A közegészségügyi célok elérése – így különösen egy súlyos járvány megfékezése, következményeinek enyhítése – indokolhatja végső eszközként a kényszerítő jogi eszközök alkalmazását – szögezi le az Alkotmánybíróság IV/3010/2021. számú, alkotmányjogi panaszt elutasító határozatában.
Az Alkotmánybíróság elutasította a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet, valamint a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszokat.
A nagyszámú indítványban támadott rendelkezések alapján az egészségügyi szolgáltatónál a foglalkoztatottak az állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében kötelesek egydózisú oltóanyag esetén a védőoltást, kétdózisú oltóanyag esetén a védőoltás első dózisát 2021. szeptember 1. napjáig (a rendelet módosítását követően 2021. szeptember 15. napjáig), kétdózisú oltóanyag esetén a védőoltás második dózisát az oltóorvos által meghatározott időpontban felvenni.
A 2021. november 19. napján hatályba lépett kormányrendelet pedig előírta a harmadik oltás felvételének kötelezettségét is.
Az oltások felvételének elmaradása esetén a foglalkoztatott jogviszonyát felmentéssel, illetve felmondással azonnali hatállyal meg kell szüntetni, és a foglalkoztatottat felmentési idő vagy felmondási idő és végkielégítés nem illeti meg.
Ugyanakkor mentesül a foglalkoztatott a kötelezettség alól, ha részére egészségügyi indokból ellenjavallt a védőoltás felvétele, és ezt orvosi szakvélemény is alátámasztja.
Az Alkotmánybírósághoz a COVID-19 elleni védőoltás egészségügyi dolgozók számára való kötelezővé tétele miatt nagyszámú (közel 300), különböző indítványminták alapján előkészített, de lényegében azonos szövegű alkotmányjogi panasz érkezett.
Az Alkotmánybíróság ezeket a típusindítványokat a jelen ügy alatt egyesítette, és az alkotmányjogi panaszt 2021. október 5-én befogadta, majd ez követően, az érdemi vizsgálat során, soron kívül járt el az ügyben.
Az indítványozók a kormányrendeletek hatálya alá tartozó egészségügyi foglalkoztatottak. Álláspontjuk szerint a sérelmezett rendelkezések sértik az emberi méltósághoz való jogot, az egészséget, biztonságot és méltóságot tiszteletben tartó munkafeltételekhez való jogot, valamint a testi és lelki egészséghez való alapjogot. Az indítványokban kifejtettek szerint a koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló kormányrendeletek az Alaptörvényben foglalt felhatalmazáson túlterjeszkedve, aránytalanul súlyos joghátrányt fűznek a védőoltás felvételének elmulasztásához, és az elérni kívánt cél szempontjából észszerűtlenek.
Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy
a támadott szabályozás az egészségügyi ellátórendszer folyamatos működését, illetve a betegellátás biztonságát, ezen államcélok keretei között pedig a társadalom tagjai, a betegek élethez és egészséghez való jogának érvényesülését szolgálja.
A testület az egészségügyben foglalkoztatottak kötelező védőoltása elrendelésének legitim céljaként ismerte el az Alaptörvény által garantált élethez és egészséghez való jog, valamint az egészséghez való jog intézményvédelmi oldalának érvényesítését, a koronavírus-járvány egészségügyi, társadalmi, gazdasági hatásainak csökkentését, kiemelten az egészségügyi ellátórendszer folyamatos működését és a betegellátás biztonságát.
Az Alkotmánybíróság határozatában, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontjára is utalva hangsúlyozta, hogy
a közegészségügyi célok elérése – így különösen egy súlyos járvány megfékezése, következményeinek enyhítése – indokolhatja végső eszközként a kényszerítő jogi eszközök alkalmazását.
A jelen ügyben az oltás felvétele érdekében a jogalkotó direkt kényszerítést ugyan nem alkalmazott, de kétségtelenül erős nyomást gyakorolt az egészségügyben dolgozókra (tehát azokra, akik a betegekkel közvetlenül érintkeznek) azzal, hogy hátrányos jogkövetkezményeket helyezett kilátásba az oltás felvételének elmulasztása esetére. Ennek célja az, hogy az átoltottság a járványhelyzet leküzdése szempontjából a legkritikusabb ágazatban, az egészségügyben növekedjen. A védőoltásra való tényleges kötelezés az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az egészségügyi önrendelkezéshez való jog arányos korlátozásának minősül, így
a támadott szabályozás szerinti szankció megalkotása nem eredményezett az indítványozók egészségügyi önrendelkezési jogába való aránytalan és e jog lényeges tartalmát sértő beavatkozást.
Az Alkotmánybíróság ezek alapján úgy ítélte meg, hogy
az előírt alapjogi korlátozás szükséges és arányos,
ezért a kormányrendeletek támadott rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.
