Az örökhagyó halálának pillanatában az örökös minden további jogcselekmény vagy elfogadó nyilatkozat nélkül, a törvény erejénél fogva örököl. De mi van akkor, ha nem szeretne örökölni? Kié lesz a visszautasított örökség? Érdemes-e egyáltalán az adóssággal terhelt hagyatékról lemondani?
Az öröklési jogviszony az örökhagyó halálával, valamint jogutódainak az örökhagyó helyébe lépésével keletkezik. Az öröklés az örökhagyó halálának pillanatában, az örökös minden további jogcselekménye vagy elfogadó nyilatkozata nélkül a törvény erejénél fogva – ipso iure – áll be, a közjegyző által meghozott hagyatékátadó végzés – mely nem jogkeletkeztető hatályú – „csupán” az öröklés közhitelű tanúsítására szolgál. A magyar jogban nem létezik a nyugvó hagyaték: akinek az életében vagyona volt, örököse is kell, hogy legyen. Az öröklési igény tulajdoni igény, így nem évül el. Azonban az öröklési jogban vannak kötelmi jogi igények, például a kötelesrész iránti igény, ezek elévüléséről a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) külön rendelkezik.
A hagyaték fogalmát a törvény nem határozza meg, lényegében az örökhagyó egész vagyonát jelenti, a személyhez kötött jogosultságok és kötelezettségek kivételével. Ez utóbbiak a jogosult halálával − jellegüknél fogva − megszűnnek, mint például a tartásra való jogosultság, a haszonélvezeti jog. Utóbbiak alól kivételt képeznek a szerzőt megillető vagyoni jogok, ezek nem szűnnek meg, róluk halál esetére rendelkezni lehet, illetve a vagyoni jogokat öröklés útján megszerző személyek azokról egymás javára is rendelkezhetnek.
A Ptk. öröklési rendje a végintézkedésen, valamint a törvényen alapuló öröklést ismeri. Az öröklést elsődlegesen – a végintézkedés szabadságának elvéből kiindulva – az örökhagyó végakarata határozza meg, aki a kötelesrész korlátai között szabadon dönthet a hagyaték sorsáról. Végintézkedés hiányában vagy annak „hézagaiban” érvényesülnek a törvényes öröklés szabályai. A két öröklési forma egymás mellett is érvényesülhet, így amennyiben az örökhagyó végintézkedésében csak a vagyonának egy részéről rendelkezett, a vagyon fennmaradó része tekintetében a törvényes öröklés szabályai érvényesülnek. Ha a törvényes öröklés szabályai szerint az örökhagyónak nincsen örököse, törvényes örökösévé az állam válik.
Az öröklésnek – az örökhagyó halálán túlmenően – további feltételei vannak: a hagyatékban részesülő személynek öröklési képességgel kell bírnia, valamint a hagyatékban részesülő személyre nézve kiesési ok nem állhat fenn. Aki a polgári jog szabályai szerint jogalanynak minősül, az öröklési képességgel is rendelkezik, amely jog – az élve születés feltételével – a méhmagzatot is megilleti, amennyiben az örökhagyó halálának időpontjában már megfogant. A jogi személy is rendelkezik öröklési képességgel, ha az öröklés megnyíltakor jogi értelemben létezőnek volt tekinthető. Kiesik az öröklésből, aki nem éli túl az örökhagyót; aki az öröklésre érdemtelen; akit az örökhagyó az öröklésből kizárt vagy kitagadott; aki lemondott az öröklésről; valamint az, aki az örökséget visszautasította. A kieső személyt öröklési szempontból úgy kell tekinteni, mintha nem is létezne, függetlenül attól, hogy végintézkedés vagy a törvény alapján örökölne, de a kieső személy leszármazóira és más családtagjaira főszabály szerint nem terjed ki a kiesés.
Aki törvényes öröklésre jogosult, az örökhagyóval kötött írásbeli szerződésben – egészben vagy részben – lemondhat az örökségről. Lemondani előre kell, amikor még él az örökhagyó, létrejöttére az élők közötti szerződés szabályai az irányadók. A lemondás főszabály szerint csak a lemondó örökösökre – eltérő megállapodás hiányában a többi leszármazó javára – hat ki, ugyanakkor a törvényes örökös egy meghatározott személy javára is lemondhat, ha ez a személy az örökhagyó után örökölne. Amennyiben a felek nem kötnek ki mást, a lemondás a teljes hagyatéki részesedésére – az anyagi mellőzhetetlenségre, a köteles részre is – vonatkozik. Ha kizárólag a köteles részről történik a lemondás, akkor az nem terjed ki arra a hagyatéki részre, amely más öröklési jogcímen, például hagyomány formájában hárul a lemondóra.
Mi történik akkor, ha a szerződés megkötését követően másnak a kiesése okán a lemondó hányada vagy az örökhagyó vagyona megnő? A lemondás – eltérő megállapodásának hiányában – mindkét esetkörre kiterjed, kivéve, ha az örökhagyó vagyonában rendkívüli vagyonnövekedés következett be, és ennek ismeretében a lemondó nem tette volna meg nyilatkozatát.
Az örökhagyó leszármazóinak lehetőségük van arra, hogy egymás között, az örökhagyó életében, írásban szerződést kössenek a várt örökség tárgyában. Az örököstársak – nemcsak a leszármazók – az örökhagyó halálát követően, a hagyatéki eljárásban is köthetnek olyan megállapodást, amellyel a hagyaték megosztása tárgyában a törvényes, vagy a végrendeleten alapuló öröklési rendtől eltérően rendelkeznek. Az osztályos egyezség a hagyatékból való részesedést a hagyaték megnyíltára visszamenőleges hatállyal meghatározó, élők közötti jogügyletnek nem minősülő egyezség, mely alapján a hagyatékot öröklés jogcímen kell átadni.
Az öröklésre külön elfogadó nyilatkozat nélkül kerül sor, azonban az örökös az örökséget annak megnyílta után egyoldalú nyilatkozattal akár kifejezetten, a hagyatéki eljárásban, akár hallgatólagosan, írásban vagy szóban visszautasíthatja. A visszautasító nyilatkozat alakszerűséghez nincs kötve, de egyértelműnek és vitathatatlannak kell lennie. A feltételhez vagy időhöz kötött, megszorítással tett visszautasítás érvénytelen. A visszautasító nyilatkozatot visszavonni nem lehet, a lemondáshoz hasonlóan csak a visszautasító személyére terjed ki. A hagyaték más személy javára nem utasítható vissza, így a törvény szerinti örökrész a következő örökösre száll. A visszautasítás az egész örökrészből való kiesését eredményezi, ez alól kivételt képez a mezőgazdasági termelés céljáró szolgáló föld, a hozzátartozó berendezési, felszerelési tárgyak, állatállomány és munkaeszközök, ha az örökös nem foglalkozik hivatásszerűen mezőgazdasági termeléssel. Ezzel szemben a gyakorlatban előfordul, hogy amennyiben az örökös kiskorú és a törvényes képviselője – a Ptk. „engedélye” alapján – visszautasítja az örökségnek a mezőgazdasági termeléssel összefüggő részét, az eljárásba bekapcsolódik – a kiskorú érdekét szem előtt tartva – a gyámhivatal, igényt tartva a kiskorú nevében a visszautasított örökrészre.
Az örökös, ha végintézkedés alapján és a törvény szerint is annak minősül, a visszautasítás jogát külün-külön is gyakorolhatja. Dönthet úgy, hogy előbbi jogcímen igényt tart az őt megillető örökségre, míg utóbbi esetben visszautasítja azt. Ha a hagyatékot az állam szerzi meg, mint szükségképpeni törvényes örökös, akkor a visszautasítás jogát e minőségében nem gyakorolhatja.
Az elmúlt években megszaporodtak az adóssággal terhelt hagyatékok. Sokan gondolkodás nélkül – félve attól, hogy a saját vagyonukat is elveszítik a megörökölt adósság miatt – visszautasítják az örökséget, pedig az örökös csak az általa megörökölt hagyaték tárgyaival és azok hasznaival felel a tartozásért, a saját vagyonával kizárólag a hagyaték és a hagyatéki eljárás költségeiért felel. Érdemes a hagyaték ismeretének birtokában mérleget vonni, – amennyiben adóssággal is terhelt, a hitelezőkkel megegyezni – és amennyiben gazdaságilag számunkra kedvező, elfogadni az örökséget.
Kapcsolódó cikk:
