Az Alkotmánybíróság 1990. októberében meghozott határozatával alkotmányellenesnek nyilvánította a halálbüntetést – azóta hazánkban nem alkalmazható az élet kioltásával járó büntetési nem. De mik is az eltörlés indokai? Kit végeztek ki utolsóként hazánban és ki volt az utolsó magyar hóhér? Európában hajtanak még végre halálos ítéleteket? És mi a helyzet a nagyvilágban? Hogyan lép fel az Európa Tanács és az EU ma a halálbüntetés ellenében? – Kitekintés a legszigorúbb büntetési nem elleni harc világnapja alkalmából.
Egy különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekmény, így kifejezetten az emberölés bűntettének elkövetőjével szemben a halálbüntetés létjogosultsága máig vitatottabb téma a különböző társadalmakban, annak célszerűsége, jogszerűsége pedig minden korban politikai, vallási és etikai, valamint jogi viták kereszttüzében állt. A halálbüntetést pártolók körében gyakorta felmerül a kérdés, hogy ha a jogalkotó az állampolgárok számára jogos védelmi helyzetben lehetőséget biztosít az élet kioltására, akkor az élet ellenes bűncselekmények elkövetőivel szemben miért nincs jogosultsága az állami büntetőhatalomnak a halálbüntetés kiszabására?
A civilizált társadalmakban a különböző büntetési nemeket és ezen belül a halálbüntetés alkalmazási köreit és módszereit tekintve általános tendencia, hogy azt az adott kor ideológiája, politikai berendezkedése határozta meg. A halálbüntetés eltérő végrehajtási metódusai – mint pl. a lefejezés, az akasztás, a vízbefullasztás, a zsákba kötés, a kerékbe törés, a karóba vagy nyársra húzás, az elégetés – Európa szerte alkalmazott büntetési formák voltak, azonban kétséges, hogy azok generálpreventív funkciói miként realizálódtak a társadalom különböző rétegei számára. Az elrettentés céljából a kivégzések végrehajtása nyilvánosan zajlott, a végrehajtók célja voltaképpen az volt, „hogy a kivégzések valódi tanmeseként hassanak, hogy a kivégzéseket látogatók mély érzelmi benyomásokkal távozzanak bűn és büntetés szoros kapcsolatáról, a bűnhődés szükségképpeniségéről”. (Magyar Rendészet 2015/6. szám – A halálbüntetés története Magyarországon)
Bár a halálbüntetés Magyarországon egyidős az államisággal, az eltörlésére vonatkozó reformtörekvések hazánkban már a 18. században megkezdődtek. Végül
az Alkotmánybíróság 1990. október 24-én meghozott határozatával kimondta, hogy jogerős bírósági döntés alapján sem alkalmazható szankció az élet elvétele, vagyis a halálbüntetés jogellenes.
A halálbüntetés jogellenességét kimondó AB határozat
A 23/1990. (X. 31.) AB határozat szerint a halálbüntetés alkotmányellenes. Az indítványozó a Köztársasági Alkotmány 54. §-ában foglaltakra hivatkozással fejtette ki, hogy a halálbüntetést etikailag nem igazolható, az emberi jogokkal összeférhetetlen, jóvátehetetlen és visszafordíthatatlan büntetési eszköznek tekinti, amely a súlyos bűncselekmények megelőzésére, illetve az ilyen bűncselekmények elkövetésétől való elrettentésre alkalmatlan és célszerűtlen büntetési nem.
Az Alkotmánybíróság megkeresésére az akkori igazságügyminiszter akként foglalt állást, hogy a halálbüntetés szükségtelen és antihumánus, erkölcsileg nem indokolható büntetés, nem szolgálja a büntetés célját, és nem alkalmas sem a társadalom védelmére, sem a társadalom tagjainak a bűncselekmények elkövetésétől való visszatartására. Rámutatott továbbá arra, hogy a halálbüntetésnek a Büntető Törvénykönyvből (1978. évi IV. törvény) való kiiktatása terén jelentős előrelépésre került sor az 1989. évi XVI. törvény megalkotásával, amely az állam elleni bűncselekmények büntetési tételeiből mellőzte a halálbüntetést. Indokaiban mindemellett kifejetette, hogy a halálbüntetés megszüntetése összhangban van az európai jogfejlődéssel, a nyugat-európai országokban vagy teljesen megszűnt a halálbüntetés lehetősége, vagy csak kivételesen – katonai bűncselekményekre és háború idején – alkalmazható.
Az Alkotmány (1949. évi XX. törvény) az “Általános rendelkezések” című I. fejezetében kinyilvánítja, hogy “a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége” [8. § (1) bekezdése]. Az “Alapvető jogok és kötelességek” című XII. fejezetben pedig elsőként állapítja meg, hogy “a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani” [54. § (1) bekezdése]. A 8. § (4) bekezdése szerint az élethez és az emberi méltósághoz való jog olyan alapvető jognak minősül, amelynek gyakorlása rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején sem függeszthető fel, illetve nem korlátozható.
Az AB határozat leszögezi, hogy az Alkotmány idézett rendelkezéseinek összevetéséből megállapítható, hogy Magyarországon az élethez és az emberi méltósághoz való jog – állampolgárságra tekintet nélkül – minden embernek veleszületett, sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető joga. A magyar államnak az élethez és az emberi méltósághoz való jog tekintetében is elsőrendű kötelessége, hogy ezeket tiszteletben tartsa és védelmezze.
Az alkotmánybírák összeségében annak a jogi és erkölcsi meggyőződésnek adtak hangot, hogy a halálbüntetésnek általában és Magyarországon nincs többé helye. Azt nem pusztán büntetőjogi, hanem erkölcsi-politikai kérdésnek is tekintették. A halálbüntetést olyan önkényes és kegyetlen büntetésnek titulálták, amely sérti az emberi méltóságot és ellentétes a jogállamiság eszméjével. Az Alkotmánybíróság határozatának indokolásában rögzítette, hogy a halálbüntetés büntetőjogi szempontból igazolhatatlan, a büntetőjogi szabályozás és az Alkotmány összefüggését figyelembevéve: alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság figyelmet érdemlőnek tartotta továbbá a kriminológia és a kriminálstatisztika számos ország tapasztalatain alapuló megállapítását, miszerint a halálbüntetés alkalmazása vagy eltörlése sem az összbűnözésre, sem a korábban halálbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények elkövetésének gyakoriságára nincs bizonyíthatóan törvényszerű hatással.
Az utolsóként kivégzett elítélt Magyarországon és az utolsó magyar hóhér
Hazánkban az utolsó halálbüntetés végrehajtására 1988. július 14-én került sor. A 28 éves rablógyilkos Vadász Ernő többszörsen büntetett előéletű személy volt, a bűncselekményeit társával követte el. Az elítéltre előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és okirattal való visszaélés vétsége miatt a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság halálbüntetést szabott ki. Az ítéletet a Budapesti Fegyház és Börtön akasztóudvarán hajtották végre. Az akasztófa általi halál végrehajtásáért Pradlik György hóhér felelt, aki a 12 éves pályafutását akként summázta, hogy „Kitüntetettnek éreztem magamat, hogy ebbe a csapatba bekerülhettem, hiszen nem kerülhetett be mindenki.” A férfi kezdetben büntetés-végrehajtási intézetben börtönőrként tevékenykedett, később azonban hóhérként többek között a váci fegyházban és a szegedi csillagbörtönként ismert büntetés-végrehajtási intézetben is hajtott végre halálos ítéletet.
Halálbüntetés az újkor világában
A halálbüntetés eltörlése a második világháborút követően már világszerte globális jelenségnek mondható, azonban még mindig számos országban általánosan elfogadott büntetési nem a kivégzés. Az Amerikai Egyesült Államokban és számos ázsiai országban – főként Irakban, Iránban, Észak-Koreában, Kínában, Japánban, Szíriában, Vietnámban – a mai napig hajtanak végre büntetőeljárás keretében halálbüntetést.
Európában az egyetlen állam Fehéroroszország, ahol ma is hajtanak végre halálos ítéleteket.
Egy 2019 decemberében végrehajtott kivégzés kapcsán az Európai Tanács ekként foglalt állást: “Felszólítjuk Fehéroroszországot, hogy szüntesse meg a halálbüntetést, vagy legalább rendeljen el moratóriumot a végrehajtására. A halál nem igazságszolgáltatás.”
A demokratikus államok jogfelfogása ma már egységesnek bizonyul. Az Európai Parlament évek óta tesz törekvéseket a halálbüntetés eltörlésének irányába, az Emberi Jogok Európai Egyezményével összhangban már minden EU-s tagállamban jogellenessé nyilvábították a halálbüntetést.
A halálbüntetés eltörlése továbbra is kiemelt helyen szerepel az Európa Tanács politikai napirendjén
Az Európa Tanácsnak két fő jogilag kötelező erejű eszköz áll rendelkezésre a halálbüntetés ellenében. Az egyik az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) 1983-ban elfogadott 6. jegyzőkönyve a halálbüntetés békeidőben való feltétel nélküli eltörléséről – ezt a 47 tagállam – Oroszország kivételével – ratifikált. A másik pedig az EJEE 2002-ben elfogadott 13. jegyzőkönyve a halálbüntetés minden körülmények között történő eltörléséről – háború vagy háborús közvetlen veszély idején is. A jegyzőkönyv 2003. július 1-jén lépett hatályba, amelyet eddig 44 tagállam írt alá és ratifikált is egyben.
Az Európai Unió ismételten felszólít a halálbüntetés eltörlésére
Október 10-e a halálbüntetés elleni harc világnapja. Ez alkalomból Josep Borrell az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Marija Pejcinovic-Buric, az Európa Tanács főtitkára közös közleményt tett közzé, amelyben kifejezték az élet kioltásával járó büntetési nem elleni tiltakozásukat. Az uniós vezetők hangsúlyozták, hogy az EU és az Európa Tanács határozottan megismétli, hogy „mindenkor, minden helyen és minden körülmények között egyértelműen ellenzi a halálbüntetést.” A közlemény egyúttal felszólítja az Európa Tanács utolsó két tagállamát, amelyek még nem csatlakoztak a 13. jegyzőkönyvhöz – Örményországban és Azerbajdzsánban háborús veszély esetén ugyanis a mai napig alkalmazzák a halálbüntetést.
Az EU képviselői a hazánk szomszédságában zajló orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban szintén leszögezték, hogy az EU és az Európa Tanács határozottan elítéli a megszállt ukrajnai Donyeck városában a közelmúltban hozott halálos ítéleteket. “Ezek az ítéletek összeegyeztethetetlenek mind az európai emberi jogi normákkal, mind a nemzetközi joggal – beleértve a genfi egyezményeket is” – hangsúlyozták.
Kapcsolódó cikk: Halálbüntetés végrehajtása egykor és ma – Lehet-e humánus egy kivégzés?
