Az elítélt – az Alkotmánybíróság megfogalmazásában – a büntetés-végrehajtásnak nem tárgya, hanem alanya, akinek jogai és kötelezettségei vannak. Alkotmányos alapjogait a fogvatartás végrehajtása nem érintheti. De melyek azok az alapvető körülmények és feltételek, melyeket biztosítania kell az államnak? És mi történik, ha nem biztosítja?
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2015. márciusi, ún. vezető ítéletében egyhangú döntést hozott Varga Lajos és öt társa ügyében, megállapította – a cellák nem megfelelő méretére és higiéniás körülményekre tekintettel – az Emberi Jogok Európai Egyezményének sérelmét és kötelezte a Magyar Államot a kiszabott büntetés megfizetésére. Egy ügy a sok közül, melyben a strasbourgi testület elmarasztalta Magyarországot a büntetés-végrehajtási intézetekben uralkodó állapotok miatt.
A bűncselekmény feltételezett elkövetőjét elfogják, bíróság elé állítják, és ha bebizonyosodik, hogy ő követte el a terhére rótt cselekményt, elítélik. A bíró az ítéletében – többek között – meghatározza a szabadságvesztés időtartamát és a végrehajtás fokozatát. Ezt követően az elítélt megkezdi a büntetésének letöltését. Bezárul mögötte a cellaajtó, következnek a szürke hétköznapok. Milyen alapvető feltételeket, körülményeket kell biztosítani a fogvatartottaknak ezeken a szürke hétköznapokon?
Az elítélt – az Alkotmánybíróság megfogalmazásában – a büntetés-végrehajtásnak nem tárgya, hanem alanya, akinek jogai és kötelezettségei vannak. Jogainak egyik csoportját a büntetés-végrehajtási intézet falain belül is korlátozás nélkül továbbélő alkotmányos alapjogok alkotják, mely alapjogokat a fogvatartás végrehajtása egyáltalán nem érinthet. A büntetés-végrehajtás alkotmányos kereteinek – korlátozhatatlan – szélsőértékeit egyrészről az emberi méltósághoz, a személyi biztonsághoz való jog, másrészről a kínzásnak, a kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmódnak és büntetésnek a tilalma jelöli ki. [13/2001. (V. 14.) AB határozat]
Nemzetközi egyezmények – EJEB gyakorlata
Az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) 3. cikke értelmében senkit sem szabad kínzásnak, embertelen és megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni. Az Alaptörvényben is deklarált rendelkezés elsősorban nem a középkori jellegű személyi büntetések, mint a testi fenyítések alkalmazásának az elkerülését jelenti, hanem például e rendelkezés megsértését jelenti az is, ha a BV intézetben az elítéltnek az előírtnál kisebb élettér áll a rendelkezésére. Ugyanakkor az EJEB következetes ítélkezési gyakorlatából következően az embertelen, megalázó bánásmód, illetve büntetés mértékének – ahhoz, hogy a fenti cikk sérelme megvalósuljon – el kell érnie egy szintet, amely függ az adott eset valamennyi körülményétől, így a bánásmód időtartamától, fizikai és mentális hatásaitól, és egyes esetekben az áldozat nemétől, korától és egészségi állapotától is. Jól szemlélteti a bírósági gyakorlatot a Magyarország kontra Hagyó döntés. A kérelmező több mint 4 hónapon keresztül 3,52 m² egy főre jutó alapterületű zárkában került elhelyezésre és számára csak napi egy órára engedélyezték zárkája elhagyását, és csak hat hónap után növelték a zárkán kívül tölthető idő tartamát. Az EJEB úgy ítélte meg, hogy az ilyen zsúfolt körülmények között történő hosszabb tartózkodás azzal a ténnyel együtt, hogy a kérelmező túlsúlyos volt és légzőszervi betegségben szenvedett, olyan bánásmódnak minősült, amely meghaladta a jogszerű fogvatartással elkerülhetetlenül együtt járó szenvedést, így megállapította a jogsértést, azaz az EJEE 3. cikkének megsértését.
Az állam kötelessége biztosítani, hogy a fogvatartásra az emberi méltóság tiszteletben tartásával összeegyeztethető feltételek között kerüljön sor, és hogy az intézkedés végrehajtásának módja és módszere ne okozzon az egyénnek a fogvatartással szükségszerűen együtt járó szenvedés elkerülhetetlen szintjét meghaladó erősségű gyötrelmet és nehézséget [32/2014. (XI. 3.) AB határozat]. A fogvatartottaknak biztosítandó személyes mozgástérre vonatkozóan nincs egységes nemzetközi szabály. Az elhelyezéssel kapcsolatban az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 2006-ban elfogadott (új) Európai Börtönszabályok dokumentuma az irányadó. A Kínzás és Embertelen vagy Megalázó Bánásmód vagy Büntetés Megelőzésére Létrejött Európai Bizottság (CPT) a térkihasználás mértéke tekintetében többszemélyes cellák esetében legalább 4 m² egy főre jutó, míg egyszemélyes cella esetén legalább 6 m² életteret tart kívánatosnak. Nem számítandó bele a minimálisan megkövetelt élettérbe a cellában található illemhely/tisztálkodó hely nagysága.
A túlzsúfoltság extrém szintje már önmagában egyezménysértőnek minősül. Az EJEB számszerűsítette az extrém túlzsúfoltság mértékét, amennyiben a rendelkezésre álló élettér a 3 m²-t sem éri el, az egyéb körülményektől függetlenül fennáll a jogsértés. A 3 és 4 m² közötti személyes tér esetében akkor kerül sor egyezménysértésre, ha ehhez társul más negatív körülmény is: a zárkán kívül tölthető idő igen rövid tartama, a zárkában tapasztalható magas hőmérséklet, az illemhely nem megfelelő elhelyezése vagy az élelmezés elégtelensége. Ugyanakkor, ha minél közelebb áll a kérelmező számára biztosított élettér az ajánlásban meghatározott értékhez, annál szélesebb a lehetősége annak, hogy a zsúfoltság enyhítését célzó intézkedések hatását – jellemzően a zárkán kívül tölthető idő nagyobb mennyiségét – pozitívan értékelve az EJEB mellőzze a jogsértés megállapítását.
Hazai szabályozás
Az EJEB az ítéleteiben megállapította, hogy a magyar büntetés-végrehajtásban rendszer szintű az egyezménysértés, és arra kötelezte a magyar államot, hogy hozza meg azokat az intézkedéseket – különösen a fogvatartással nem járó kényszerintézkedések gyakoribb alkalmazását, valamint a megfelelő kártérítéshez vezető jogorvoslati eljárást kidolgozását –, amelyekkel megoldhatók a büntetés-végrehajtás strukturális problémái. A megfogalmazott kritikára tekintettel különböző intézkedéseket vezettek be: kiterjesztették a reintegrációs őrizet alkalmazási körét, mely a társadalmi visszailleszkedést elősegítő, a börtön falain kívül érvényesülő intézmény. Úgynevezett preventív eszközként bevezették a zsúfolt elhelyezési körülmények miatt, speciális jogcímen alapuló, a BV intézet parancsnokához intézett panasz lehetőségét. Az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények fennállása esetén a parancsnok a panasz alapján az elhelyezési körülmények javítása vagy ellensúlyozása érdekében a lehetőségekhez mérten megteszi a szükséges intézkedéseket, például engedélyezhet több szabad levegőn tartózkodást is.
Továbbá a zsúfolt elhelyezési körülmények miatti jogsérelemmel arányban álló, hatékony kompenzációt biztosító kártalanítási eljárás került kialakításra. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések, és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló törvény alapján „kártalanítás jár az elítéltnek vagy az egyéb jogcímen fogvatartottnak a fogvatartás során a jogszabályban [16/2014. (XII. 19.) IM rendelet] előírt élettér biztosításának hiánya és az ehhez esetlegesen kapcsolódó más, a kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmába ütköző elhelyezési körülmény, különösen az illemhely elkülönítésének a hiánya, a nem megfelelő szellőztetés, világítás, fűtés vagy rovarirtás által előidézett sérelem miatt”. A kártalanítás egy napra eső összege, mely az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények között eltöltött minden egyes nap után jár, legalább 1200, legfeljebb 1600 forint. A kártalanítás iránti igényt írásban, az erre rendszeresített nyomtatványon, a fogvatartás helye szerinti BV intézetnél, ha pedig az elítélt vagy a más jogcímen fogvatartott már szabadult, annál a BV intézetnél kell benyújtani, ahonnan a szabadítás történt. Az eljárás során a pénzbeli kártalanítás mértékét a büntetés-végrehajtási bíró határozza meg. A kártalanítás iránti igény attól a naptól számított hat hónapon belül érvényesíthető, amelyen az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények megszűntek. A határidő elmulasztása jogvesztő.
A magyarországi BV intézetekben folyamatos a túlzsúfoltság, a 2018-as évben 113 százalékos (Börtönstatisztikai szemle, 2019/1) volt az átlagos telítettség. Azonban az elmúlt évek telítettségi szintjeihez képest csökkenés tapasztalható, ami egyrészt a büntető ítélkezésből, másrészt a férőhelyek alakulásából (férőhelyek létesítése, átstrukturálása) adódott.
Napjainkig a mérleg 12 ezer eljárás és 10 milliárd forint összegű kifizetett kártalanítás. Magyarország a nemzetközi kötelezettségeiből adódó minimum elvárásoknak ugyan eleget tett, azonban a körülményekben számottevő változás – a telítettség-kiegyenlítő program, ütemezett férőhelybővítési projekt ellenére – nem következett be. Az elítéltekkel való bánásmód egy állam tág értelemben vett fejlettségi szintjét is megmutatja (Pálvölgyi Ákos), ahogy Churchill megfogalmazta: „Hogy miképpen bánnak a bűnözőkkel, az egyik legtévedhetetlenebb tesztje bármely ország civilizációjának”.
