Az abortusz megítéléséről évezredek óta társadalmi vita folyik, vallási, (bio)etikai és jogi szempontok alapján. Embernek tekinthető-e a magzat? Megilleti-e az élethez való jog vagy a nő rendelkezési jogának kell elsődlegesen érvényesülnie? A magyar jog látszólag határozottan kiáll az élet védelme mellett, valójában azonban szinte korlátozás nélkül kérhető művi terhességmegszakítás. De mit is jelent ez pontosan?
Az Amerikai Egyesült Államokban az abortusz az 1973-as Roe vs. Wade-ügyben született döntés óta legális. Sándor Judit bioetikus szerint az ítéletben lefektetett „trimeszter modell” – a mai napig – nagy befolyást gyakorol a terhességmegszakítás szabályozására, mivel igazolhatóvá tette a terhesség különböző szakaszaiban alkalmazandó eltérő jogi megoldásokat. A bíróság a mérföldkőnek számító ítéletében az abortusz részletes szabályainak kidolgozását (pl. tanácsadás kötelezővé tétele) tagállami hatáskörbe utalta. A közelmúltban az USA Legfelsőbb Bírósága alkotmányellenesnek minősítette Louisiana állam abortusz-törvényét, mivel korlátozta az ahhoz való hozzáférést.
Az abortusz megítéléséről évezredek óta társadalmi vita folyik, vallási, (bio)etikai és jogi szempontok alapján. Az abortusz latin eredetű szó, vetélést jelent, amely lehet külső beavatkozás nélküli (spontán, akaratlan) vagy mesterségesen előidézett (művi). Abortusz alatt jogi értelemben a terhesség mesterséges úton történő megszakítását értjük.
A vita középpontjában a magzat természetének a megítélése áll, vagyis, hogy embernek tekinthető-e a magzat. Tehát megilleti-e a magzatot az élethez való jog vagy a nő rendelkezési jogának kell elsődlegesen érvényesülnie. Két irányzat „feszült” egymásnak. A pro-life (az életért) tagjai szerint az élet a fogantatás pillanatától megilleti a megfogant lényt, ezért a terhesség megszakítása az élet kioltását jelenti. Ezzel szemben a pro-choice (a választásért) mozgalom azt hirdeti, hogy a nők önrendelkezési joguk alapján szabadon dönthetnek a terhességükről, joguk van az abortuszhoz. A ’73-as ügyben érintett Jane Roe-ról, aki sokáig megrögzött abortuszpárti aktivista volt, nemrég derült ki, hogy 1995-ös pálfordulására – vagyis hirtelen minden előzmény nélkül az abortuszellenesek oldalára állt – szimplán a pénz miatt került sor. A halálos ágyán vallotta be, hogy igazából soha nem gondolta meg magát, mindig is „választáspárti” volt, azonban nem tudott ellenállni az abortuszellenes szervezetek által felkínált pénznek, amelyet a kampányaikban való felszólalásaiért kapott.
Az egyes országok abortusz szabályozása eltérő. Amennyiben az adott országban engedélyezett, a szabályozásbeli különbséget az jelenti, hogy a terhesség mely szakaszában (időbeli korlátozás) és milyen körülmények/okok fennállása esetén (indikációs korlátozás) lehet végrehajtani.
Hazánkban a rendszerváltozásig különböző korszakokat határolhatunk el. A Csemegi-kódex (1878. évi V. törvény) szerint az a várandós nő, aki elhajtotta magzatát, két illetve három évig terjedő börtönbüntetéssel volt sújtható, attól függően, hogy a magzat házasságon kívül vagy házasságból fogant. Később, a ’30-as évek elejétől a Ratkó-korszakig meghatározott feltételek teljesülése esetén engedélyezett volt a művi terhességmegszaítás, majd 1948-tól, a Ratkó Anna egészségügyi miniszter nevével fémjelzett korszakban tiltotta a jog. 1956-tól újra engedélyezte a jogalkotó. A rendszerváltozást követően felerősödtek a társadalmi és szakmai viták az abortuszról, szabályozásának mértékéről, így az akkor frissen alakult Alkotmánybíróság is foglalkozott alkotmányosságának kérdésével.
Az ún. első abortusz-határozatában [64/1991. (XII. 17.) AB határozat] – a magzatvédők indítványára – a testület megállapította, hogy „a magzati jogalanyiság kérdése a hatályos Alkotmány értelmezésével nem dönthető el”, ezen előkérdésre a jogalkotónak kell törvényi szinten választ adnia. Ugyanis, ha a magzat a jog szerint ember, akkor az élethez való joga korlátozhatatlan, ebben az esetben a magzati élet csak a várandós nő életének megmentése érdekében vehető el. Amennyiben nem ember / a jogi státusza nem meghatározott, vagyis nem kap jogalanyiságot, akkor az anya önrendelkezési joga felől kell vizsgálni a kérdést, azonban ekkor is csak törvényben meghatározott esetben kerülhet sor a terhesség megszakítására. Az első és a második abortusz-határozat közötti időszakban megszülettek a magzati élet védelméről és az egészségügyről szóló törvények, azonban ezek a jogszabályok sem rendezték az AB „óhajának” megfelelően a magzat jogalanyiságának kérdését. Ezen előzmények után született meg az ún. második abortusz-határozat [48/1998. (XI. 23.) AB határozat].
Az AB álláspontja szerint ugyan a jogalkotó nem határozta meg, hogy a magzat jogalany-e vagy nem, az anya önrendelkezési jogát helyezte előtérbe, és az állam életvédelmi feladatait szabályozta, ezzel a „magzat nem ember” álláspontot fogadta el. Az ember fogalom meghatározása tekintetében ismét megállapította hatáskörének hiányát. Az állam objektív védelmi felelősségének alkotmányosságát megvizsgálva arra jutott – ahogy Tersztyánszkyné Vasadi Éva volt alkotmánybíró fogalmaz -, hogy a védelem nem csak a jogalanyisággal felruházott életre korlátozódik, azaz az államnak a magzatot is védenie kell, azonban „szemben az élethez való alanyi joggal, ez az életvédelem nem abszolút”, ezért a jogalkotó vele szemben más jogokat (önrendelkezéshez, egészséghez való jog, stb.) mérlegelhet. Továbbá kimondta, hogy a nő súlyos válsághelyzete esetén a terhesség megszakítás nem alkotmányellenes. A súlyos válsághelyzet, a testület szerint „azt hivatott kifejezni, hogy az állam legalább elvileg és alkotmányos okból nem engedi szabadjára az abortuszt”, csak kivételes esetben tűri el, „legális terhességmegszakításnak súlyos élethelyzetbeni és lelkiismereti konfliktus esetén és a nő élethez, egészséghez, önrendelkezéshez való joga súlyos sérelme esetén van helye”.
A magzati élet védelméről szóló törvény – az Alaptörvény rendelkezésével összhangban – deklarálja, hogy a magzati élet a fogantatással tiszteletet és védelmet érdemel. A törvény alapján a terhesség csak veszélyeztetettség, illetve a nő súlyos válsághelyzete esetén, a meghatározott feltételekkel szakítható meg. Amennyiben nem a meghatározott feltételekkel kerül sor a terhesség megszakítására, úgy magzatelhajtásról beszélünk, ami bűncselekmény. Definiálásra került a súlyos válsághelyzet fogalma: „amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz”. A súlyos válsághelyzet fennállását az állapotos nőnek, cselekvőképtelensége esetén törvényes képviselőjének – „egyszerűen” – az aláírásával kell igazolnia.
A törvény „3+1” kategóriát határoz meg a terhességmegszakításra. A terhesség a 12. hetéig szakítható meg, ha az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok indokolja; ha a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved; ha a terhesség bűncselekmény következménye, ha az állapotos nő súlyos válsághelyzetben van.
Az előbbi feltételek esetén a terhesség 18. hetéig végezhető abortusz, amennyiben a várandós nő korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen, illetve a terhességet neki fel nem róható okból, illetve orvosi tévedés miatt nem ismerik fel idejében, vagy valamely egészségügyi intézmény, hatóság mulasztása miatt haladta meg a terhesség 12. hetét.
A terhesség a 20. hetéig – a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén a 24. hetéig – akkor szakítható meg, ha a magzat genetikai, teratológiai ártalmának (környezeti magzati ártalmak) valószínűsége eléri az 50%-ot. Továbbá a terhesség az időtartamától függetlenül – „+1”kategória – megszakítható, ha az állapotos nő életét veszélyeztető egészségügyi ok, illetve a magzatnál a szülés utáni élettel összeegyezhetetlen rendellenesség áll fenn.
Amennyiben a terhesség megszakítását nem egészségügyi ok indokolja, akkor az az állapotos nő írásbeli kérelme alapján végezhető el. A kérelmet a családvédelmi szolgálat munkatársa előtt – a terhességet megállapító szülész-nőgyógyász szakorvos által kiállított igazolás benyújtása mellett – személyesen kell előterjeszteni. Korlátozottan cselekvőképes személy nyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének a terhességmegszakítási kérelmet tudomásul vevő nyilatkozata szüksége, cselekvőképtelen személy kérelmét pedig nevében a törvényes képviselője terjeszti elő. A családvédelmi munkatárs – lehetőleg a magzat apja jelenlétében – tájékoztatja az állapotos nőt (törvényes képviselőjét) a magzat megtartása érdekében pl. a gyermek vállalása esetén elérhető állami és nem állami anyagi és természetbeni támogatások lehetőségéről. Ha az állapotos nő a kérelmét továbbra is fenntartja, úgy ismételten – a tájékoztatást követő 3. napon – meg kell jelennie családvédelmi tájékoztatáson, ahol a terhességmegszakítási kérelme írásban rögzítésre kerül.
A várakozási időre és az ismételt megjelenésre vonatkozó rendelkezéseket nem kell alkalmazni, ha a terhesség bűncselekmény eredménye. Az állapotos nőnek a családvédelmi munkatárs által ellenjegyzett kérőlappal legkésőbb az ellenjegyzést követő 8 napon belül jelentkeznie kell a beavatkozást végző egészségügyi intézményben. A terhességmegszakítás elvégzésének további feltétele, hogy az állapotos nő a kérelmét a beavatkozás napján erősítse meg. A beavatkozást végző intézmény szakorvosa az abortusz elvégzését megtagadhatja, ha a terhesség a fenti meghatározott időt meghaladta, vagy a beavatkozás elvégzése a nő egészségét súlyosan veszélyezteti. Ebben az esetben az állapotos nő szakmai felülvizsgálatot kérhet.
Mindent összevetve, a jelenlegi magyar szabályozás – az Alaprötvény kifejezett és egyértelmű rendelkezése ellenére, mely kiemeli a magzati élet védelmének kötelezettségét – meglehetősen liberálisan kezeli az abortusz-kérdést – súlyos válsághelyzetre hivatkozással lényegében korlátozás nélkül kérhető művi terhességmegszakítás. Előfordulhat tehát az is, hogy – a törvényben meghatározott célokkal ellentétben – a terhességmegszakítást születésszabályozási eszközként alkalmazzák. (Horváth Kitti / Ars Boni)
Kapcsolódó cikk:
