A munkáltatók előtt nem ismertelen a munkaidő-nyilvántartás vezetésének kötelezettsége. Olyan kötelezettség ez, amelyre munkáltatóként mindig nagy hangsúlyt szükséges fektetni, nem csak azért, mert a munkavállalók alapvető jogait is érinti, hanem azért is, mert éppen fontossága miatt, a munkaügyi hatósági ellenőrzések gyakori, szinte megkerülhetetlen tárgya. A munkaidő-nyilvántartás hiánya vagy szabálytalan vezetése jelentős bírságkockázatot hordoz – emeli ki Solt István, az act legal Bán & Karika Ügyvédi Társulás szakértője.
Az ellenőrzéseket végző hatóságok döntéseinek bírósági felülvizsgálatát sok esetben kérik a munkáltatók, így a kérdést a bíróságok is gyakran vizsgálják.
Egészen a közelmúltig a bírósági döntések ellentmondásosak voltak abban, hogy a hatóságok álláspontja mennyiben helyes a két leglényegesebb kérdésben, abban, hogy hol kell tartani a munkaidő-nyilvántartást, és hogy milyen módon kell azt vezetni. Az eltéréseket az eltérő jogértelmezések okozták, a munka törvénykönyve ugyanis nem határozza meg, hogy hol kell tartani a munkaidő-nyilvántartást. A Kúria azonban, felismerve széttartó gyakorlatát, az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárást folytatott a témában, mely során a bíróságokra kötelező módon kijelölte a követendő értelmezést.
Az ellentmondásos gyakorlat
A korábbi kúriai döntések abban egyformán foglaltak állást, hogy a munka törvénykönyve szerint
a munkaidő-nyilvántartási kötelezettség legfontosabb része az, hogy naprakészen kell vezetni.
Abban azonban eltértek egymástól, hogy a naprakészség követelménye pontosan mit is jelent, miként kell azt értelmezni.
Az egyik döntés szerint, ha a munkaidő-nyilvántartást a munkáltató nem tartja a munkavégzés helyszínén, az akadályozza a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetését és ellenőrizhetőségét, mivel azok fogalmilag csak az ellenőrzéssel érintett munkanapra vagy a múltra nézve értelmezhetők.
A hatóságok értelmezése szerint
a naprakész nyilvántartásvezetés követelménye akkor teljesül, ha a nyilvántartás eseményszerű, a valóságon alapuló, és nem utólagosan, a nap végén készül el.
A hatósági elvárás szerint tehát minden, a nyilvántartás szempontjából releváns esemény bekövetkezésével egyidejűleg kell tükröznie a tényleges állapotot, azaz a munkaidő-nyilvántartásban valós időben kell rögzíteni az adatokat. A hatóságok nem tekintették naprakésznek a munkaidő-nyilvántartást, ha az ellenőrzés pillanatában nem szerepeltek benne hiánytalanul az aznapi legutolsó aktuális adatok.
A Kúria a hatóság döntésének felülvizsgálatakor nem követte ezt a szigorú értelmezést. Álláspontja szerint a munkaidő kezdetének és végének rögzítése során a munkaidő kezdeti időpontjának késedelmes, nem valós idejű rögzítéséből, vagyis
az eseményszerű rögzítés hiányából még nem következik, hogy a munkaidő tartamának aznapi dokumentálása nem történik meg és ezáltal a naprakészség követelménye sérül.
A munkaidő-nyilvántartás helyszínen tartásának követelményével azonban ettől függetlenül is egyetértett a korábbi gyakorlat mentén, és mert ezt a munkáltató saját szabályzata is előírta.
A Kúria másik, ennek ellentmondó döntése viszont azt rögzíti, hogy
a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetésének követelményéből nem vonható le az a következtetés – tételes jogszabályi rendelkezés hiányában –, hogy annak a munkavégzés helyén ténylegesen elérhetőnek kell lennie.
Az egyik korábbi döntésben tehát a Kúria azt mondta ki, hogy a munkaidő-nyilvántartásnak meg kell felelnie a teljesség, az ellenőrizhetőség (mind a hatóság, mind a munkavállaló részéről), a naprakészség, a hitelesség és a munkavégzés helyén tartás követelményének, míg a másik korábbi döntésben az volt az álláspontja, hogy közömbös az, hogy a munkaidő-nyilvántartás fizikailag hol lelhető fel, illetve, hogy hozzáférhető-e a munkavégzés helyszínén.
A jogegységi vizsgálat
A Kúria a vizsgálatakor a munkaidő-nyilvántartásra vonatkozó hatályos törvényi rendelkezésekből és a hozzájuk fűzött jogalkotói indokolásból indult ki. A határozat szerint ezekből az állapítható meg, hogy
a naprakészség törvényi követelménye valójában nem a munkaidő-nyilvántartás vezetésének az időbeliségéhez, hanem annak tartalmához kötődő követelményt jelent.
A munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetése és annak fellelhetőségi helye között nincsen közvetlen összefüggés, így a naprakészség törvényi követelményéből nem vonható le alappal olyan következtetés, hogy a munkaidő-nyilvántartást a munkavégzés helyszínén kell tartani. Ezt az értelmezést erősíti az a jogszabályi rendelkezés is, amely
lehetővé teszi a munkaidő-nyilvántartás napi vezetésének mellőzését is, ha az írásban közölt munkaidő-beosztástól nincs eltérés.
A naprakészség követelménye nem jelent olyan értelemben vett eseményszerűséget, amely szerint a munkaidőkezdet rögzítésének az elmaradását az adott napon folytatott munkaügyi ellenőrzés munkáltatói kötelezettségszegésként értékelhetné, azaz
a naprakészség nem jelent valós idejű adatrögzítési kötelezettséget.
A munkaidőkezdet rögzíthető a nap végén is, utólagosan, és ebből nem következik az, hogy a munkaidő-nyilvántartás nem naprakész.
A naprakészség követelményéből egyedi esetben következhet a helyben tartás kötelezettsége. A Kúria meg is állapított ilyen kötelezettséget egy olyan ügyben, ahol a munkáltatónál munkaidő-nyilvántartási szabályzat volt érvényben, amely tartalmazta a munkaügyi ellenőrzésekhez kapcsolódó szabályokat is, előírva, hogy a hatóság kérésére a munkaidő-nyilvántartást azonnal be kell mutatni.
Az ellentmondásos döntések miatt a Kúria a munkaidő-nyilvántartási kötelezettség céljából kiindulva vizsgálta, hogy a nyilvántartásnak milyen követelményeknek kell megfelelnie, szerepel-e ezek között a munkavégzési helyen tartás kötelezettsége.
A Kúria ennek keretében megvizsgálta a munkavállalók alapvető jogaira, ezek között a maximális munkaidő korlátozásához és a napi, valamint a heti pihenőidőhöz való jogra vonatkozó európai uniós szabályozást és esetjogot is.
A Kúria megállapította, hogy a munkaidő-nyilvántartás vezetésének kettős célja van, egyrészt a munkaügyi ellenőrzés lehetővé tétele, amely közjogi jellegű, másrészt pedig a munkavállalók pihenőidővel és munkaidővel kapcsolatos igényérvényesítésének megkönnyítése, amely magánjogi jellegű . Ahhoz, hogy ez a kettős cél megvalósulhasson,
a munkaidő-nyilvántartásnak objektívnek és megbízhatónak, azaz hitelesnek kell lennie.
A Kúria arra az álláspontra jutott, hogy a munkaidő-nyilvántartás céljaiból sem következik általános érvényű helyben tartási kötelezettség.
A munkaidő-nyilvántartás ellenőrizhetőségét az adott ellenőrzés során, de nem feltétlenül az ellenőrzéssel érintett munkavégzés helyszínén kell biztosítani.
A Kúria határozata
A jogegységi eljárásban folytatott vizsgálata alapján a Kúria a határozatában megállapította, hogy a munka törvénykönyve nem írja elő kifejezetten a munkaidő-nyilvántartás munkavégzés helyszínén tartásának munkáltatói kötelezettségét, és kimondta, hogy a munkáltatónak ugyanakkor a munkaidő-nyilvántartást – a nyilvántartási kötelezettség szabályozási céljára tekintettel – objektíven, megbízhatóan, naprakészen és mindezek ellenőrzését lehetővé tévő módon kell vezetnie.
Hogyan tovább?
A Kúria iránymutató döntése alapján tehát a munkaidő-nyilvántartás tetszőleges helyen és formában tartható, nem szükséges a munkavégzés helyén tartani, feltéve, hogy a munkáltatónál nincsen érvényben ilyen kötelezettséget előíró szabályozás.
A saját szabályaihoz a munkáltató kötve van,
így, ha a jogszabályi kötelezettségeihez képest többletkötelezettségeket állapít meg a maga számára, azokat be kell tartania, és megsértésüknek ugyanolyan következményei vannak, mint a kifejezett tételes jogszabályi rendelkezések megsértésének.
“A tárolás helyétől és formájától függetlenül a munkáltatóknak azt kell szem előtt tartaniuk, hogy a nyilvántartás vezetésének objektívnek, megbízhatónak, naprakésznek és ellenőrizhetőnek kell lennie annak érdekében, hogy az szabályos legyen” – zárta gondolatait Solt István, az act legal Bán & Karika Ügyvédi Társulás együttműködő ügyvédje.
