Az Alkotmánybíróság 1990. október 24-én meghozott határozatával alkotmányellenesnek nyilvánította a halálbüntetést – azóta hazánkban nem alkalmazható az élet kioltásával járó büntetési forma. De mik is az eltörlés indokai? Kit végeztek ki utolsóként hazánban és ki volt az utolsó magyar hóhér? Európában vannak még halálos ítéletek?
Egy különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekmény, így kifejezetten az emberölés bűntettének elkövetőjével szemben a halálbüntetés létjogosultsága máig a legvitatottabb téma a társadalomban, annak célszerűsége, jogszerűsége pedig minden korban politikai, vallási és etikai, valamint jogi viták kereszttüzében állt. A halálbüntetést pártolók körében gyakorta felmerül a kérdés, hogy ha a jogalkotó az állampolgárok számára jogos védelmi helyzetben lehetőséget biztosít az élet kioltására, akkor az élet ellenes bűncselekmények elkövetőivel szemben miért nincs jogosultsága az állami büntetőhatalomnak a halálbüntetés kiszabására?
A civilizált társadalmakban a különböző büntetési nemeket és ezen belül a halálbüntetés alkalmazási formáit és módszereit tekintve az általános tendencia, hogy azt rendre az adott kor ideológiája, politikai berendezkedése határozta meg. A halálbüntetés eltérő végrehajtási metódusai – mint pl. a lefejezés, az akasztás, a vízbefullasztás, a zsákba kötés, a kerékbe törés, a karóba vagy nyársra húzás, az elégetés – Európa szerte alkalmazott büntetési formák voltak, azonban kétséges, hogy azok generálpreventív funkciói miként realizálódtak a társadalom különböző rétegei számára. Az elrettentés céljából a kivégzések végrehajtása nyilvánosan zajlott, a végrehajtók célja voltaképpen az volt, „hogy a kivégzések valódi tanmeseként hassanak, hogy a kivégzéseket látogatók mély érzelmi benyomásokkal távozzanak bűn és büntetés szoros kapcsolatáról, a bűnhődés szükségképpeniségéről”.
Bár a halálbüntetés Magyarországon egyidős az államisággal, az eltörlésére vonatkozó reformtörekvések hazánkban már a 18. században megkezdődtek. Végül az Alkotmánybíróság 1990. október 24-én meghozott határozatával mondta ki, hogy jogerős bírósági döntés alapján sem alkalmazható szankció az élet elvétele, tehát a halálbüntetés jogellenes.
A halálbüntetés jogellenességét kimondó AB határozat
A 23/1990. (X. 31.) AB határozat kimondta, hogy a halálbüntetés alkotmányellenes. Az indítványozó a Köztársasági Alkotmány 54. §-ában foglaltakra hivatkozással fejtette ki, hogy a halálbüntetést etikailag nem igazolható, az emberi jogokkal összeférhetetlen, jóvátehetetlen és visszafordíthatatlan büntetési eszköznek tekinti, amely a súlyos bűncselekmények megelőzésére, illetve az ilyen bűncselekmények elkövetésétől való elrettentésre alkalmatlan és célszerűtlen büntetési nem.
Az Alkotmánybíróság megkeresésére az akkori igazságügyminiszter akként foglalt állást, hogy a halálbüntetés szükségtelen és antihumánus, erkölcsileg nem indokolható büntetés, nem szolgálja a büntetés célját, és nem alkalmas sem a társadalom védelmére, sem a társadalom tagjainak a bűncselekmények elkövetésétől való visszatartására. Rámutatott továbbá arra, hogy a halálbüntetésnek a Büntető Törvénykönyvből (1978. évi IV. törvény) való kiiktatása terén jelentős előrelépésre került sor az 1989. évi XVI. törvény megalkotásával, amely az állam elleni bűncselekmények büntetési tételeiből mellőzte a halálbüntetést. Indokaiban mindemellett kifejetette, hogy a halálbüntetés megszüntetése összhangban van az európai jogfejlődéssel, a nyugat-európai országokban vagy teljesen megszűnt a halálbüntetés lehetősége, vagy csak kivételesen – katonai bűncselekményekre és háború idején – alkalmazható.
Az Alkotmány (1949. évi XX. törvény) az “Általános rendelkezések” című I. fejezetében kinyilvánítja, hogy “a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége” [8. § (1) bekezdése]. Az “Alapvető jogok és kötelességek” című XII. fejezetben pedig elsőként állapítja meg, hogy “a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani” [54. § (1) bekezdése]. A 8. § (4) bekezdése szerint az élethez és az emberi méltósághoz való jog olyan alapvető jognak minősül, amelynek gyakorlása rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején sem függeszthető fel, illetve nem korlátozható.
Az AB határozat kimondta, hogy az Alkotmány idézett rendelkezéseinek összevetéséből megállapítható, hogy Magyarországon az élethez és az emberi méltósághoz való jog – állampolgárságra tekintet nélkül – minden embernek veleszületett, sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető joga. A magyar államnak az élethez és az emberi méltósághoz való jog tekintetében is elsőrendű kötelessége, hogy ezeket tiszteletben tartsa és védelmezze.
Az alkotmánybírák összeségében annak a jogi és erkölcsi meggyőződésnek adtak hangot, hogy a halálbüntetésnek általában és Magyarországon nincs többé helye. Azt nem pusztán büntetőjogi, hanem erkölcsi-politikai kérdésnek is tekintették. A halálbüntetést olyan önkényes és kegyetlen büntetésnek titulálták, amely sérti az emberi méltóságot és ellentétes a jogállamiság eszméjével. Az Alkotmánybíróság határozatának indokolásában kimondta, hogy a halálbüntetés büntetőjogi szempontból igazolhatatlan, a büntetőjogi szabályozás és az Alkotmány összefüggését figyelembevéve: alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság figyelmet érdemlőnek tartotta továbbá a kriminológia és a kriminálstatisztika számos ország tapasztalatain alapuló megállapítását, miszerint a halálbüntetés alkalmazása vagy eltörlése sem az összbűnözésre, sem a korábban halálbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények elkövetésének gyakoriságára nincs bizonyíthatóan törvényszerű hatással.
Az utolsóként kivégzett elítélt Magyarországon és az utolsó magyar hóhér
Hazánkban az utolsó halálbüntetés végrehajtására 1988. július 14-én került sor. A 28 éves rablógyilkos Vadász Ernő többszörsen büntetett előéletű személy volt, a bűncselekményeit társával követte el. Az elítéltre előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és okirattal való visszaélés vétsége miatt a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság halálbüntetést szabott ki. Az ítéletet a Budapesti Fegyház és Börtön akasztóudvarán hajtották végre. Az akasztófa általi halál végrehajtásáért Pradlik György hóhér felelt, aki a 12 éves pályafutását akként summázta, hogy „Kitüntetettnek éreztem magamat, hogy ebbe a csapatba bekerülhettem, hiszen nem kerülhetett be mindenki.” A férfi kezdetben büntetés-végrehajtási intézetben börtönőrként tevékenykedett, később azonban hóhérként többek között a váci fegyházban és a szegedi csillagbörtönként ismert büntetés-végrehajtási intézetben is hajtott végre halálos ítéletet.
Halálbüntetés az újkor világában
A halálbüntetés eltörlése a második világháborút követően már világszerte globális jelenségnek mondható, azonban még számos országban általánosan elfogadott büntetési nem a kivégzés. Az Amerikai Egyesült Államokban és jelentős számú ázsiai országban – főként Irakban, Iránban, Észak-Koreában, Kínában és Japánban – a mai napig hajtanak végre büntetőeljárás keretében halálbüntetést.
Az egyetlen európai állam Fehéroroszország, ahol ma is hajtanak végre halálos ítéleteket. Egy 2019 decemberében végrehajtott kivégzés kapcsán az Európai Tanács akként foglalt állást, hogy “Felszólítjuk Fehéroroszországot, hogy szüntesse meg a halálbüntetést, vagy legalább rendeljen el moratóriumot a végrehajtására. A halál nem igazságszolgáltatás.”
A demokratikus államok jogfelfogása ma már egységesnek bizonyul. Az Európai Parlament évek óta tesz törekvéseket a halálbüntetés eltörlésének irányába, az Emberi Jogok Európai Egyezményével összhangban azonban már minden EU-s tagállamban jogellenessé minősítették a halálbüntetést.
Kapcsolódó cikk: Halálbüntetés végrehajtása egykor és ma – Lehet-e humánus egy kivégzés?
