Ki és mikor számít közszereplőnek? Mit köteles eltűrni egy közszereplő? Meddig terjed a véleménynyilvánítás szabadsága közszereplők esetén, és mik a korlátai? Mik a rágalmazás és a becsületsértés büntetőjogi elhatárolásának szempontjai? – A közelgő Európai Parlamenti választásokat övező kiélezett politikai helyzetben nem árt tisztázni ezeket a kérdéseket.
A hétköznapi ember számára a rágalmazás, becsületsértés majdhogynem azonos jelentéssel bír, hiszen mindkét tevékenység alkalmas a jó hírnévhez fűződő jogok, valamint személyiségi jogok megsértésére. E jogtárgyat az enyhébbnek minősülő jogsértések esetén a szabálysértési jog, valamint a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) szerint a becsület és a jóhírnév védelmének felelősségi rendszere is védendő értékként kezeli. A büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) értelmezésében a rágalmazás (Btk. 226. §) és becsületsértés (Btk. 227. §) sértettjeinek konkrét, beazonosítható személynek kell lenniük, azonban a felismerhetőség akár a sértett nevének megjelölése nélkül is lehetséges. Jogi aspektusból nézve a rágalmazás és becsületsértés az elkövetési magatartás különbözéségéből fakadóan választandó el egymástól. A két büntetőjogi tényállás a szabad véleménynyilvánítás korlátait képezi, tekintettel arra, hogy a két bűncselekmény jogi tárgya az emberi méltóság, mely az Alaptörvényben garantált védelemben részesül.
A rágalmazás és becsületsértés büntetőjogi megítélése:
- a két bűncselekmény jogi tárgya azonos – a személy társadalmi megbecsülése, becsülete
- a rágalmazás tényállítással vagy tényre utaló közvetlen kifejezés használatával valósítható meg, a becsületsértés a becsület csorbítására alkalmas kifejezés használatával, vagy egyéb ilyen irányú cselekménnyel teljesül
- a rágalmazó tettét a nyilvánosság előtt viszi véghez, a becsületsértés a sértettel szemben valósul meg
- rágalmazó tényállítása eseményt, történetet tartalmaz és ezért az objektív valóság hitelének látszatát kelti, ezzel szemben a becsületsértés elkövetési magatartása értékítéletet fejez ki.
Mindkét bűncselekmény formális, tehát nem eredmény-bűncselekmény, mely esetén pedig az elkövetési tevékenység pontos meghatározása annál is inkább szükséges, mert a tárgyi oldalon egyedül ez határozza meg a cselekmény jellemzőit.
A közszereplők jogvédelme
Az Alkotmánybíróság 2018. április 24-dikén kihirdetett IV/1628/2016. számú határozatában pontosította a közszereplői minőség szempontjait. A Testület kimondta: a véleménynyilvánítási szabadság elsősorban a közhatalom bírálatával kapcsolatos véleménynyilvánításokat védi, azonban a közéleti kérdések köre szélesebb a szűken értelmezett politikai közléseknél. A közszereplői minőség megállapítása mindig egyedi mérlegelés kérdése. Jellemzően nem az a meghatározó szempont, hogy az érintettnek mi a státusza, hanem az, hogy a közügyeket érintő nyilvános vitában önkéntes elhatározása folytán vált-e a közélet alakítójává.
Az Alkotmánybíróság a szólás- és sajtószabadság, valamint a közszereplők személyiségvédelme ütközésének kérdését is vizsgálta már korábban büntetőjogi kontextusban. Mind az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), mind az Alkotmánybíróság rendszeresen kifejti határozataiban, hogy a politikai töltetű szólást a korlátozásokkal szemben kitüntetett védelemben kell részesíteni. A szólásszabadság intézményesült korlátozását mind a jogalkotónak, mind a jogalkalmazónak megszorítóan kell értelmeznie, ami irányadó a méltóságvédelem során is. A Ptk. 2:44. § szerint a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja; azonban az nem járhat a magán- és családi életének, valamint otthonának sérelmével. A közéleti szereplőt a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső közléssel vagy magatartással szemben a nem közéleti szereplővel azonos védelem illeti meg. Nem minősül közügynek a közéleti szereplő magán- vagy családi életével kapcsolatos tevékenység, illetve adat.
A 36/1994. (VI.24.) AB határozatban foglaltak alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a szólásszabadság „különleges védelmet követel akkor, amikor a közügyeket és közhatalom gyakorlását a közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységét érinti. A közhatalom gyakorlásában résztvevő személyek védelmében a véleménynyilvánítás szabadságának szűkebb körű korlátozása felel meg a demokratikus jogállamiságból adódó alkotmányos követelményeknek.” Az Alkotmánybíróság akkori álláspontja szerint a demokrácia intézményrendszerének kiépülése és megszilárdulása idején sem volt megállapítható olyan alkotmányos érdek, amely indokolta volna az értékítéletek közlésének büntetőjogi korlátozását a hatóságok és a hivatalos személyek védelmében, azonban leszögezte, hogy tények meghamisítására a védelem nem vonatkozhat – tehát a büntetőjogi szankcionálás lehetősége a közéleti szereplőket ért becsületsértő tényállítások esetében fennáll.
Elviekben nem zárható ki, hogy közszereplőt közügyek vitatása során olyan kritikát, bírálatot kifejező véleménnyel illessenek, amely eléri a becsületsértés szintjét. A vonatkozó gyakorlat alapján azonban bizonyos, hogy a közszereplők tűrésküszöbe magasabb. Az EJEB gyakorlata szerint a politikai viták szabadsága a demokratikus társadalom legbensőbb lényegéhez tartozik, a kritika megengedhetőségének határai tágabbak a politikusok esetében, mint a magánszemélyek esetében. A politikusok jó hírneve ugyanúgy védelmet igényel, azonban esetükben a követelményeket a közügyek szabad vitatása érdekének figyelembe vételével kell megállapítani. Az EJEB szerint a tágabb bírálat további érveként fogalmazható meg, hogy a politikusok, mint közéleti szereplők a folyamatos sajtónyilvánosságnak vannak kitéve, mely elengedhetetlenül teret ad, hogy személyüket a közügyek szabad vitatásával összefüggésben kritika érje. A sajátos mérce alkalmazása szempontjából tehát a kifejtett vélemény közügyekhez kapcsolódó jellegének van meghatározó szerepe.
A közszereplőkről alkotott kedvezőtlen véleménynyilvánítás, értékítélet önmagában akkor sem alapoz meg személyiségvédelmet, ha túlzó, vagy felfokozott érzelmeket tükröz. A közéletben részt vevő személyeknek ugyanis számolniuk kell azzal, hogy politikai ellenfeleik (különösen választási időszakban) tevékenységüket, szereplésüket kritikával illetik, és erről a közvéleményt tájékoztatják. A közélet szereplőinek pedig el kell viselniük a személyüket kedvezőtlen színben feltüntető és tevékenységüket negatív módon értékelő véleményt, kritikát is. (BH2004. 104.)
Valóság bizonyítása
E két bűncselekmény megavalósulása szempontjából irreleváns, hogy a híresztelt tény, vagy állítás valós-e avagy valótlan. A fent ismertetett tényállásokhoz kapcsolódik egyfajta speciális jogintézmény a valóság bizonyítása (Btk. 229. §), amely jogellenességet kizáró ok lesz, így az a véleménynyilvánítás szabadságát hivatott érvényesíteni. A Btk. a valóság bizonyításának megengedhetőségét azonban feltételhez köti, miszerint a tényállítás, híresztelés, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használatának becsület csorbítására való alkalmasságát közérdek vagy bárkinek a jogos magánérdeke kell, hogy indokolja. (Közszereplőkhöz kapcsolódóan rendelkezésre álló bírói gyakorlat pl. a politikusok és más közéleti szereplők tevékenységének, múltjának és személyiségének megismerésére vonatkozó EBH1999.87. számú bírósági határozat). Mivel a valóság bizonyítását közérdek vagy jogos magánérdek kell, hogy indokolja, annak elrendeléséről a bíróság dönt, azonban a közszereplők sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén a bíróságnak nincs mérlegelési jogköre – a valóság bizonyítását kötelezően el kell rendelnie. (BH2000. 285.)
