Napjaink „égető problémája” a globális felmelegedés okozta klímaváltozás, melyet ma már “klímakatasztrófaként” emlegetünk. Bolygónk életének védelméért viselt felelősségünket már nemzetközi jogi törekvések is biztosítják, melyek több évtizedes cselevési terveket fogalmaznak meg a klímaváltozás elleni globális harc jegyében.
A világ szén-dioxid kibocsátásának élén Kína, az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió és India áll. Az első globális jogi törekvés mégsem a két vezető nagyhatalom által, hanem 2014-ben az Európai Tanács égisze alatt született meg, amikor is az unió vezetői megállapodtak a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keretről. Az Európai Tanács akkor jóváhagyta az alábbi 4 célkitűzést:
- kötelező erejű uniós cél, melynek értelmében 2030-ig 40%-kal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását (az 1990-es szintekhez képest),
- a megújuló energia arányát 2030-ig legalább 27%-ra kell növelni,
- az energiahatékonyság 27%-os javítása az előrejelzésekhez képest,
- a belső energiapiac kiteljesítése a meglévő villamosenergia-hálózatok összekapcsolására vonatkozó 10%-os minimumcél elérése révén, legalább az energetikai szigetek – különösen a balti államok és a Pireneusi-félsziget – tekintetében.
Az Európai Tanács a párizsi éghajlat-változási konferencia előtt benyújtotta tervezett nemzeti hozzájárulását (az egyezmény olvasatában: nationally determined contributions) az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye titkárságának. A Tanács hangsúlyozta, hogy célkitűzéseik megvalósítása érdekében az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának legkésőbb 2020-ig el kell érniük a legmagasabb szintjüket, majd 2050-re az 1990-es szinthez képest legalább 50 %-kal kell csökkenniük, és 2100-ra nulla körüli vagy az alatti értéket kell elérniük. A klímaváltozás elleni harcban tehát kiemelten vesz részt az Európai Unió, célravezető törekvései között említendő az éghajlatváltozás ellni hatékony küzdelem globális sarokköveként emlegetett Párizsi Megállapodás, melyet a 2015. november 30. és december 12. között 195 ország részvételével megtartott párizsi klímakonferencia (COP21) keretében fogadtak el, mint az első egyetemes, jogilag kötelező érvényű átfogó éghajlati megállapodást. A megállapodás egyfajta globális cselekvési tervet határoz meg, amelyben a csatlakozó országok kiállnak a környezetet és egyben életünket veszélyeztető éghajlatváltozás elkerüléséért azáltal, hogy a globális felmelegedést jóval 2°C alá csökkentik, továbbá folytatják erőfeszítéseiket annak 1,5°C-ra való korlátozására. Az EU 2016. április 21. napján írta alá a megállapodást New Yorkban, mely e dátumtól kezdődően 1 évig állt nyitva aláírásra a csatlakozni kívánó országok számára.
Magyarország az Európai Unió tagállamai közül elsőként zárta le a Párizsi Megállapodás belső ratifikációs eljárását, és az Unió hat másik tagállamával – Ausztria, Franciaország, Málta, Németország, Portugália és Szlovákia – együtt 2016. október 5-én az elsők között helyezte letétbe az erről szóló okmányát az Egyesült Nemzetek (ENSZ) New Yorki központjában, ezzel a párizsi klímaegyezmény teljes jogú tagjává vált.
A megállapodás 2016. november 4-én lépett hatályba harminc nappal azt követően, hogy az egyezmény legalább 55 részes fele, amely az üvegházhatást okozó gázok teljes kibocsátásának legalább a becsült 55%-áért felelős, letétbe helyezte megerősítő és a megállapodásban foglaltakat elfogadó okiratait.
A megállapodásnak kiemelt része a klímaváltozás elleni küzdelem érdekében tett erőfeszítések finanszírozási kérdésköre, melynek keretében az EU uniós hozzájárulásként arra 2020-ig bezárólag különféle források bevonásával 100 milliárd dollárt áldoz, mely célösszeg 2025-ig évente teljesítendő – a fejlődő országok felzárkóztatásához szükséges támogatását is beleértve.
A megállapodás további célja, hogy erősítse az országok képességét az éghajlatváltozás hatásainak kezelésére, ezen ambiciózus célok elérése érdekében megfelelő pénzügyi folyamatokat, új technológiai keretet és fokozott kapacitásépítési keretet hoznak létre, ezáltal támogatva a fejlődő és a legfenyegetettebb országok intézkedéseit – saját nemzeti céljaikkal összhangban. A megállapodás emellett a fellépés és a támogatás fokozott átláthatóságáról rendelkezik egy erősebb átláthatósági keret révén.
Országosan meghatározott hozzájárulások – nationally determined contributions (avagy NDC-k): A Párizsi Megállapodás megköveteli a felektől, hogy tegyenek meg minden erőfeszítést nemzetileg meghatározott hozzájárulások révén, és erősítsék meg ezeket az erőfeszítéseket az elkövetkező években. Ez magában foglalja azokat a követelményeket (a kibocsátás csökkentése és a végrehajtásterén), amelyekről minden fél rendszeresen jelentést tesz.
A párizsi konferencia előtt és annak időszaka alatt az országok átfogó nemzeti éghajlati cselekvési terveket (INDC) nyújtottak be, melyek még nem elegendőek a globális felmelegedés 2°C alatt tartásához, ám a megállapodás nyomon követi e cél elérésének útját.
A hosszú távú célok felé tett haladás nyomon követése egy erőteljes átláthatósági és elszámoltathatósági rendszeren keresztül zajlik: az átláthatóság és globális áttekintés jegyében a kormányok megállapodtak abban, hogy ötévente találkoznak annak érdekében, hogy a tudomány által megkövetelt ambiciózusabb célokat tűzzenek ki, továbbá jelentést tesznek egymásnak és a nyilvánosságnak arról, hogy mennyire teljesítő képesek célkitűzéseik. A kormányok továbbá megállapodtak abban, hogy erősítik a társadalom képességét az éghajlatváltozás hatásainak kezelésére, valamint folyamatos és fokozott nemzetközi támogatást nyújtanak a fejlődő országok részére a célkitűzésben foglaltakhoz való alkalmazkodáshoz. A megállapodás elismeri azt is, hogy fontos az éghajlatváltozás káros hatásaival járó veszteségek és károk megelőzése, azok minimalizálása és kezelése, valamint elismeri az együttműködés, a fellépés és a támogatás fokozásának szükségességét a különféle területeken, mint például a korai előrejelző rendszerekben, a vészhelyzetekre való felkészülésben és a kockázatbiztosításban.
A Párizsi Megállapodás aláírását követően az Európai Tanács – a Gazdasági és Pénzügyi Tanács és a Környezetvédelmi Tanács szakmai törekvéseinek szem előtt tartásával – számos éghajlat-politikai következtetést vont le a megállapodásból mind a finanszírozás, mind a klímaügyi prioritások figyelembe vételével, mely az ENSZ éghajlat-változási konferenciája (COP23) előkészületeinek mérföldkövévé vált. A 2017. november 6. és 17. között Bonnban megtartott COP23 konferencia – vagyis az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye feleinek konferenciája (UNFCCC) – azzal zárult, hogy konkrét előrelépés történt a párizsi munkaprogram és a Párizsi Megállapodás végrehajtására vonatkozó iránymutatások tekintetében.
Az Európai Tanács mindezt követően is folyamatos következetéseket von le a klímadiplomáciai törekvésekhez vezető úton, figyelemmel arra, hogy az éghajlatváltozás hatással van a nemzetközi stabilitásra és biztonságra, energiadiplomáciai irányzatai az országok közötti szolidaritást és a bolygónk védelméért viselt felelősség irányvonalát erősítik.
2017. június 1. napján Donald Trump, az USA elnöke az egyezményből történő kilépési szándékáról tett bejelentést, mely az egyezmény 28. cikke alapján annak hatályba lépését követő 4. évben, azaz 2020. november 4. napján lesz hatályos.
