A törvényhozó az örökhagyó kifejezett szándéka ellenére az örökség bizonyos hányadát vér szerinti rokonainak, házastársának biztosítja. Vajon van ennek erkölcsi alapja? Mit is jelent a kötelesrész? Kik és milyen mértékig jogosultak? Kötelmi jogi igénynek minősül? Megvonható e jog a jogosulttól? – Válaszok a bírói gyakorlat alapján
A kötelesrész az örökhagyó legközelebbi rokonainak a törvény szerint járó minimumrészesedése az örökhagyó vagyonából. A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) az örökhagyó szűkebb családja részére nyitja meg a kötelesrészt, jogszabály szerint kötelesrész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát, bejegyzett élettársát és szülőjét, ha az öröklés megnyílásakor az örökhagyó törvényes örököse vagy végintézkedés hiányában az lenne.
A bírói gyakorlat azt a felfogást követi, hogy a kötelesrész nem öröklés, hanem kötelmi jogi igény, amelyet elsősorban pénzben kell kielégíteni. (BH2001.475.) A régi Ptk. a kötelesrészt egyértelműen követelésként fogta fel, azaz a kötelmi igény a hagyatékból részesedő személyekkel – az örökösökkel – szemben fennálló követelésként értelmezendő, tehát nem az örökös jogutódjává válik, hanem a kötelesrészre jogosult lényegében hagyatéki hitelező. A bírói gyakorlat továbbá következetes abban, hogy a kötelesrészi igényt törvényes öröklési státusz alapozza meg, és hogy a kötelesrészi igény elbírálásánál a kiesési szabályokra is figyelemmel kell lenni. (BH2001.176.) Az elévülésre vonatkozóan a Ptk. tételes kimondja, hogy az általános 5 éves elévülési időn belül van mód a kötelesrészi igények érvényesítésére, amely elévülési idő a hagyaték megnyílásakor veszi kezdetét. A Kúria jogelődje által megállapított elvi határozat szerint az öröklési jogi igények közül nem évül el az állagöröklésre, a dologi hagyományra irányuló igény, mert azok tulajdoni jellegűek; ezzel szemben ötéves elévülés alá esik a kötelesrész, a kötelmi hagyomány, mert ezek kötelmi jellegű alappal rendelkeznek. (EBH2004.1024.) A bírói gyakorlat alapján azonban kifejezett írásbeli igényérvényesítő nyilatkozattal lehetőség van a kötelesrészi igény elévülésének megszakítására. A kötelesrészi igény alapjául szolgáló hagyatéki vagyon körének jogerős meghatározásáig az igény elévülési ideje nyugszik. (BH2016.62)
A törvény rendelkezései szerint a kötelesrészre jogosult az öröklésből történő kiesés következményeként nem tarthat igényt a kötelesrészre. Mindezen kívül a Ptk. lehetőséget biztosít az örökhagyó részére, hogy még életében rendelkezzen arról, kit kíván megfosztani a kötelesrészre való jogosultságától. A polgári jog ezt a jogintézményt kitagadási jognak nevezi, miszerint „Nem jár kötelesrész annak, akit az örökhagyó végintézkedésében érvényesen kitagadott. A kitagadás akkor érvényes, ha a végintézkedés annak okát kifejezetten megjelöli.” A Ptk. e súlyos jogkövetkezmény elé 2 konjunktív feltételként azon jogi garanciákat helyezi, miszerint a kitagadás csak akkor érvényes, ha ez (i.) az örökhagyó végintézkedésén alapul, valamint (ii.) a végintézkedés annak okát kifejezetten megjelöli. A kitagadás, mint kiesési ok ugyanis csak a kitagadott személyére vonatkozik: leszármazói, mint soron következő törvényes örökösök a helyébe lépnek, tehát – ha az örökhagyó végrendeleti örököst nevezett meg végrendeletében – kötelesrészre tarthatnak igényt (BH1999.118.) A kitagadási okokat a Ptk. taxatíve sorolja fel (7:78. §), melyek elhatárolandóak az érdemtelenségi okoktól.
A Ptk. szerint a kötelesrész alapja a régi Ptk-ban foglaltakkal megegyezően a hagyaték tiszta értéke, valamint az örökhagyó által élők között bárkinek juttatott ingyenes adományok juttatáskori tiszta értéke, ideértve az örökhagyó által bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyon értékét is (a továbbiakban: ingyenes adomány). A jogszabály lehetőséget biztosít az ingyenes adomány juttatáskori értéken való számításba vétel súlyos méltánytalansága esetén kérelmezni a bíróság általi érték megállapítását. A bírói gyakorlat a kötelesrész alapjának meghatározásánál gyakran tér el a juttatáskori értéktől, a méltánytalanság elkerülése érdekében ún. valorizációs klauzulát alkalmazva az ingyenes adományt az örökség megnyílásakor számított értéken veszi figyelembe. (EBH2010.2135.)
De hogyan is számítandó a hagyaték tiszta értéke? A hagyaték tiszta értékének meghatározásánál a hagyatékhoz tartozó vagyontárgyak bruttó értékéből kerülnek levonásra a hagyatéki terhek költségei – a hagyatéki tartozások: (i) az örökhagyó illő eltemetésének költségei; (ii) a hagyaték megszerzésével, biztosításával és kezelésével járó szükséges költségek, valamint a hagyatéki eljárás költségei, továbbá (iii) az örökhagyó tartozásai. A Kúria jogelődje elvi határozatában ezzel kapcsolatosan kifejtette, hogy a kötelesrészre jogosult örököstárs a kötelesrészével az örököstársa javára fennálló hagyatéki hitelezői igényért nem felel. Az örököstárssal szemben fennálló tartozást a hagyaték tiszta értékének kiszámításánál kell figyelembe venni, vagyis a kötelesrész alapjából kell levonni. (BH2005.215.)
A Ptk. rendelkezik a kötelesrész alapjából kivont adományok köréről, melyek az alábbiak:
- az örökhagyó által a halálát megelőző tíz évnél régebben bárkinek juttatott ingyenes adomány értéke;
- az olyan ingyenes adomány értéke, amelyet az örökhagyó a kötelesrészre jogosultságot létrehozó kapcsolat keletkezését megelőzően juttatott;
- a szokásos mértéket meg nem haladó ingyenes adomány értéke;
- a házastárs vagy az élettárs, továbbá a leszármazó részére nyújtott tartás értéke;
- az arra rászoruló más személynek ingyenesen nyújtott tartás értéke a létfenntartáshoz szükséges mértékben.
A bírói gyakorlat szerint azonban a kötelesrész alapjához kell számítani az örökhagyó által életében bárkinek – így magának a kötelesrészre jogosultnak – adott ajándékot. (BH2000.354.) A Ptk. a kötelesrész alapjához hozzászámítandó ingyenes adományok juttatásának időpontját az örökhagyó halálát megelőző 10 évre leszállítja – figyelembe véve az elbirtoklásból eredő gyakorlati tapasztalatokat, valamint az idő múlása által előidézett bizonyítási nehézségek elkerülését.
A kötelesrész mértéke a Ptk. szerint aszerint alakul, hogy a kötelesrészre jogosultat (tehát a leszármazót, házastársat, a bejegyzett élettársat és a szülőt) annak harmada illeti meg, ami neki – a kötelesrész alapja szerint számítva – mint törvényes örökösnek jutna. A törvényes örökrész a kötelesrész alapja szerint számítandó. A házastársat és az élettársat, mint haszonélvezőt is megilleti a kötelesrész: így őket bizonyos vagyontárgyakon is megilleti a haszonélvezetre vonatkozó kötelesrészi igény. (Az örökhagyóval közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon – 7:58. § (1) bek. a) pont – valamint az ági vagyonon -7:69. § (1) bek.)
