Egy perben a jelentős tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el. De mi van akkor, ha ezt az ellenérdekű fél miatt nem tudja megtenni? Mi van akkor, ha az ellenérdekű fél a jogvita eldöntése szempontjából fontos információt tart vissza? – Az új polgári perrendtartás egy új jogintézményt nevesít a probléma megoldására.
Az elképzelt jogesetben a Rexy Élelmiszeripari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság – mint felperes – keresetlevelet nyújtott be a Kexy Élelmiszeripari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság alperessel szemben tisztességtelen piaci magatartás megállapítása és annak jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt. Ebben kártérítési igényt fogalmazott meg az alperessel szemben saját elmaradt vagyoni előnyének erejéig. A felperesi álláspont szerint utóbbi ténylegesen az az összeg, amelyhez az alperes hozzájutott termékének félrevezető elnevezésével és annak a Rexi-féle termékhez megtévesztésig hasonló csomagolással történő forgalomba hozásával. Ezen összeg pontos meghatározásához szükség lett volna annak ismeretére, hogy az alperes a termék első forgalomba hozatala óta mekkora árbevételre tett szert, azonban utóbbi ezen adatok közlésére a vonatkozó felperesi felhívásra nem volt hajlandó. Az alperes magatartása miatt a keresetlevélben a kártérítési igény pontos összege tehát nem volt megjelölhető, annak csak becsült számadatainak közlésére volt mód. A felperes indítványozta, hogy a bíróság hívja fel az alperest annak perbéli közlésére, hogy az első forgalomba hozatal óta mekkora mennyiséget értékesített a termékből és ebből mennyi árbevétele származott. A felperes kérte, hogy ha az alperes az információkat nem adja meg, a bíróság állapítsa meg, hogy állítási szükséghelyzet áll fenn és a kártérítés összegeként a keresetben megjelölt értéket fogadja el.
Az előbbi eset egy kiváló példa a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (az új Pp.) 184. §–ban szabályozott – a kódex egyik újításaként bevezetett, de jogunkban nem előzmények nélküli – állítási szükséghelyzet jogintézményére. (A példát a HVG ORAC új Pp. iratmintatára tartalmazza, „keresetlevél állítási szükséghelyzettel” címen, dátuma: 2018.01.01.)
Az új Pp. alapelvi szinten rögzíti a felek eljárástámogatási kötelezettségét és (azon belül) a feleket terhelő peranyag-szolgáltatási kötelezettséget [4. § (1)-(2) bekezdések] a perkoncentráció elvének (mint az egyik legfontosabb alapvető elv) érvényre juttatása érdekében [3. §]. (Lásd erről: A polgári perrendtartás 1952–2016, 13. oldal, Wolters Kluwer, Budapest, 2017, szerkesztette: dr. Wopera Zsuzsa.) A felek eljárásjogi felelősségének kiemelése és a jogvita előrevitelével kapcsolatos kötelezettségek hangsúlyosabb megfogalmazása mellett ugyanakkor a törvény elismer olyan – a törvény tervezetéhez fűzött jogalkotói indokolásban bevezetett kifejezés szerint – ún. információ-aszimmetrikus helyzeteket is, amelyekben a fél önhibáján kívül nem rendelkezik a perbe vinni kívánt alanyi jogát megalapozó valamennyi tény ismeretével (ezért azokra vonatkozóan konkrét tényállítást sem tud tenni). Az információ–aránytalanság lényege ebben a szituációban az, hogy az ellenérdekű fél (alappal valószínűsíthetően) birtokában van ezeknek az adatoknak, csak nem áll érdekében azok perbeli feltárása.
Az új Pp. vonatkozó szabályozása szerint – 184. § (1) – „A fél állítási szükséghelyzetben van, ha
- a) valószínűsíti, hogy a határozott tények állításához szükséges információval kizárólag az ellenérdekű fél rendelkezik,
- b) igazolja, hogy az információ megszerzése és megtartása érdekében szükséges intézkedéseket megtette,
- c) az ellenérdekű fél bírói felhívásra sem adja meg az információt és
- d) az ellenérdekű fél nem valószínűsíti az a) és b) pontban foglaltak ellenkezőjét.”
A jogszabályhely (2) bekezdése alapján: „Állítási szükséghelyzet fennállása esetén a szükséghelyzettel érintett tényállítást a bíróság valósnak fogadhatja el, ha annak tekintetében kételye nem merül fel.”
A jogszabályszöveg értelmezéséből az állítási szükséghelyzet fennállásának négy törvényes feltétele állapítható meg, amelyek egyrészt konjunktívak (tehát együttes fennállásuk szükséges), másrészt pedig személyi jellegűek (amennyiben valamely perbéli fél oldalán kell fennállniuk). A jogintézmény fennállásának megállapítását kérelmező fél oldalán először is egy nemleges feltételnek kell fennforognia, amely szerint a szükséges információkkal valóban nem rendelkezik (mert a törvény szerint azzal kizárólag az ellenérdekű fél rendelkezhet). Másrészt igazolnia kell azt, hogy a szükséges információk megszerzésére minden elvárhatót megtett. Az ellenérdekű fél oldaláról egy nemtevésben álló feltétel az első, hiszen az alaphelyzet az, hogy nevezett a bírói felhívás ellenére sem szolgáltatja a birtokában lévő, szükséges adatokat. További feltétel az ellenérdekű fél részéről, hogy nem, vagy eredménytelenül cáfolja az állítási szükséghelyzet fennállásának megállapítását kérő fél terhére eső körülményeket (elháríthatja ugyanis a szükséghelyzet beállását, ha igazolja, hogy a szükséges információkkal ő nem, vagy mellette az ellenérdekű fél is, vagy éppen egy másik személy rendelkezik.)
Az állítási szükséghelyzet fennállásának jogkövetkezménye egyrészt az, hogy a fél mentesül egy adott történeti tény előadásának kötelezettsége alól, másrészt – ezzel összefüggésben – a bizonyítás vonatkozásában mentesül az érvényesítetni kívánt jog fennálláshoz szükséges valamely konkrét tény bizonyítása alól, a bíróság pedig – ha atekintetben kételye nem merül fel – valónak fogadhatja el a szükséghelyzettel érintett törvényi tényállási elem fennállását. (Lásd minderről bővebben: A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX törvény magyarázata, 287. oldal, Wolters Kluwer, Budapest, 2017, szerkesztette: dr. Wopera Zsuzsa.)
Lényeges – amint azt már a törvényjavaslat jogalkotói indokolása is kiemelte –, hogy a jogintézmény kapcsán csak ún. másodlagos állítási kötelezettség állhat fenn. Az állítási szükséghelyzet megállapítását kérelmező félnek ugyanis mindazon tények fennállását állítania kell, amelyeknek az igényt megalapozó (anyagi) jogszabály szerint be kell következniük a kérelem alaposságához. Mindazokat a tényeket állítania kell tehát, amelyek az érvényesíteni kívánt alanyi jogát megkülönböztetik más alanyi jogoktól és csak ezeknek a konkrét történeti megvalósulása (a kereset) tekintetében hiányozhatnak pontos információi. (Az indokolás szóhasználata szerint ekként a jogintézmény nem kapcsolódhat a kereset ún. individualizálásához, hanem annak csak ún. szubsztanciálásához adhat felmentést az eset bizonyos – szükséghelyzettel érintett – konkrét körülményeinek feltárása alól.)
Dogmatikai szempontból az állítási szükséghelyzet az egyik kivétel a Pp. 265. § (1) bekezdésében szabályozott bizonyítási érdek főszabálya alól. (Eszerint: törvény eltérő rendelkezése hiányában a perben jelentős tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el, továbbá a bizonyítás elmaradásának, vagy sikertelenségének a következményeit is ez a fél viseli.) Ilyen eltérő, kivételt képező törvényi rendelkezés még – az állítási szükséghelyzet szabályai mellett – a bizonyítási szükséghelyzet intézménye [Pp. 265. § (2)-(3) bekezdés], a bizonyítás nélkül megállapítható tények köre (Pp. 266. §) és a hivatalbóli bizonyítás lehetőségei [Pp. 276. § (2) bekezdés].
Az új Pp. javaslatához fűzött jogalkotói indokolás az állítási szükséghelyzet szabályát a törvény egyik újításként nevesítette és egyes külföldi eljárásjogokban alkalmazott jogintézményekkel rokonította, ugyanakkor a gyökerei – amint arra Novák Zoltán Sebestyén: A tényállás megállapítása az új polgári perrendtartásban című dolgozatában rámutatott (a cikk elérhető ITT) – a régi perrendtartás gyakorlatában is fellehetőek voltak. A korábbi Pp. hatálya alatt is megszokott volt, hogy az egyik fél ténykérdésben nyilatkozattételre hívta fel az ellenérdekű felet és ha az ennek nem tett eleget, úgy a bíróság az adott tényt – a per adataival egybevetve – meggyőződése szerint ítélhette meg. A mérlegeléssel történő ténymegállapításra – a régi Pp. 206. § alapján – adott volt az elvi lehetőség a követelés összege kapcsán is (ha az a bizonyítás eredménye alapján nem volt megállapítható). Valóban lényeges változás ugyanakkor a jogintézmény kodifikálása, feltételeinek legális meghatározása és – ezek fennállása esetén – a jogkövetkezmények törvénybe iktatása.
