“Ez egy nagyon speciális eljárás, speciális eljárásrenddel, nagyon szűk és korlátozott bizonyítási keretekkel” – hangsúlyozza Kölcsényi Soma ügyvéd a gyermek külföldre történő jogellenes elvitelét követő jogi procedúrával kapcsolatban. A jogellenes gyermekelvitelről, az irányadó jogszabályokról és a visszavitel érdekében indított eljárás lényegi kérdéseiről beszélgettünk.
Mikor beszélhetünk jogellenes gyermekelvitelről? Hogyan definiálható a fogalom?
Két irányból közelíthető meg a jogellenes gyermekelvitel esete, egyrészt amikor Magyarországról viszik el a gyermeket, másrészt amikor Magyarországra érkezik jogellenesen a gyermek. Minden esetben szülő általi elvitelről van szó ezekben az ügyekben. A gyermek elvitele jogellenessé attól válik, hogy abban az országban, ahol az elvitel előtt volt a gyermek szokásos tartózkodási helye, ott nem a jogszabályoknak megfelelően jártak el, tehát: vagy (i) hiányzik mindkét szülő beleegyezése, vagy ha (ii) nincsen a másik szülő részéről hozzájárulás, akkor nincsen az ottani jogrend szerint azt a hozzájárulást pótló hatósági engedély.
Milyen uniós jogforrások rendezik a gyermekek-szülők viszonylatában a határon átnyúló kérdéseket?
Elsősorban szeretnék említést tenni az ún. Brüsszel II. A Rendeletről (2201/2003/EK rendelet – a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról). Ez a jelenleg alkalmazandó Európai Uniós jogszabály amelynek ezekben az ügyekben is meghatározó jelentősége van. Ugyanakkor 2020 nyarán lépett hatályba az új 1111/2019/EU (Brüsszel II B) rendelet, de amelyet majd csak 2022 augusztusától kell alkalmazni a tagállamokban, és amely a Brüsszel II. A. Rendeletet viszi tovább azzal, hogy a jogellenes gyermekelviteli ügyeket illetően az eljárási határidők tekintetében egyértelműsíti az eljárásrendet és a jelenleginél jóval nagyobb hangsúlyt fektet a mediációra.
Emellett nem Uniós jogforrás, de szintén meghatározó az 1980. október 25-i Hágai Gyermekelviteli Egyezmény – amelyet a hazai jogrendszerben az 1986. évi 14. tvr. hirdetett ki.
Számos hágai egyezmény létezik különböző tárgykörökben, a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia bizonyos szinten konkurál az EU-val jogalkotásban. A Hágai Gyermekelviteli Egyezmény azonban minden ilyen esetben alkalmazandó, de uniós tagországok egymás közötti viszonyában emellett kiegészítő – és a gyermek visszavitele esetleges megtagadhatósága vonatkozásában szigorító – jelleggel a Brüsszel II. A. Rendeletet is alkalmazni kell.
Van-e az irányadó jogszabályoknak speciális személyi hatálya a gyermek életkorát tekintve?
A Hágai Gyermekelviteli Egyezmény szerint a 16. életévét betöltött gyermek esetében az egyezmény nem hatályos. Bár a Brüsszel II. A. Rendelet nem rendelkezik az életkorról, de mivel e rendelet kiegészíti a Hágai Gyermekelviteli Egyezményt és számos helyen visszautal arra, a gyakorlatban a 16. életév olyan vízválasztónak számít, hogy az afölötti korú gyermek esetében már nem beszélhetünk az Egyezményben meghatározottak szerinti jogellenes elvitelről.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
A „szokásos tartózkodási hely” az egyik legfőbb kapcsoló tényező az uniós családjogban. Van-e jogszabályi definíciója a fogalomnak?
Nincsen, ezt abszolút a joggyakorlat alakítja, így ez az egyik legnehezebb kérdés. Minden ügyben pontosan annak egyedisége és a körülmények összessége miatt ez más és más. Tulajdonképpen az lesz a mérvadó, hogy amelyik tagállamhoz a gyermeket a legtöbb emberi kapocs fűzi, a szokásos tartózkodási helye ekként lesz megállapítható, de például csecsemőkorú gyermekek esetében is mások lehetnek az értékelési szempontok. Hangsúlyoznám, hogy ez ügyenként egyedi eltéréseket eredményez, eltérően állapítandó meg, de mindenképpen a gyermek elvitelét közvetlenül megelőző helyzet s nem az azután történtek körében értékelendő.
Melyik ország bírósága lesz illetékes eljárni jogellenes gyermekelviteli ügyekben?
Jogellenes elvitel vagy visszatartás esetében annak az országnak a bírósága fog eljárni, ahova a gyermek jogellenesen került. Tehát ha Magyarországra hoznak jogellenesen egy gyermeket egy másik országból, és mindkét ország legalább a Hágai Gyermekelviteli Egyezménynek tagja, ez esetben hazánkban kizárólagos illetékességgel a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) jár el első fokon.
Milyen jogi eszköztár áll rendelkezésére annak a magyar állampolgárságú szülőnek, akinek a gyermekét a külföldre történő jogellenes elvitel érint? Kihez fordulhat?
Az állampolgárságnak nincsen relevanciája a jogellenes gyermekelviteli ügyekben, ez egy tévhit. A Hágai Gyermekelviteli Egyezmény értelmében az az ország, amely tagja kíván lenni az egyezménynek fel kell, hogy állítson egy központi hatóságot ezen ügyek vonatkozásában. Magyarországon az Igazságügyi Minisztérium (IM) Nemzetközi Magánjogi Főosztálya, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának Gyermekvédelmi- és Gyámügyi Főosztálya a két kijelölt központi hatóság. Az utóbbi akkor jön szóba, ha csak Uniós és csak kapcsolattartásra vonatkozó az ügy. Nem Uniós ügyekben és jogellenes gyermekelviteli ügyekben kizárólag az IM e szervezeti egysége látja el a Központi Hatóság feladatait.
A Központi Hatóságok számos egyéb, az Egyezményben meghatározott feladat mellett segítenek az önkéntes visszavitelben és az ügy békés elintézésében, közreműködnek az információcserében, tájékoztatást nyújtanak és tanácsot is adnak a szülőknek. A hátrahagyott szülő a szokásos tartózkodási hely államában is fordulhat az ottani Központi Hatósághoz, avagy végső soron közvetlenül maga is a bírósághoz fordulhat.
Hogyan zajlik egy ilyen típusú eljárás, melyek lesznek a döntő bizonyítási eszközök?
Ez egy nagyon speciális eljárás, speciális eljárásrenddel, valamint nagyon szűk és korlátozott bizonyítási keretekkel. Jogellenes gyermekelvitel esetében a bíróság soron kívül, nemperes (peren kívüli) eljárásban határoz. Ennek kereteiről egy belföldi jogszabály, – amely a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény komplementere – a Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló, Hágában, az 1980. évi október 25. napján kelt, az 1986. évi 14. törvényerejű rendelettel kihirdetett szerződés végrehajtásáról szóló 7/1988. (VIII. 1.) IM rendelet rendelkezik. Ez esetben nem tárgyalásról, hanem meghallgatásról beszélünk, amelyet a kérelemnek a bírósághoz érkezésétől számított nyolcadik napra kell kitűzni. A bizonyítási kereteket – a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény 12., 13., 14. és 15. cikkeivel összhangban – is ez a rendelet pontosítja.
Gyakorlatilag van a kérelmező – az a szülő, akit hátrahagytak a másik országban -, valamint a kérelmezett/kötelezett – az a szülő, aki ide hozta jogellenesen a gyermeket – fél. Az eljárás a felszínen nagyon egyszerűnek tűnik, mert a jogszabály azt mondja ki, hogy a kérelmezőnek összesen két dolgot kell bizonyítania. Az egyik bizonyítandó tény, hogy (i) közvetlenül az elvitelt megelőzően a gyermeknek volt szokásos tartózkodási helye a másik tagállamban, a másik, amit bizonyítania kell, hogy (ii) abban az államban ahol ez az általa állított szokásos tartózkodási hely van, az ottani jogrendszer szerint a másik szülő nem tehette volna meg, hogy ilyen úton elhozza a gyermeket. Ezeknek a bizonyítási terhe tehát a kérelmezőre hárul.
Hangsúlyozom, hogy az állampolgárságnak továbbra sincsen relevanciája, a magyar szülő által elhozott magyar gyermek tehát az eljárás szempontjából nem „haza jön”, hanem jogellenesen elhozzák a szokásos tartózkodási helyéről. Az eljárás alapvető célja restitutív – tehát helyreállító -, mivel az egyezmény és rendelet is kimondja, hogy a gyermek visszavitelét el kell rendelni.
Igénybe szoktak venni bizonyítási eszközként pszichológusi, szakértői szakvéleményeket?
Igen, de valójában ez azért nem kívánatos, mert ez nem szakkérdés, hanem ténykérdés. Az időbeliség ténykérdés, valamint az, hogy volt-e szokásos tartózkodási hely, szintén ténykérdés, továbbá az, hogy történt-e jogsérelem – már jogkérdés. Az is ténykérés, hogy ha és amennyiben a gyermek visszavitelének megtagadása körében az egyezmény 13. cikk b) pontjára hivatkozik a gyermeket ide hozó szülő, akkor ez mit is jelent.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Előfordul szakértő, azonban ügyelni kell arra, hogy a bizonyítás a gyermekelviteli eljárás ténylegesen szűkös kereteiből ne billenjen át egy szülői felügyeleti perhez hasonló eljárás irányába.
Az elsőfokú eljárás időtartama 6 hétben van maximálva, amelyet a bíróság mindenkor tart. A szakértő rendelése alkalmas arra, hogy elhúzza az eljárást és arra is, hogy a jogszabályban meghatározott vizsgálati keretek közül nem kívánt módon kilépjen az ügy.
Nincs két ugyanolyan tényállás, annyiban van séma, hogy a szokásos tartózkodási helyet bizonyítani kell, amely hasonlóan zajlik minden esetben.
Léteznek megtagadási okok a gyermek visszaadására vonatkozóan?
Léteznek, amelyekre természetesen mindenki hivatkozik egy eljárás során. Van 5 megtagadási ok, amelyből 3 ismertebb.
Az általános szabály ezekben az ügyekben a visszavitel elrendelése, a visszavitel elrendelésének megtagadása kivételesnek mondható. Ez a kivételesség a bíráskodás szempontjából nagyon fontos.
Amire a leggyakrabban hivatkoznak az az egyezmény 13. cikk b) pontja, miszerint a gyermeket visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene számára. Ha nincs bizonyítva a kivételes megtagadási ok, akkor a gyermek visszavitelét el kell rendelni, azonban a kívánatos formula a gyermek szempontjából általában mégis az, hogy az a szülő vigye vissza a gyermeket, aki őt jogellenesen ide hozta.
A második leggyakoribb, amire hivatkoznak az egyezmény 13. cikk a) pontja értelmében: a gyermek felett felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény vagy más szerv az elvitel vagy elrejtés időpontjában nem gyakorolta ténylegesen e jogokat, illetve előzetesen vagy utólag hozzájárult az elvitelhez vagy elrejtéshez. Itt rögtön két ok is felmerül, egyrészt a felügyeleti jog tényleges gyakorlásának hiánya, a másik pedig a hozzájárulás, a „consent”. Utóbbinak egyik fő ismérve, hogy az elvitelt megelőzően adta a hozzájárulást a másik szülő, a másik a beleegyezés – „acquiescence” – az utólagos elfogadása annak, hogy ami történt, megtörtént… ez nem teszi jogellenessé az elvitelt, de megtagadási okként értékelhető. A gyakorlatban itt is számos félreértés merül fel főként abban, hogy mi számít hozzájárulásnak, a válasz pedig az, hogy formailag kötetlen e hozzájárulás, amennyiben az bizonyítható. A bizonyítás terhe ez esetben a gyermeket ide hozó szülőn van, tehát ő köteles bizonyítani, hogy a gyermek elviteléhez a másik szülő előzetesen hozzájárult vagy utólagosan beleegyezett.
A harmadik leggyakoribb hivatkozás, amikor a szülő arra hivatkozik, hogy „a gyermek nem szeretne visszamenni”. Ennek is rendkívül széles a nemzetközi jogirodalma. Magyarországon viszonylag kevésbé cizellált, de látjuk, hogy a személyi és a tárgyi feltételek ehhez adottak, ezen a területen egy nagyon komoly bírói jogfejlesztés van. Itt rendre rossz a bizonyítási indítvány, hiszen az egyezmény nem ezt mondja, mivel az egyezményben olyan hivatkozási alap, hogy a gyermek döntse el mi történjék, nincsen. Az egyezményben az szerepel, hogy „Az igazságügyi vagy államigazgatási szerv akkor is megtagadhatja a gyermek visszavitelének elrendelését, ha úgy találja, hogy a gyermek ellenzi a visszavitelét és elérte már az érettségnek azt a fokát, amikor nézetei már számításba veendők.” Itt vizsgálandó, hogy a gyermek elérte-e már azt a fejlettségi, érettségi és értelmi szintet, amelynek következtében már a gyermek ilyen irányú véleménye figyelembe vehető, képes tehát a gyermek az ezirányú önálló véleményalkotásra. Leggyakrabban a bíró hallgatja meg közvetlenül a gyermeket, érdekesség, hogy a szülői felügyeleti perekhez képest a gyermek életkora tekintetében ez esetben nagyobb a flexibilitás. Az Országos Bírói Hivatal nagy hangsúlyt fektet a bírák képzésére, így a gyermek meghallgatása a terén kifejezetten jók a tapasztalataink.
Előfordult azonban olyan eset is, amikor a megfelelő értelmi szinttel rendelkező kamaszkorú gyermek teljes átéléssel adta elő valótlan állításait a hátrahagyott szülővel szemben, akár a gyermekkori amnéziával is abszolút szembemenően nyilatkozva. Egy ilyen eset egészen megdöbbentő tud lenni. Amikor egy ilyen korú gyermek ennyire magas szintű határozottsággal meséli el a saját korábbi testi-lelki sérüléseit, ekkor szakértő rendelésére is sor kerülhet. Vizsgálandó a gyermek által előadottak élményszerűsége, vagy az, hogy milyenek a gyermek emlékei az elvitelt megelőzően a szokásos tartózkodási hely környezetéről. Vajon a pozitív élmény a saját véleménye, vagy a befolyásoltság beszél belőle? Ezek a tisztázandó tények.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Milyen relevanciája van az időbeliségnek az ilyen jogellenes gyermekelviteli ügyekben?
A jogszabályban létezik idő tényező. Egyrészt 1 év – ha egy éven belül megindul az eljárás abban az államban, ahova vitték a gyermeket, akkor a beilleszkedés vizsgálat kizárt, azt az Egyezmény nem teszi lehetővé.
Magyarországon az egy éven belüliséget akként értelmezik, hogy az elviteltől számított egy éven belül megindul-e az ügy a PKKB-n. Ez esetben a PKKB ki van zárva eljárásjogi értelemben abból, hogy vizsgálja ezt a fajta hivatkozási alapot, hogy beilleszkedett-e a gyermek az új környezetébe.
Az 1 év eltelte után beérkezett kérelem esetén nyílik meg a lehetőség az arra való hivatkozásra a kérelmezetti illetve kötelezetti szülői oldalon, hogy bizonyítsa annak tényét, hogy a gyermek Magyarországon beilleszkedett. Azt, hogy ezt miként kell értelmezni és értékelni, annak megint csak államonként eltérő a gyakorlata.
Magyarországon viszonylag következetesnek látszik a bírói gyakorlat: ha eltelt egy év, és hivatkoznak a beilleszkedés tényére, akkor az a gyermek marad Magyarországon – azonban ezt néhány ügyben áttörte a bíróság.
Van-e bármilyen különbség a házasságon kívül született gyermek esetében?
Bizony van különbség, azonban ha Magyarországról viszik el a gyermeket akkor nincs különbség. Azért nincs, mert ha a szokásos tartózkodási hely Magyarország, akkor ez esetben magyar jog által meghatározott tartalmú szülői felügyeleti jog sérelmét kell vizsgálni, Magyarországon pedig nincs különbség a szülői jogok tekintetében a házasságban vagy a házassági köteléken kívül született gyermekek tekintetében. A szülői felügyeleti jog tartalma vizsgálandó, amit a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény definiál is. Az egyezmény szerint a szülői felügyeleti jogba különösen beletartozik a szokásos tartózkodási hely meghatározásának joga.
Ez esetben a szülők döntési autonómiája lesz a mérvadó?
Elsősorban igen. A Hágai Gyermekelviteli Egyezmény alapján eljáró bármely bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy az az állam, ahol a gyermek a jogellenes elvitelt közvetlenül megelőzően volt, annak a joga szerint a szülők milyen jogokkal bírnak. Ha annak az államnak a joga szerint a hátrahagyott szülő beleegyezése nélkül nem lehetett volna a gyermeket elhozni, akkor ott az adott állam joga szerint meghatározott szülői felügyeleti jogot megsértették.
A skandináv országok nagy részében – Izlandon, Svédországban – valamint Hollandiában és Németországban házasságon kívül született gyermek esetében automatikusan az anyáé minden jog, míg más államokban – Magyarországhoz hasonlóan – a házassági köteléknek ebből a szempontból jelentősége nincsen.
A gyermek jogellenes külföldre vitele hazánkban nem bűncselekmény. Mikor valósíthat meg a szülő bűncselekményt?
Magyarországon akkor tud ez Btk. alakzat lenni, ha a gyermekelvitelt megelőzte szülői felügyeletet rendező bírói döntés – egyszerűbben fogalmazva tehát, ha az a szülő viszi el a gyermeket, akinél az bírói döntés eredményeként nincs elhelyezve, bűncselekményt követ el. A Btk. 211. § (1) bekezdése szerint ez a szülő a „kiskorú elhelyezésének megváltoztatása” törvényi tényállását meríti ki.
Van olyan uniós tagállam, ahol a gyermek jogellenes elvitele önmagában bűncselekmény, Németország például ilyen. Leggyakrabban pénzbírság szankcióval sújtják a gyermeket jogellenesen elvivő vagy visszatartó szülőt.
Milyen közérdeklődésre számot adó ügyet tudna kiemelni ügyvédként?
Általánosságban tudom elmondani, hogy azért vannak ezek az ügyek, mert az emberek nem tudják, hogy mekkora problémát okoznak saját maguknak azzal, hogyha jogellenesen egyik országból egy másik országba viszik, költöztetik tartósabb céllal a gyermeküket. Amellett sem lehet elmenni, hogy egyrészt ennek kell, hogy legyen valamilyen alapja, mivel aki kétségbe van esve, az joggal érezheti úgy, hogy nincs számára más út a megoldáshoz.
Érdekesség, hogy az ügyek 70-80%-ában az anyák döntenek úgy, hogy jogellenesen elviszik a gyermeket. Számukra ez azt jelenti, hogy magyar anyaként a magyar gyermekemmel Magyarországra „én csak haza jövök”. Azt szeretném leszögezni, hogy ez nemzetközi jogi szempontból nem így értékelendő. A Hágai Gyermekelviteli Egyezmény ’70-es években megkezdett kodifikációja során az volt az egyértelmű várakozás, hogy az apák fogják jogellenesen elvinni a gyermekeket, a gyakorlatban megvalósuló esetek azonban már teljesen más képet mutatnak.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Az Egyezményben részes tagállamok számára a területükre jogellenesen vitt avagy ott visszatartott gyermekek visszavitelének prompt elrendelése nemzetközi jogi kötelezettségvállalásból fakad, ugyanis minden részes tagállam vállalta ezt. Ezért ezeket az ügyeket azok személyes mivoltán túl kontextusba helyezve kell vizsgálni: nem csak Magyarországra hoznak, hanem jelentősen nagyobb számban tőlünk visznek el más országokba jogellenesen gyermekeket. A gyermek azonnali visszavitele az Egyezményt aláíró államok által nemzetközileg védett érdek, ezért minden részes tagállam Magyarországhoz hasonlóan az Egyezmény által meghatározottak szerint teremtette meg a gyermekek visszavitelére szolgáló eljárást.
Ha valaki úgy érzi, hogy kilátástalan a helyzete akkor is alapvető fontosságú, hogy mielőtt elhozza a gyermeket, abban az államban mindenképpen tegye meg a szükséges jogi lépéseket, és merítse ki a rendelkezésre álló jogi segítségnyújtás eszközeit, illetve utóbb figyeljen arra, hogy ebben az államban akár a távollétében is jogszerűen hozható a gyermek feletti szülői felügyeleti jogot érintő határozat is. Legyen igazolható, hogy nyomós oka volt a gyermekkel való távozásra. Európai Uniós tagállamok viszonylatában induló ügyekben minden téren meg kellene indítani a szokásos tartózkodási hely országában a megfelelő eljárásokat, tehát gyermekvédelemnél bejelentést kell tenni, áldozatsegítő központhoz kell segítségért fordulni, és szükség esetén rendőrségi feljelentést kell tenni, mivel a bizonyítás utóbb a „jogellenesen elhozó” szülőt terheli.
Utólag nagyon nehéz ilyen ügyekben a döntést megelőző mögöttes élethelyzet hitelességét igazolni, és amikor egy szülő a gyermek elvitelének lehetőségét mérlegeli, akkor e megfontolások közé mindig be kell vonni azt is, hogy a gyermek a másik szülőnek is ugyanannyira fontos, ezért a másik szülő mindent meg fog tenni az eredeti helyzet helyreállításáért.
Kölcsényi Soma 2008 óta praktizál ügyvédként. 2016-ban a 100 legjobb magyar ügyvéd c. kiadványban is szerepelt, munkáját számos nemzetközi ügyvédi díjjal ismerték el (a Five Star Law, a CLW Global Awards és az ACQ5 magazinokban 2016 után 2017-ben is az év családjogi ügyvédje az országban). A Széchenyi Egyetem oktatója. Szakmai konferenciák rendszeres előadója bel- és külföldön, nemzetközi családjogi szakmai kiadványokban publikál. Az International Academy of Family Lawyers kormányzótanácsának tagja. Az Európai Igazságügyi Hálózat ülésein a Magyar Ügyvédi Kamara delegált családjogi szakértője. A Budapesti Ügyvédi Kamara keretén belül működő Ügyvéd Akadémia Családjogi Konzultatív Testületének társvezetője. Igazságügyi közvetítő, a Közép-Európai Mediációs Intézet alelnöke. A Kölcsényi és Némethi Ügyvédi Iroda alapító tagja.
