Az uniós jog által biztosított előnyök egy része már nem állampolgársághoz, hanem területen való tartózkodáshoz kapcsolódik, ezzel szemben az EU polgárainak jelentős hányada rendelkezik kettős állampolgársággal. A mai felfokozott külpolitikai helyzetben az államok szuverenitásának változása központi vita tárgya – mellyel egyidejűleg átalakulóban van az egyén állammal való kapcsolata is. Mit jelent a kettős állampolgárság jogintézménye az Európai Unióban?
Az uniós állampolgárok valamely más EU tagország állampolgárságát általában (i) születéssel, (ii) honosítással vagy (iii) házasodás révén szerezhetik meg – azzal, hogy az állampolgárság joga és az elismerés indokai tagállamonként eltérőek. Minden tagállam saját bevándorlás-politikával és eltérő normarendszerrel rendelkezik arra vonatkozóan, hogy határain belül ki ismerhető el állampolgárként, mely mögött főként gazdasági, aktuál-politikai és tradicionális indokok állnak. Az állampolgársági jogviszonyt azon jogok és kötelezettségek képezik, amelyek kizárólag az adott állam állampolgárát illetik meg. A kettős állampolgárság (dual citizenship) jogintézménye alapján az egyént a kérelmezés helye szerinti tagállamban egyaránt elismerik saját állampolgárként, mint abban a tagállamban ahol született, ahonnan származik. Az egyidejűleg két államban birtokolt állampolgárságúak alkotmányos alapelvekből fakadóan egyenlő bánásmódban részesülnek – az állampolgárok között az állampolgárságuk keletkezése illetve jogcíme alapján tehát különbséget tenni nem lehet. Az EU 28 tagországának nem mindegyike engedélyezi a kettős állampolgárságot, számos ország jogrendje szerint az újabb állampolgárság megszerzésével az uniós polgár köteles lemondani eredeti állampolgárságáról.
A jogintézmény mégis kétségkívül elterjedt: az EU polgárainak több mint 2/3-a több országban is rendelkezik állampolgársággal, melynek sok esetben csupán elvi illetve szimbolikus jelentősége van az egyén részéről. A mai felfokozott külpolitikai helyzetben a kivándorló népesség számára fontos mérföldkővé vált az autonómia-kérdés is: a több évre és évtizedre kivándoroltak állampolgárságuk megtartásával nem szakítják meg teljes kapcsolatukat az anyaországgal, így később az esetleges visszatérésükkel materiális javaik megtartása mellett folytathatják nemzeti létüket, mely a visszailleszkedés szempontjából kulcsfontosságú. A kettős állampolgárság gyakorlatilag olyan jogi helyzetbe hozza az egyént, amely alapján két különböző jogrendű állam teljes jogú és értékű állampolgárává válik. (Pl. teljes körű politikai jogokkal bír, demokratikus választásokon választhat és választható, állampolgársághoz kötött pozíciókat tölthet be, bizonyos országokba vízummentes utazási lehetősége biztosított, továbbá az adott állam lobogója alatt képviseltetheti magát a világban – melynek a sportdiplomácia területén van kiemelt jelentősége.)
Az EU a nem uniós állampolgárok számára rezidens státuszt biztosít, miután öt évig folyamatosan és legálisan éltek egy EU-ország területén. Az uniós állampolgárság széleskörű lehetőségeket biztosít harmadik országok állampolgárai számára, a kettős állampolgárság megszerzéséhez azonban elengedhetetlen, hogy az Európai Unióba bevándorolni kívánó külföldi állampolgárok ismerjék „új országuk” törvényeit és politikáját, valamint történelmét és nyelvezetét. Számos ország – pl. Kína, Japán, India, Thaiföld – nem ismeri el a kettős állampolgárság jogintézményét, így az új állampolgárság megszerzésével az egyén automatikusan elveszíti születésével szerzett állampolgárságát.
Hogyan szabályozza a hazai jog a kettős állampolgárság jogintézményét? Az alapelvi szintű garanciális rendelkezéseket az Alaptörvény G) cikke tartalmazza miszerint „(1) Születésével a magyar állampolgár gyermeke magyar állampolgár. Sarkalatos törvény a magyar állampolgárság keletkezésének vagy megszerzésének más eseteit is meghatározhatja… Senkit nem lehet születéssel keletkezett vagy jogszerűen szerzett magyar állampolgárságától megfosztani.” A tradicionális magyar állampolgársági elv megengedi, hogy a magyar állampolgárok más állam állampolgárságát is megszerezzék azzal, hogy a más állampolgársággal bíró magyar állampolgárokat a magyar joghatóság alá rendeli. A kettős állampolgárság jogintézményét a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény (a továbbiakban: Áptv.) 2. § (2) bekezdése szabályozza, miszerint „Azt a magyar állampolgárt, aki egyidejűleg más államnak is állampolgára – ha törvény másként nem rendelkezik -, a magyar jog alkalmazása szempontjából magyar állampolgárnak kell tekinteni.” A magyar állampolgárság születéssel keletkezik, hazánkban tehát a vérségi elv (ius sanguinis) uralkodik, azonban az honosítással is megszerezhető – a honosítás alapesete szerint abban az esetben, ha a kérelmező:
- a kérelem előterjesztését megelőző nyolc éven át folyamatosan Magyarországon lakott;
- a magyar jog szerint büntetlen előéletű és a kérelem elbírálásakor ellene magyar bíróság előtt büntetőeljárás nincs folyamatban;
- megélhetése és lakhatása Magyarországon biztosított;
- honosítása Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát nem sérti;
- igazolja, hogy alkotmányos alapismeretekből magyar nyelven eredményes vizsgát tett, vagy ez alól a törvény alapján mentesül.
Az Áptv. rendelkezik a kedvezményes honosítás további lehetőségeiről is, azonban kiemelendő azon „kiskapu”, amely számos harmadik országbeli sportoló számára – akik a fent ismertetett feltételeknek nem feleltek meg – biztosította az állampolgárság megszerzésének lehetőségét. Az Áptv. 4. § (7) bekezdése alapján a köztársasági elnök a belügyminiszter előterjesztésére felmentést adhat a honosítás további feltételei alól, ha a kérelmező honosításához Magyarországnak fontos érdeke fűződik. A köztársasági elnök e joga diszkrecionális, tehát saját belátása szerint dönt arról, kinek ad magyar állampolgárságot. A sportéletben a honosítást egy hosszú évek óta tartó állandó gyakorlat övezi, az EU-ban a sportolók számára pedig értéket képvisel a magyar útlevél is.
