A nováció – az újítás – a magyar kötelmi jog és az európai jogrendszerek búvópatakszerűen újra és újra felbukkanó, jelenleg innominát – vagyis a hatályos törvénykönyvben nem szereplő – jogintézménye, amely – bár törvényi rangot a 2013. évi V. törvény kodifikációja során sem kapott – a gyakorlat számára változatlanul alkalmazható és tudományos módszerekkel vizsgálható instrumentum.
Számos hagyományos magánjogi jogintézményünkhöz hasonlóan a nováció gyökerei is a római jogig nyúlnak vissza; kialakulása a klasszikus kor végére, kiteljesedése a iustinianusi jog időszakára tehető. Az eciklopédikus definíció szerint a „Novatio (lat.): a római jogban a kötelmek újítása. A római jog szerint a létrejött kötelem utólag általában még a két fél megegyezésével sem módosítható, arra azonban mód volt, hogy a felek a novációval a régi kötelmet teljesen megszüntessék, és új kötelmet hozzanak létre. (…) A novatioban mindig szerepelnie kell valamilyen novumnak, de a kötelem tárgya nem változhat meg. A novatio hatására a régi kötelem teljes egészében megszűnik, így megszűnnek annak biztosítékai is. (…)“ (Jogi Lexikon, főszerkesztő: Lamm Vanda, CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2009.)
A nováció – a kötelmi jog egészéhez hasonlóan – tehát a gazdasági élet „sodrásában“, a joggyakorlat igényeinek megfelelően alakult ki és formálódott. Az a feszültség hívta életre, amely az ókori Róma fejlődő piaci viszonyai és római jog formakényszere között jött létre: utóbbi jó ideig egyáltalán nem tette lehetővé a kötelmek jogügyletek révén történő módosítását (csak létrehozásukra vagy megszüntetésükre adott ehetőséget), így a nováció vált a szerződéses jogviszonyok módosításának eszközévé. Ennek révén a kötelem alanyai egy utólagos megállapodással a kötelmet „megszüntetve megőrizve“ módosíthatták. Ulpianus klasszikus meghatározása szerint: „Az újítás egy előző kötelemnek egy másik kötelembe való átöntése és átvitele, vagyis amikor egy már meglévő kötelemből úgy létesítenek újat, hogy az addigi [ezáltal] megszűnik.” (Ulpianus, Dig. 46. 2. De novationibus et delegationibus, 1 pr., Idézi: Gárdos István: Tartozásátvállalás, mint nováció, in: Polgári jogi kodifikáció, 2005/1., 3-18. o.)
A római jogi gyökerek rögzítése mellett azonban ki kell emelni – ahogy Juhász Ágnes „Egy problematikus magánjogi képlet: a nováció“ című tanulmányában rámutat -, hogy a jogintézmény tartalma az évszázadok folyamán átalakult és későbbiekben mint a kötelem, illetőleg a követelés megszűnésének egyik eseteként nyert meghatározást. (Pl. a novációt az 1928. évi Magánjogi törvényjavaslatban is az „Egyéb megszűnési okok” között helyezték el. A dolgozat elérhető ITT) Ugyankkor – utal Juhász Ágnes ugyanitt a jogintézmény kétarcúságára is – a nováció legfőbb joghatásának kiváltásához (az új követelés keletkezéséhez és ezzel egyidejűleg a régi követelés megszűnéséhez) a követelés jogalapjának megváltoztatása is szükséges, amely következtében mindez a felek között fennálló eredeti szerződésen alapuló jogviszony egyfajta módosításaként is felfogható.
Egy adott nemzet jogrendszere, vagy jogélete három formában tartalmazhat a novációra vonatkozó rendelkezést, vagy gyakorlatot:
- a civiljogi joganyag explicit módon – nevesítetten, legális definícióval – tartalmaz rendelkezést a novációra vonatkozóan,
- az adott civiljogi joganyag implicit módon – nevesítetten nem, csak más jogintézményeken keresztül – rendelkezik a novációról,
- a nováció a hatályos joganyagban nem jelenik meg, de a polgári jog diszpozivitása miatt a szerződő felek alkalmazhatják (és a jogtudomány kutatási tárgya lehet).
Az általam áttekintett szakirodalomban nem találtam példát a nováció explicit megjelenésére. Juhász Ágnes ugyanakkor a szerződésátruházás jogintézményét elemző tanulmányában megemlíti, hogy – a nyugati mintáktól eltérően – „a 2014. január 1-jén hatályba lépett új cseh polgári törvénykönyv tartalmaz rendelkezést a novációra nézve (…), amelyet a szerződés tartalmában bekövetkező módosításként kezel.“ (Juhász Ágnes: A szerződéses pozícióban bekövetkező alanyváltozás, in: Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXXII. (2014), pp. 425–438.)
A nováció implicit – tehát más jogintézményekben testet öltő – jelenlétére azonban hozható eklatáns példa. Gárdos István fent már hivatkozott tanulmányában („Tartozásátvállalás, mint nováció“) – amelyben a nováció és a szerződésmódosítás kérdését a Ptk. kodifikációja során újragondolásra érdemes témának tartotta – a tartozásátvállalást részleges novációként határozta meg. Gondolatmenete alapján tartozásátvállalás esetén a kötelezett személye változik meg, amelyre (tartalmilag) a régi adósság megszüntetésével és az új létrehozásával kerül sor. Ennek során a régi adós – az átvállaló és a hitelező megállapodásával – szabadul egy meghatározott kötelezettség alól és egy új kötelezettség jön létre (utóbbiban az adós az átvállaló lesz). A szerző érvelése szerint „az átvállaló nem a régi adósság kötelezettje lesz, hanem az ügylet eredményeként új kötelezettség keletkezik, még ha annak tartalma egyezik is a korábbiéval. (…) Az a szerződés, amelyben egy szerződés alanyai, valamint egy harmadik személy megállapodnak, hogy a szerződés egyik alanya helyett e harmadik személy fog teljesíteni, nem átruházás és nem is szerződésmódosítás, hanem nováció.“
A nováció egyik legutóbbi említésére a 2019. február 7-én megtartott Ingatlan-nyilvántartási Osztályvezetői értekezletről az egyes szakmai kamarák számára összeállított emlékeztetőben került sor, amely a szerződésátruházással összefüggő hatósági részfeladatok számbavétele során leszögezi, hogy „a Ptk-án alapuló szerződés átruházás esetén az új szeződő fél bejegyzési ranghelye a módosított kérelem beérkezési dátumához kötődik, mivel a nováció valósul meg, nem az eredeti kérelem ranghelyén kell bejegyezni a tulajdonjogot.“ (Forrás: Pesti Ügyvéd, 2019/3. szám, 8. oldal.)
A novációval rokonítható, azt hordozó jogintézményekben mindig közös, hogy azokban egyértelműen kimutathatók az újítás „újkori“ fogalmának legfontosabb elemei: (1) az animus novandi, amely a feleknek a kötelem megújítására irányuló egyértelmű és kifejezett szándékát jelenti (ez különbözteti meg a novációt a szerződésmódosítástól), (2) egy újonnan létrejövő kontraktus – az újító szerződés -, amellyel (3) a felek a kötelezettségvállalásuk jogcímét megváltoztatják, követelésüket annak tartalmának megváltoztatása nélkül (részben vagy egészben) új jogalapra helyezik.
