Az új ügyvédi kódex a védekezés céljából készült irat jogintézményének kodifikálásával megerősítette az ügyvédi titoktartás rendszerét, amivel közvetve támogatja az igazságszolgáltatás egészének jogállami működését is.
A titoktartási kötelezettség az ügyvédi tevékenység egyik sarkalatos, egyben garanciális szabálya. A titoktartás képezi az ügyvéd és az ügyfél között szükségszerűen kialakítandó bizalmi viszony alapját, amely nélkül a jogi képviselet hatékony ellátása nem lehetséges, hiszen egy bizalomhiányos ügyvéd-ügyfél kapcsolatban utóbbi nem tárhat fel a helyzetéről minden olyan tényt az ügyvédje előtt, amelyek ismeretére annak szüksége lenne a megbízás ellátásához. Az ügyvédi titok tehát hivatásrend működésének egyik mozgatórugója, garanciális jelentőséget azonban – amint arra az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (az „új” Ütv.) 9.-12. §-hoz fűzött részletes jogalkotói indokolás is rámutat – az igazságszolgáltatás egészének működésében betöltött szerepe miatt kap. A tisztességes eljáráshoz való alapvető jog és az annak alkotóelemeit képező, a bírósági (és hatósági) eljárásokkal szemben elvárt garanciarendszereként megjelenő további alkotmányos alapjogok többségének (pl. a jogorvoslathoz való jog, a fegyveregyenlőség elve) gyakorlati érvényesüléséhez elengedhetetlen a hatékony egyéni jogvédelem biztosítása. Ennek megfelelően a titoktartás szabályai nem pusztán az ügyvéd számára teremtenek kötelezettséget és adnak az ügyfelet védelmet, de az egész igazságszolgáltatás érdekeit is szolgálják.
Az ügyvédi titoktartás „tartalma” taxatíve meghatározhatatlan, hiszen a kötelezettséggel érintett adatok közé sorolandók természetszerűleg a megbízó személyes adatai és – már ügytípustól függően – annak üzleti titkai (az üzleti kapcsolatait, vállalkozása jövedelmi viszonyait érintő adatok), továbbá a bank-, vagy adótitkait leíró adatok (pénzforgalmi mozgások, bankszámla követelések, az adó-, és járulékfizetés, vagy bevallási kötelezettség adatai), továbbá a családjogi és személyállapottal kapcsolatos ügyekben az ügyfél – adott esetben az ellenérdekű fél – családi kapcsolataira, egészségi állapotára vonatkozó tényanyag is. A titoktartási kötelezettség időbeli fennállását tekintve pedig korlátlan: a kötelezettség egyrészt temporálisan minden olyan tényre kiterjed, melyről az ügyvéd hivatásának ellátása során szerzett tudomást, másrészt független magától a megbízási jogviszony fennállásától is, hiszen a titok megtartására az ügyvéd akkor is köteles, ha a megbízási jogviszony végül létre sem jön, vagy már megszűnt (és független az ügyvédi működéstől is, hiszen a jogász szakember ügyvédi mivoltának megszűnése után is fennmarad).
Az új ügyvédi kódex a titoktartásra vonatkozó szabályokat kibővítette, a védekezés céljából készült irat szabályainak kodifikálásával pedig kiterjesztette (konkretizálta) az azon keresztül megvalósuló védelmet. Bár – amint az a jogalkalmazás napi gyakorlatából tudható – egy normaszöveg minőségéről annak mennyisége önmagában semmit sem mond el, ténykérdés, hogy amíg a régi Ütv. – az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény – egy négy bekezdéses szakaszban tartalmazta a titoktartásra vonatkozó szabályokat, addig az új Ütv. négy, jól kifejtett paragrafusban szabályozza azt (9.–12. §). Az új kódex a védekezés céljából készült iratra vonatkozó rendelkezéseket és a hatóságoknak az ügyvédi titkot tartalmazó irattal kapcsolatos kötelezettségeit egy további részletes szakaszban rögzíti (13. §).
Az ügyvédi titok „hordozója” vonatkozásában az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 8. § a következő szabályozást tartalmazta: „A titoktartási kötelezettség kiterjed az ügyvéd által készített és a birtokában levő egyéb iratra is, ha ez a titoktartás körébe tartozó tényt, adatot tartalmaz. Az ügyvédnél folytatott hatósági vizsgálat során az ügyvéd nem tárhatja fel a megbízójára vonatkozó iratokat és adatokat, de a hatóság eljárását nem akadályozhatja.”
Az új Ütv. 13. § (3) bekezdésében pontos legális definíció szerepel: „Védekezés céljából készült irat az olyan irat, vagy iratrész, amely az ügyfélnek közhatalmi eljárásokban a védekezéshez való jogának gyakorlása érdekében, illetve annak keretében, az ügyvédi tevékenység gyakorlója és ügyfele közötti kommunikáció során keletkezett, vagy az ilyen kommunikáció során elhangzottakat rögzíti, és e jellege magából az iratból is kitűnik. Nem minősül védekezés céljából készült iratnak az az irat, amely nincs az ügyfél vagy az ügyvédi tevékenység gyakorlója birtokában, kivéve, ha bizonyítják, hogy az irat jogellenesen, vagy büntetőeljárás keretében került ki a birtokukból.”
A hivatkozott törvényhely (1) és (2) bekezdései szerint: (1) „Az ügyvédi titoktartásra kötelezett a nála folytatott hatósági ellenőrzés, szemle vagy helyszíni kutatás során nem tárhatja fel az ügyvédi titkot tartalmazó iratokat és adatokat, az ügyvédi titokkal kapcsolatosan tanúvallomásra és adatszolgáltatás teljesítésére nem kötelezhető, de a hatóság eljárását nem akadályozhatja.
(2) Az (1) bekezdéstől eltérően, a védekezés céljából készült irat hatósági, bírósági és más közhatalmi eljárásban bizonyítékként nem használható fel és – az ezen alcímben meghatározott esetek kivételével – közhatalmi szervek által nem vizsgálható meg, nem foglalható le, illetve nem másolható le, annak felmutatása, átadása, az ahhoz való hozzáférés adása megtagadható. E jogairól az érintett lemondhat, kivéve, ha az irat büntetőügyben való védelemhez kapcsolódik.”
A védekezés céljából készült irat jogintézménye formailag az ügyfél és ügyvéd közötti kommunikációt védi, amikor az utóbbi „hordozóit” – pl. levelezéseket, telefonbeszélgetéseket is – az ügyfél (vélelmezett) jogsértése miatt eljáró hatóságok számára (kevés kivétellel) érinthetetlenné teszi. A szabályozás célja tartalmilag az, hogy az ügyfél szabadon feltárhassa ügyvédje számára az állítólagos jogsértéssel kapcsolatos ténytudását és ezzel lehetővé tegye a teljes körű jogi képviselet ellátását. (Lásd erről: „Titokvédelem kiterjesztése az új ügyvédi kódex törvényjavaslatában.”)
A védekezés céljából készült irat szabályozásával az ún. legal professional privilege (LPP) normái épültek be az Ütv.-be. A jogintézmény angolszász gyökerű, jogrendszerünkben a versenytörvény tartalmaz hasonló rendelkezéseket. A fúziókontrollra irányuló eljárásokban a védekezés céljából készült irat (legally privileged) képezi az egyik kivételt az ún. bizonyíték-feltárási eljárás alól. (Lásd erről: Hegymegi-Barakonyi Zoltán: „Jelentős változások a fúziókontroll, a versenyjogi kártérítés és a viszonteladói árrögzítés megítélése terén”, a dolgozat elérhető ITT.)
A törvény vonatkozó rendelkezései szerint, ha egy adott ügyben egy konkrét irat minősítésével kapcsolatban az eljáró hatóság és az ügyfél között vita keletkezik, akkor arról a bíróság nem peres eljárásban dönt. A bíróság végzéséig az irat tartalmát a hatóság nem ismerheti meg, de lezártan birtokba veheti, hogy biztosítsa azok megváltoztathatatlanságát.
A folyamatban lévő ügyek kezelése szempontjából különösen fontos, hogy a védekezés céljából készült iratra vonatkozó „titokvédelmi” szabályozást visszaható hatállyal, már a 2018. január 1-jét megelőzően keletkezett iratokra is alkalmazni kell.
