a jog eszközével szükségleteit egy idős, önmagát ellátni nem képes személy? Szerződhet-e az ellátásáról közeli hozztartozóval? És gyógyíthatatlan betegség esetén? Megállapodás esetén milyen kötelezettségek terhelik és jogosultságok illetik a feleket? Mikor visszaélésszerű, jóerkölcsbe ütköző, megtámadható a megállapodás? – Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat!
A tartási jellegű jogviszonyok nem újkeletűek, azok már a római jogban is léteztek – így pl. a felszabadított rabszolga és az ura között fennálló „ius patronus” jogviszony, amely ellátási (alimentációs) kötelezettséget és ellátásra való jogosultságot keletkeztetett. A tartási szerződésre régebbi jogunk az „ellátási szerződés” terminológiát használta, a következő tartalommal: „aki más személy életfogytig tartó ellátására kötelezte magát, kétség esetében olyan ellátásban köteles a jogosultat részesíteni, amely szükségleteinek és viszonyainak megfelel. Különösen köteles a jogosultat lakással, élelemmel, ruházattal ellátni, betegség esetén ápolásáról és gyógyításáról gondoskodni és temetésének költségét viselni”. Az ellenértéket régi magyar magánjogunk pedig „kikötménynek” nevezte.
A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) kötelmi jogi szabályai között helyezkednek el a tartási szerződés és az életjáradéki szerződés irányadó rendelkezései. A felek – tartásra kötelezett és tartásra jogosult / járadékadásra kötelezett és járadékszolgáltatásra jogosult – közötti kötelmi jogviszonyt a felek által kötött szerződés hozza létre. E szerződések kiválóan alkalmasak azon élethelyzetek rendezésére, amikor az idős, önmagát ellátni nem képes vagy önmagáról már elégséges módon gondoskodni nem tudó személy (szerződés szerinti jogosult) mindennapi életviteléhez szükséges gondozását úgy kívánja megoldani, hogy tartás fejében az eltartóra (szerződés kötelezettje) ruházza vagyonát – leggyakrabban ingatlanát, esetenként ingóságait.
A két szerződéstípusra vonatkozóan kógens szabály a megfelelő okirati forma – az írásbeliség követelménye. Miután az általános gyakorlat szerint idősebb személyek a szerződés jogosultjai, így elengedhetetlen a megállapodás írásbeli rögzítése, különösen mivel a tartás fejében az ingatlan tulajdonjoga a legtöbb esetben az eltartóra száll, melynek tényét aztán az ingatlan-nyilvántartásba is be kell jegyezni.
A tartási szerződés
A Ptk. a tartási szerződést akként definiálja, hogy a tartásra kötelezett a tartásra jogosult körülményeinek és szükségleteinek megfelelő ellátására, illetve gondozására, a tartásra jogosult pedig ellenérték teljesítésére köteles. De mit is jelent a megfelelő tartás fogalma? Mi az elfogadható mérték? A megfelelő tartás az eltartott korábbi életvitelének megfelelő, ahhoz méltó tartást jelent, ennek okán a „szűkös tartás” az ellenérték teljesítése érdekében nem minősül szerződésszerű teljesítésnek. A tartás széleskörű személyes kötelezettséget ró az eltartóra, amely körbe beletartozik a lakhatás biztosítása, az élelemmel és ruházattal való ellátás, gondozás, betegség esetén ápolás és gyógyítás, halál esetén pedig az illő eltemetés. A kötelezettség tehát szigorú jellegű, mivel a kötelem célja a jogosult megélhetésének maradéktalan biztosítása, ez pedig csak úgy érhető el, ha a szolgáltatások kellő időben és helyen történnek.
Lehetőség van azonban a tartási szerződés módosítására, tekintettel arra, hogy valamelyik fél számára az már nem megfelelő (pl. megváltozott anyagi helyzet miatt), vagy jelentős érdeksérelemmel járna. Ez esetben a bíróság módosíthatja a szerződést, bármelyik fél kérelmére, mindkét fél érdekeinek figyelembevételével, ha a szerződés változatlan tartalommal történő fenntartása – különösen a felek megromlott viszonyára tekintettel – indokolatlan. Ha valamelyik fél magatartása vagy körülményei folytán a természetben való tartás lehetetlenné vált, bármelyik fél kérheti a bíróságtól a szerződés végleges vagy az említett körülmények megszűntéig tartó módosítását életjáradéki szerződéssé. A szerződés módosítása esetén a bíróság az ítéletben meghatározza a tartásra kötelezettet terhelő szolgáltatást.
Időtartamát tekintve e szerződések rendszerint élethosszig köttetnek, a tartásra jogosult halálával megszűnnek. A tartásra kötelezett halála esetén a tartási kötelezettség az örökhagyó tartozásaiért való felelősség szabályai szerint annyiban száll át a tartásra kötelezett örökösére, amennyiben a kötelezett haláláig nyújtott tartás az ellenszolgáltatást nem fedezi.
Mi a helyzet a visszaélésszerű szerződéskötéssel? Megtámadható-e a szerződés azon az alapon, hogy az eltartott rövid időn belül elhunyt? A válasz alapvetően igen, a megtámadás jogalapjának tekinthető, ha az eltartott a szerződés megkötését követően rövid időn belül meghal.
A tartási szerződések főként az örökösök szempontjából idézhetnek elő jelentős érdeksérelmet, mivel a szerződés szerinti eltartónak juttatott ellenértékkel csökken az örökrészük. A tartás ráadásul aleatórikus szerződés, ami azt jelenti, hogy a megkötésekor nem lehet pontosan meghatározni azt, hogy mennyi ideig áll fenn az eltartási kötelezettség.
A szerződéskötés kapcsán felmerülhet a jóerkölcs kérdése is, hogy vajon etikus-e például súlyos, gyógyíthatatlan beteg személlyel tartási szerződést kötni? A jog nem zárja ki a gyógyíthatatlan betegeket a szerződéskötés lehetőségéből, hiszen könnyen előállat az az élethelyzet, hogy éppen a szerződés megkötésével részesülhetnek a méltó ellátásban. “Nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe az a tartási szerződés, amelyet az eltartó az eltartott gyógyíthatatlan betegségének tudatában, de az eltartott kifejezett kívánságára köt meg, és azzal az eltartott gondozásának és ápolásának teljes terhét magára vállalja.” (BH 2002.267.)
A bírói gyakorlat azonban egységesen foglal állást abban, hogy jóerkölcsbe ütköző a tartási szerződés, ha az eltartó annak megkötésekor tudja, hogy az eltartott gyógyíthatatlan beteg és így tartási kötelezettségét csak rövid ideig kell teljesítenie. (BH. 1995.158.)
A Ptk. szerint főszabályként, ha a körülményekből más nem következik, a közeli hozzátartozók között létrejött tartási szerződésből folyó kötelezettségek teljesítéséért ellenszolgáltatás nem jár – vagyis a tartás ingyenes. Ilyen esetben a tartási szerződés nem támadható meg a szolgáltatás-ellenszolgáltatás közötti feltűnő értékaránytalanságra hivatkozással (BDT. 2009. 2002. számú eseti határozat). Az ingyenes tartás esetén a tartási kötelezettség teljesítésének megtagadására az ajándékozási szerződés, az eltartó felelősségére az ingyenes szerződésekért fennálló felelősség szabályait kell megfelelően alkalmazni.
A törvényes öröklés rendjét érintő, illetve arra kihatással lévő tartási szerződések a tartási szerződéseken belül külön problémakört képeznek, hiszen a rokoni tartás egyúttal a Csjt. alapján érvényesíthető kötelezettség is. Az egykori Legfelsőbb Bíróság ma is irányadó gyakorlata szerint az egyik törvényes örökös által kötött tartási szerződés nem ütközik a jóerkölcsbe, ha a szerződés valós gondozási szándékot és igényt feltételez, a szerződéskötéskor az örökhagyó közeli halálával bizonyosan számolni nem lehet, és a többi törvényes örökös az örökhagyót a rokoni kapcsolatra figyelemmel elvárható mértékben nem gondozza, illetve nem kívánja gondozni. (BH 2006.284)
Az életjáradéki szerződés
Az életjáradéki szerződésre alapjaiban a tartási szerződés szabályai az irányadók, azzal, hogy mivel az egy járadék típusú kötelezettséget keletkeztet, a járadékadásra kötelezett meghatározott időszakonként meghatározott pénzösszeget (vagy más helyettesíthető dolgot) köteles szolgáltatni a járadékszolgáltatásra jogosultnak – ellenérték teljesítése fejében. Az összeget havonta előre kell teljesíteni, amelyet jogi személy – akár blankettaszerződések alkalmazásával – is nyújthat. A törvény rögzíti, hogy a járadékszolgáltatásra jogosult a hat hónapnál régebben lejárt és alapos ok nélkül nem érvényesített járadékot bírósági úton nem követelheti.
Fontos utalni a bírói gyakorlatra, mely szerint a kötelezett vagyoni helyzetének esetleges romlása nem eredményezi automatikusan az életjáradék összegének leszállítását. A szerződés módosítása érdekében vizsgálandó a felek szerződéskötéskori jövedelme, az átruházott vagyon forgalmi értéke, valamint a kötelezett teljesítőképessége is.
