A fekete-tengeri Kígyó-sziget kontinentális talapzatának Románia és Ukrajna közötti felosztása példája annak, hogyan lehet békés úton, a nemzetközi jog eszközeivel rendezni egy évtizedek óta megoldatlan területvitát. A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (ICJ) erről szóló, precedensteremtő döntésének 14. évfordulójáról emlékezünk.
Az öt éves per végére pontot tevő 2009-ben egyhangúan meghozott hágai döntés nyomán Románia megkapta az általa igényelt terület csaknem 80 százalékát, és kizárólagos kiaknázási jogosultságot nyert a Fekete-tenger mintegy 9700 négyzetkilométernyi, szénhidrogénekben gazdag területén.
A két ország tengerjogi vitája során a román tárgyalóküldöttséget Bogdan Aurescu nemzetközi jogász, jelenlegi külügyminiszter vezette, aki most az Ukrajna által Oroszország ellen indított eljárásban képviseli Romániát a Nemezközi Bíróságon.
Az ukrán-román területvita nem a Duna-deltával szemben, a szárazföldtől 45 kilométernyire lévő, mindössze 17 hektáros, Ukrajnához tartozó Kígyó-sziget hovatartozásáról szólt, hanem arról, hogyan húzzák meg a két ország tengeri határát. A szigettől keletre és délre található 12 ezer négyzetkilométeres vitatott területen ugyanis a kontinentális talapzat számítások szerint mintegy 100 milliárd köbméter földgáz- és tízmillió tonna kőolajtartalékot rejt magában.
A jogvita részben akörül forgott, hogy az életvitelszerű emberi ott-tartózkodásra alkalmatlan, legfeljebb tudományos és katonai jelentőségű Kígyó-szigetet ukrán szárazföldként kell-e figyelembe venni a parti vizek, illetve a gazdasági övezetek meghatározásakor. Egy államot ugyanis a szárazföldi tengerpartja mentén – a saját felségterületnek számító, 12 mérföldig terjedő parti vizeken túl – 200 mérföldes gazdasági övezet határol, ám a szigetek esetében kérdéses, hogy annak partja körül szintén ki kell-e mérni ezt az övezetet.
Az ukránok egy “falut” létesítettek ugyan a szigeten, a román fél mégis azt állította, hogy a Kígyó-sziget nem sziget, hanem szikla, nem képes emberi életet fenntartani, nem alkalmas önálló gazdasági tevékenységre, és ezért nem képez saját kizárólagos gazdasági övezetet vagy kontinentális talapzatot. A bíróság 2009-ben meghozott ítéletében hivatkozva arra, hogy sem az 1958-as, sem az 1982-es tengerjogi egyezmény nem rendelkezik a szemben lévő vagy szomszédos államok kontinentális talapzatának elhatárolásáról,
a szigetet Ukrajnának ítélte, ám a kontinentális talapzatra vonatkozó román igényeknek nagyobb részben helyt adott, a sziget körüli kontinentális talapzat hetvenkilenc százalékát (9700 négyzetkilométert) Romániának ítélte, amely az érintett tengerfenék megszerzésével jelentős földgáz- és kőolajkészlethez jutott.
Az ICJ mindkét fél által elfogatott döntése
meghúzta ugyan a Kígyó-sziget körül a parti vizek 12 mérföldes határvonalát, ám a sziget 200 mérföldes körzete már nem vált ukrán gazdasági övezetté.
A Fekete-tenger vitatott szakaszát annak arányában osztották el a két állam között, hogy Románia tengerpartja 248, Ukrajnáé pedig 705 kilométer hosszúságú.
A hágai döntés által érintett területen, az úgynevezett Midia-térségben tavaly nyáron kezdődött meg a földgáz kitermelése, ahonnan a tervek szerint évi egymilliárd köbméter gázt hoznak a felszínre a következő évtizedben.
