“Ha jogászként nem is mindig tudunk segíteni, emberként igen” – mondja Ujfalusi Bettina, az Utcajogász Egyesület lelkes és lelkiismeretes aktivistája. De mi visz rá egy joghallgatót, hogy szabadidejében leüljön egy kempingszékre a „Blahán” és nehéz sorsú emberek jogi problémáit próbálja megoldani? Milyen szakmai, emberi dilemmákkal szembesül hétről hétre? Erről beszélgettünk.
Mióta működik az Egyesület, mit kell tudni Önökről? Mi a céljuk, kiknek segítenek?
Három éve működünk egyesületi formában. Előtte 2010-től a „Város mindenkié” csoport mellett dolgoztunk. Célunk, hogy hajléktalan és lakhatási szegénységben élő embereknek – akiknek nagyon szűk körben van bármilyen jogi segítségük – számukra komfortos módon nyújtsunk jogsegélyt. Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy kint vagyunk az utcán, így érjük el a célközönségünket. Számukra sokat jelent, hogy nem egy irodai, ridegebb környezetben kell elmondani a problémájukat, hanem megszokott közegükben tehetik meg azt. Mi minden pénteken kimegyünk a Blaha Lujza térre, kiviszünk két kempingszéket és egy kis asztalt és ott vagyunk háromtól ötig.
Sorbaállás van olyankor?
Igen. Szerencsére vannak aktivisták is, akik segítik a munkánkat – a jogászokon kívül is. Ők van, hogy korábbi ügyfeleink, akik hálásak és visszajönnek segíteni. Így két jogász és egy aktivista szokott „kint” lenni – utóbbi például a sorban állást menedzseli. Ami nagy segítség, hiszen ezt mi már nem tudnánk követni munka közben.
Milyen kérdésekkel keresik meg Önöket? Milyen jogi problémákat vet, vethet fel a hajléktalanság?
Alapvetően kilakoltatásokkal foglalkozunk, de azt vettük észre, hogy ez a probléma nagyon sok más területet is bevonz, így például családjogi kérdéseket, gyermekelvételt. Emellett szabálysértési ügyünk is sok van, volt is erre egy külön munkacsoportunk. Peres képviseletet is vállalunk, tavaly közel 10-12 eljárásban vettünk részt. Összességében 350 körüli ügy volt, amit a múlt évben elláttunk.
Nagyon sokan BKK-s tartozásokkal, végrehajtási ügyekkel keresnek minket. A moratórium végével számos kilakoltatási üggyel jöttek hozzánk, csak az Utcajogász Maratonon körülbelül 20 család. A legfőbb probléma az, hogy későn érnek el minket az ügyfelek. Már úgy jönnek, hogy „a jövő héten kilakoltatnak minket, csináljanak valamit”. Ezekben az ügyekben nagyon kevés lehetőségünk van. Ezért másik fő célunk, hogy tanítsuk az ügyfeleinket. Sokszor, egyre több helyen elmondjuk például, hogy minél előbb vegyék át az iratokat. Nagyon rossz reflexszerű magatartás, hogy nem veszik át a postát, ha az a hatóságtól jön. Talán úgy gondolják, hogy ha nem nézik meg, akkor nem lehet baj, de a legtöbb esetben ez nem menti meg a helyzetet. Sőt. Nem is tudják, milyen ügyük van, és mire kiderül, már nem lehet mit tenni, mert annyira előrehaladott állapotba kerül az adott ügy.
A hajléktalanság az emberi élet számos területére kihat. Sokan munkát akarnának vállalni, de a munkáltatók, ha látják, hogy hajléktalanszállóra van bejelentve valaki, akkor van, hogy nem veszik fel. A munkaközvetítők sem túl készségesek ilyen esetben és kialakul egy ördögi kör.
Itt szeretném elmondani, hogy mennyire fontos a szociális munkások szerepe. Volt olyan ügyfelünk, aki egy csokoládégyárban tudott elhelyezkedni, és ez kizárólag egy nagyon elkötelezett szociális munkáson múlott. Ők kevesen vannak, nincsenek megbecsülve sem anyagilag, sem társadalmilag, pedig a szociális munkás egy adott hajléktalanszállón az ott élőknek szinte az egyetlenek személy, akikhez fordulni lehet.
Nagyon fontos tehát a méltó lakhatás, ez minden életterületet befolyásol. Ha ez megvan, onnantól kezdve lehet gondolkodni, hogy hogyan tovább.
Vannak-e Önök előtt jó nemzetközi minták, gyakorlatok? Van olyan külföldi szervezet, akivel együttműködnek?
A spanyol példa nagyon jó. Erős civil szervezeti háttérrel működnek, sokan részt vesznek abban, hogy a hajléktalanságot valahogyan orvosolják, valamint az állam is különböző lakhatási programokat dolgozott ki annak érdekében, hogy segítse a szegényebb társadalmi réteg lakáshoz jutását. Portugáliában minden önkormányzatnak külön keretösszege van a hajléktalanság problémájának kezelésére. A hajléktalanszállók jól kiépítették a szolgáltatásokat, és ezeket a rászorulók igénybe is veszik.
A hajléktalanszállók és szolgáltatások egyébként itthon is megvannak, viszont Magyarországon a fedél nélküli emberek többsége nem megy be, még télen sem, inkább a megfagyást kockáztatja. Ennek az az oka részben, hogy bizonyos szállókon borzasztó körülmények között tölthetik csak el az éjszakát az oda betérők, másrészt nincs is elég hely a szállókon az összes hajléktalan ember számára. Ezeket a problémákat kellene mielőbb orvosolnunk – véleményem szerint.
Természetesen a tökéletes megoldást a világon még sehol sem találták meg a hajléktalanság problémakörének orvoslására.
Nemzetközi együttműködés nem nagyon van, olyan jogász szervezetről például nem is tudunk, mellyel együtt lehetne működni. A kapcsolatokat nehéz felvenni, ápolni, egyrészt azért mert kisebb szervezetekről van szó, másrészt – mivel a munkánk önkéntes – kevés időnk jut a jogi munkán kívüli feladatokra. A nemzetközi kapcsolatteremtés, kapcsolattartás nagyon sok energiát vinne el. Ha majd lesz időnk, akkor erre is szánjuk, de így, egyelőre kicsúszik a prioritási listáról és kénytelenek vagyunk elnapolni.
Az Utcajogász Egyesület önkéntes alapon működik. Mit jelent ez a gyakorlatban? Mennyi idejét veszi el és mi az amit „kap” ettől a tevékenységtől?
Minden tagunk önkéntesen, a szabad ideje terhére látja el ezt a munkát. 19-en vagyunk, tehát körülbelül kéthavonta megy ki mindenki a Blaha Lujza térre. Nagyon figyelünk arra, hogy ha új tag vagy joghallgató van ‘kint’, mindig legyen ott végzett jogász is. Így kérdés, probléma esetén azonnal van kihez fordulni.
A munka úgy zajlik, hogy a „Blahán” befotózzuk az iratokat és utána otthon átnézzük az egészet. Felvesszük a kapcsolatot telefonon az ügyféllel. Ezen kívül e-mailen és telefonon is érkeznek be hozzánk ügyek, valamint több civil szervezettől is kapunk feladatot. A tényleges elfoglaltság átlagosan heti minimum 8-10 órát biztosan jelent mindenkinek. Ennyit tesz hozzá önkéntesként. De ez esetenként lehet akár heti 20-30 óra is.
Hetente van egy nap – általában szerda – amikor az ügyeket átbeszéljük. Ötletelünk, milyen problémát hogyan lehetne megoldani, illetve ha valamilyen kampányunk van, annak a részleteit is ilyenkor beszéljük meg.
A legtöbben ennek az önkéntes tevékenységnek az emberi részét érzik, érezzük motiválónak. A ‘Blahán’ találkozunk olyan emberekkel, akikkel amúgy „középosztálybeliekként” soha nem elegyednénk szóba, elmennénk mellettük a utcán. Nagyon sok szociális érzékenységet ad ez a munka, erősíti az empátiás képességet. Volt olyan önkéntesünk, aki azért jött utcajogásznak, mert nem értette, hogy miért vannak ezek az emberek az utcán és zavarták a hajléktalanok. Neki ez volt a motivációja és nem a „majd én megmentem” rózsaszínje lebegett előtte. Ő meg akarta érteni, mi ez a jelenség.
Mi az, ami Önt motiválja?
Az egyetemen volt egy kurzusunk, ahol fél évig részt tudtunk venni az egyesület munkájában. Nagyon jó érzés volt harmadéves koromban megtapasztalni, hogy mi az értelme annak, hogy jogot tanulunk. Hogy tulajdonképpen apró dolgokban segítünk, de ez a másik embernek hatalmas támogatást jelent. Az első ügyem egy 5-6 éves BKK tartozás volt, (itt elvben egy év után elévülne az ügy), ami kézbesítési vélelemmel emelkedett jogerőre. Ezt sikerült megdönteni, majd sikeresen megtámadni a döntést, így nem is kellett befizetni a 4-500 ezer forintos tartozást, ami egy hajléktalan embernek beláthatatlan összeg. Huszonévesen, joghallgatóként segíteni egy ilyen ügyben, látni, hogy ez az ügyfélnek mennyit jelent, nagyon motiváló érzés.
Amit még kiemelnék, hogy a mi ügyfeleink nagyon hálásak. Itt nem üzleti alapon tárgyalunk, mint a való életben: visszajárnak beszélgetni, vagy az említett esetben, akik a csokoládégyárban dolgoztak, hoztak nekünk ajándékba csokit. Ez nagyon jó érzés.
Május 3-án tartottak egy maratont. Mi volt ennek a célja? Sikerült elérni ezt a célt?
Év eleje óta szerveztük ezt az eseményt a kilakoltatási moratórium április 30-adikai megszűnés utáni első péntekre. A moratórium alatt nagyon kivételes esetben lehet kilakoltatni bárkit is. (Persze azért akad végrehajtó, aki nem veszi figyelembe a moratóriumot – de ezt most csak zárójelben jegyzem meg.) Sokszor megkeresnek minket közvetlenül a moratórium után – májusban sok kilakoltatás szokott lenni. Ez kiderült a maraton alatt is, akkor is nagyon sokan jöttek ilyen kérdéssel, problémával. 12 órát kint voltunk délelőtt 10-től este 10-ig. Utána volt egy támogatói buli, ahol zenészek léptek fel, szociopoliztunk, kerekasztal beszélgetéseket tartottunk. Sokan nem gondolnak bele abba, hogy mi van a maraton mögött. Persze ez egy esemény, másoknak viszont ezen múlhat, hogy heteken belül az utcára kerülnek-e vagy sem, a gyerekeik nélkül, akiket kiemelhetnek a családból és lehetetlen élethelyzetek alakulnak ki a moratórium végével.
A figyelemfelkeltés sikerült, de van hová fejlődnünk és sok a tanulság. Ez volt az első ilyen alkalom és mi eredményesnek érezzük. A visszajelzésekből az derült ki, hogy rajtunk kívül mindenki más is jól érezte magát.
Amiben nem vagyunk még ügyesek, hogy más szakterületről is bevonjunk önkénteseket a munkánkba. Kommunikációhoz értő szakember például nagyon hiányzik az Egyesület tagságából. Időnk és szaktudásunk sincs ehhez annyi, amennyi kellene és amennyit az ügyek megérdemelnének. Az elmúlt hónapokban is épp sajtóst kerestünk.
Mi a következő nagyobb esemény, amire készülnek?
A következő valószínűleg a szeptemberi születésnapunk lesz. Ott nincs ilyen apropó, mint ami a májusi eseménynél a moratórium vége volt. Akkor „csak” a születésnapot ünnepeljük.
Ősszel lesz egy toborzásunk is. Évente egyszer szoktunk csinálni egy felvételiztetést, ahová jogászokat, joghallgatókat várunk. De, ahogy már említettem, most gondolkodunk azon, hogy esetleg mások felé is nyitnánk. Ilyenkor általában egy motivációs levelet és egy önéletrajzot kérünk. Van egy beszélgetés, ezen felül pedig egy hétvégi képzésen vesznek részt a jelentkezők. Ez egy érzékenyítő program, de egyúttal gyakorlati képzés is. Itt az ügyeletek során felmerülő tipikus ügyeket próbáljuk ismertetni, de igazából a munkánk egyik szépsége, hogy annyira változatos, hogy tulajdonképpen lehetetlen teljesen felkészülni rá. A képzés utáni első alkalommal még két jogász van kint az „újonccal”. A toborzás úgy néz ki, hogy a facebookon csinálunk eseményt, kiteszünk hírt a honlapunkra, egyetemeket is megkeresünk. Újságokban is megjelenik a hír, egyéb online felületeken is és civil szervezeteket is próbálunk elérni, hogy ők is hirdessenek a felületükön. Sajnos ezeken a felületeken azonban az idősebb generációt nehezebben érjük el.
Hogyan bírja lelkileg?
A sikereket próbáljuk, próbálom én is megélni. Ez többé-kevésbé sikerül is, de az nagyon rossz érzés, amikor egy embernél nincs már olyan jogi lépés, ami segíthetne, így nem tudjuk megakadályozni a baj bekövetkeztét. Nehéz dolog, mert hiába van nyolc sikerünk, egy kudarc ezt be tudja árnyékolni. Kemény azt magunkban rendezni, hogy mindent megteszünk, amit tudunk, de van olyan helyzet, ahol nem tudunk segíteni.
Sokszor az is nehéz, hogy egy lezárt ügy esetén sem lehet úgy gondolkodni, hogy lett egy „megmentett ügyfelünk”, mert sokszor előfordult már, hogy hasonló vagy éppen azonos problémával tért vissza ugyanaz az ügyfél. Pont emiatt dolgoztuk ki azt a stratégiát, hogy nem mi oldjuk meg A-tól Z-ig az ügyet, hanem arra próbáljuk tanítani az ügyfeleket, hogy felismerjék a helyzetet és hasonló esetben ne ugyanazokat a rossz lépéseket tegyék meg. Alapvető tehát a tevékenységünk oktatási, edukációs jellege. Cél, hogy együtt oldjuk meg az ügyet az ügyféllel, hogy lássa az eljárást, ne az történjen, hogy mi megoldjuk, míg ő továbbra sem látja át a helyzetet.
Tavaly gyermekotthonokban jártunk, 17-18 éves fiataloknak tartottunk kétheti rendszerességgel képzést, ügyviteli dolgokban, mint amilyen a lakcímkártya, a személyi okmányok csináltatása, hogyan tudnak szociális lakásokra pályázni, de például a szabálysértésekről is beszélgettünk, megismertettük velük az eljárások menetét is. Ez egy nagyon jó és hasznos projekt volt, az intézményrendszer nagyon leterhelt, az ott dolgozóknak nincs jogi képzettsége, így nagyon örültek nekünk.
A kérdésre visszatérve: a hasznosság tudata fontos motivációja a munkánknak. Látni, hogy tudunk segíteni, ha észrevesszük a hiányt és ott adunk, ahol szükség van. Mert még ha jogászként nem is mindig tudunk segíteni, emberként igen. Ez lelkesít és ellensúlyoz minden kudarcot és nehézséget. Ezért van értelme. Azt hiszem ez az önkéntes tevékenység titka, melyet csak a gyakorlatban lehet igazán megélni és megérteni.
